A nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2020-ban, rendhagyó módon rendezte meg.
A verseny célja a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. Az eredetileg május végére tervezett esemény fesztivál jelleggel idén nem volt megrendezhető. Ezért , régiós elődöntők után - ahol kész fagylaltokkal kellett indulni – az Ipartestület székházában tartották meg a döntőt, amelyen tanműhelyben kellett, helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.
Az Év Fagylaltja versenyre, idén, a kézműves kategóriában, 43 fagylalt nevezett. Mellettük a fagylalt alapanyag-gyártók, forgalmazók kategóriájában, 19 fagylalt mérette meg magát. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.
A kézműves kategória döntőjébe 13 fagylalt került, amelyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük. Ebben a kategóriában, olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami k természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.
A nagyon erős mezőnyben a következő eredmények születtek:
Cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye:
- Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: Passió-karamell – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüred
- Ezüstérem: Törökmézes vanília – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüred
- Bronzérem: Modena Kincse – Koncz Andrea, Sissi Kézműves Fagyizó – Gödöllő
- Bronzérem: Zöldcitrom egy csipetnyi mentával – Somogyi Renáta, Bringatanya Fagyizó, Somogyi Fagylaltműhely, Gyenesdiás
Alapanyaggyártók, forgalmazók versenye:
- Aranyérem: Ropogós pisztácia sorbet - Gácsi Zoltán (Goodwill Kft. – Nagytarcsa)
- Ezüstérem: Yuzu-mangó-karamell – Kálmán Regina (m-Gel Hungary Kft. – Budapest)
- Bronzérem: Cseresznyés brownie – Magyar Zoltán (König-Units Kft. – Üllő)
Az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: Passió-karamell – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüred
Már a neveik is figyelem felkeltőek. Ízekben pedig igazán csodásak: bekerült a tonka bab, a balzsamecet, a törökméz és a passio gyümölcs, meg a yuzu. Ahhoz, hogy folyamatosan mindet megkóstolhassuk, még van időnk, tart a nyár.
Fotókredit: Magyar Cukrászok Országos Ipartestülete