Emlékkoncert: Ennio Morricone

2021. 17. 11., 11:37pm
Az egyetemes filmzene egyik legismertebb és legnagyobb hatású alakjának slágereit megszólaltató koncertsorozat egyik állomása Budapest.

 

 

November 10-én az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone születésnapján jelentette be az elhunyt legenda családja: világturnét szerveznek a mester tiszteletére.

2022. december 18-án 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában felcsendülnek Morricone slágerei, érkezik az 'Ennio Morricone - The Official Concert Celebration'.

Ennio Morricone több mint 500 kottát írt a film- és tévéiparnak, valamint több mint 100 komplett zeneművet komponált. 2014 és 2019 között 111 koncertet adott csak Európában, több mint 800 000 fős nézőközönségének.

A világhírű művész 2019-ben, közvetlenül a színpadtól való visszavonulása után kezdett el dolgozni egy vadonatúj koncertprodukción, amelyben a legnagyobb klasszikus filmjeit elevenítette volna fel. A nagyszabású, látványos produkciót szimfonikus zenekar, kórus illetve fia, Andrea Morricone vezénylésével mutatták volna be. A 2020-as év közepén fejezte be az új műsor terveit, azonban  a koncertet már nem érhette meg.Ennio Morricone 91 éves korában hunyt el, 2020. július 6-án.

Az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző családja nem hagyta, hogy a produkció a feledés homályába merüljön és 2022-ben turné keretén belül színpadra állítja a koncertet.

Andrea Morricone és Ennio Morricone

A magyar rajongók, 2022. december 18-án a Papp László Budapest Sportarénában élvezhetik Ennio Morricone emlékműsorát, melyet fia, Andrea Morricone fog vezényelni. A zenei élmények mellett soha nem látott felvételek is bemutatásra kerülnek a Maestro-ról  munka, illetve  interjúk közben.

Andrea Morricone

Andrea Morricone az új műsorról: „Ez sajnos nagyon szomorú élmény is egyben, természetesen nagyon hiányzik édesapám, de az, hogy megtisztelhetem őt azzal, hogy teljes szimfonikus zenekarral és kórussal vezénylem fenomenális zenéjét, nagy és mély érzelmekkel teli élmény lesz,. Nagyon várom az együtt ünnepelést rajongóival szerte a világon."

Floris Douwes, a GEALive producere hozzátette: „Egy életre meghatározó élmény volt közel 7 évig turnézni Ennioval, és áldás volt, hogy sikerült vele létrehozni ezt az új produkciót abban a tudatban, hogy színpadra lépünk és  amelyre teljes áldását adta. A rajongók nagyon gyakran kértek  filmklipeket  a koncerteken, ezt a kérést most tiszteletben tartjuk, és közösen  tisztelgünk  a Maestro és művészi öröksége előtt. ”

„...a zene megfoghatatlan, nincs formája, olyan, mint egy álom: akkor létezik, ha előadják, és  akkor ölt  alakot a hallgató elméjében.” - Ennio Morricone

A jól ismert dallamokat a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és több mint 50 énekesből álló kórus szólaltatja meg.

Andrea Morricone évek óta ismert karmesteri és zeneszerzői kiemelt munkásságáról, mely a filmzenétől a klasszikus-kortárs és crossover dalokig minden műfajt átölel. Számos alkotása közül talán a leghíresebb műve a Cinema Paradiso „The Love Theme”, amelyen édesapjával együtt dolgozott, és amelyért BAFTA-díjat kaptak.  Figyelemreméltó  és ismert munkái közé tartozik a 2015-ös világkiállítás témája, a „La Forza Del Sorriso”, amelyet Andrea Bocelli énekelt. 2020 januárjában, Andrea a Cinema Paradiso zenéjét vezényelte édesapja előtt, aki életműdíjat kapott az eseményen.

A Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar, Európa vezető és legkeresettebb zenekarai közé tartozik. Az elmúlt 28 év alatt igen színes és széles repertoárban szólaltak meg.

A koncert szervezői a Green Stage Production és a Multimedia Organisation.

A Green Stage Production mottója:"Földünk védelme tudatos célunk, ezért minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energiafelhasználás adataiból kiszámítjuk az adott események ökológiai lábnyomát, hogy ezen számítások eredményeként annyi fát ültessünk hazánkban, amely a keletkezett ökológiai lábnyomot ellensúlyozni képes".

Jegyértékesítés:

November 12. péntek 10:00 órától 24 órás élő internet kapcsolattal elektronikus jegyet vásárolhat online www.eventim.hu -n, illetve személyesen az Tex országos jegyirodáiban.

www.greenstageproduction.com

www.morriconeofficialconcert.com

www.facebook.com/maestroenniomorricone