Éljen Frankofónia!

2022. 17. 03., 11:49pm
A magyar közönség nemcsak 23 új filmet láthat, hanem a fesztivál programját színesítő Elektro  Party-n  és Hororr Filmmaratonon is  részt vehet.

by Szendi Horváth Éva - S.Balogh Edit

 A 12. Frankofón Filmnapok keretében március 17-27. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal, 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg. A legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok versenyprogramjából, valamint a César díj jelöltjei és nyertesei közül több is megtekinthető lesz.

Catherine Deneuve az Amíg lehet c. filmben

Történelmi filmek, drámák, vígjátékok, családi film, thriller, krimi, zenés film valamint több dokumentumfilm van a kínálatban, és különleges kiegészítő programok is színesítik az eseménysorozatot.  Március 18-án Horror Filmmaratont tartanak, másnap a Laurent Garnier: off the record című film vetítése után pedig electro party lesz a Toldi moziban.

 Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált, március végén forgalmazásba kerülő Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat André Dussollier-valés Sophie Marceau-val a főszerepben.

Másnap, március 18-án 16:45 órakor kezdődik a Toldi moziban a Horror Filmmaraton, melynek keretében három filmet nézhetnek meg egymás után a műfaj iránt érdeklődők. Henri-Georges Clouzot Ördöngösök (Les Diaboliques) című alkotása a háború után felvirágzó film noir méltán világhírű klasszikusa az ötvenes években játszódik. Egy francia kisváros sivár iskolájában Michel, az igazgató zsarnoki szigorral uralkodik a diákokon, a tanári karon és szívbeteg feleségén. Az elgyötört asszonynak talpraesett kolléganője segít kivitelezni a benne gondolatban lassan megérlelődő gyilkosságot. A Nyers (Grave) című filmben a vegetáriánus Justine sem úszhatja meg az egyetem gólyák beavatást, aminek az is része, hogy nyers húst etetnek vele. És az újonnan szerzett tapasztalat nem marad következmények nélkül. Justine-ből előbújik a valódi énje. A betolakodó (A l’intérieur) című alkotás női főszereplője Béatrice Dalle, melyben a várandós Sarah egy autóbalesetben elveszíti a férjét. Négy hónappal később, karácsonyeste egyedül van otthon. Mindenórásan. Másnap reggel irány a kórház. Ám az éjszaka közepén egy váratlan vendég veri fel a ház nyugalmát.

Március 19-én az elektronikus zene egykori úttörőjének harmincéves pályafutását bemutató Laurent Garnier: off the record című dokumentumfilm vetítése után techno party lesz a Toldi moziban.

A 12. Frankofón Filmnapokon a francia filmek mellett szerepel egy-egy belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai alkotás is.

-Mia Hansen-Løve a Cannes-i versenyprogramban debütált filmje, a Bergman szigete - Tim Roth-szal a főszerepben,

-Jacques Audiard szintén Cannes-ban bemutatott, négy önmagát kereső fiatal történetét ábrázoló, szexualitással átszőtt Ahol a nap felkel Párizsban című alkotása,

-a Cannes-ban Queer Pálma-díjjal értékelt Intenzív találkozások című vígjáték,

-a startupok coolságát könyörtelen humorral kikezdő Foglalkozása: szülő című vígjáték, valamint

-A kis Nicolas és az elveszett kincs című családi film a későbbiekben hazai forgalmazásba kerülnek.

A filmnapok weboldala: https://filmnapok.franciaintezet.hu/

YouTube trailer: https://youtu.be/uIlEaeLcZfo