Emberi történetek a színpadon

2023. 30. 10., 6:12pm
Az Orlai Produkció hiszi, hogy a színház nem csak a varázslat, a felhőtlen szórakoztatás és kikapcsolódás helye…

 

by Szendi Horváth Éva

…hanem az a fórum, amelynek kötelessége, hogy szórakoztatóan reflektáljon a világra. Következő két bemutatójuk ennek a gondolatnak a jegyében készül.

Kerékgyártó István ír publicisztikákat, regényeket, sőt gyerekkönyveket, de az elmúlt évtizedek társadalmi folyamatait tűpontosan bemutató színdarabjai is jelentősek. A Produkció nagy örömére ők mutathatták be a szerző Hurok című darabját. Az pedig, hogy újabb ősbemutatóra, a Skorpió december 3-i premierjére készülhetnek, hatalmas büszkeség az Orlai Produkció számára.

Az alábbi sorok a szerzővel, Kerékgyártó Istvánnal készült friss interjúból származnak:

-Miért van jó helyen az Orlai Produkciónál a Skorpió?

-Először is: Máté Gábor ezúttal a hat szereplőből négynek is különböző évfolyamokon (a 99’-ben, a 2003-ban és a 2007-ben végzett osztályoknak) osztályfőnöke volt, ami mindjárt ad valami különös izgalmat az előadásnak. Jó lesz nézni a próbákon, hogyan dolgozik egykori diákjaival, tudva Gáborról, hogy szinte rajong a tanítványaiért. Másodszor: Mert Orlai Tibort – hisz a Hurok című darabomnak is ő volt a producere – úgy ismertem meg, mint az egyik legmegbízhatóbb embert, akivel valaha találkoztam. Mindig tartja a szavát, mindent megtesz az előadásai sikeréért, tehát a legnagyobb nyugalommal tettem a kezébe a darabomat. Harmadszor: A Belvárosi Színházban azért is van jó helyen ez a darab, mert olyan tragikomédiát szerettem volna írni, ami a könnyebb szórakozásra vágyóknak éppúgy szerethető lesz, mint a társadalmi problémák iránt fogékonyabbaknak. Az előzők úgy nevethetnek, hogy ők is elgondolkoznak jelenünkről és közelmúltunkról, a művészszínházak közönsége pedig úgy kaphatja meg, amit szeret, hogy közben nevethet is.

Jöjjenek hát gondolkozni és nevetni!

Máté Gábor rendezésében Mészáros Máté, Ullmann Mónika, Schruff Milán, Járó Zsuzsa, Csonka András és Pataki Ferenc látható.

A Skorpió december 3-i, 4-i és 5-i és 28-i előadásaira már kaphatók a jegyek ide kattintva, és bérleteiket, páros jegyeiket is beválthatják egyszerűen, otthonuk kényelméből. A beváltásra vonatkozó információ itt található.

 Az Orlai Produkció az új évet is ősbemutatóval kezdi

A 6színben január 7-én láthatják először Tasnádi István új darabját, egy különös, privát és politikai játszmák meghökkentő fordulataival teli pszichothrillert.

A történet főhőse, Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni. Főnökei egy fiatal, ambiciózus kommunikációs szakembert küldenek el hozzá, hogy közösen dolgozzanak ezen a problémán. A tréning azonban különös fordulatot vesz, a valóság körvonalai fokozatosan elmosódnak és végképp összekeveredik az igazság a hazugsággal. 

Az előadásban, amelynek rendezője ezúttal is maga a szerző, Péterfy Bori és Rohonyi Barnabás látható.

Január 7-re és 8-ra már kaphatók a jegyek. Kattintás ide

Az Orlai Produkció két új előadása vállaltan közéleti fókuszú. Ám ezekben a darabokban nem „egyik” vagy a „másik” oldalt vizsgálják, hanem kiváló alkotók és művészek közreműködésével emberi történeteket mesélnek el.

Hallgassák meg, gondolkozzanak el rajtuk és meséljék tovább a tanulságokat.