Magyarországon az Alföld a legveszélyeztetettebb terület. Hazánkban egyre elterjedtebb a szívférgesség, a kutyákat veszélyezetető, szúnyog által terjesztett kór. Emellett megjelent egy másik betegség is, amelyet a lepkeszúnyog terjeszt, és amely már az embert is fenyegeti.
Május 10-én, a Szívférgesség Napján felelős gazdik, állatorvosok, kutyabarátok egyaránt a megelőzésért kampányoltak.
A gazdik döntő többsége már ismeri a halálos betegséget, védekezik ellene és az éves szűrővizsgálatokra is rendszeresen eljár. Ugyanakkor egyre több a veszélyeztetett terület, valamint az egyéb szúnyogok által terjesztett betegségekkel is számolnunk kell.
Magyarországon az Alföld a legproblémásabb terület, ott már a vadállomány is fertőzött. Emellett hazánk nyugati, valamint keleti részén is egyre több megbetegedésről számolnak be az állatorvosok.
Ezzel párhuzamosan a pozitív tendenciáról is beszélni kell. Többek között a Bayer szívférgesség elleni kampányának köszönhetően, a cég 2018-as adatai szerint a kutyatulajdonosok 74 százaléka tudja, hogy az egyetlen megoldás a megelőzés, a szúnyogok elleni folyamatos védekezés.
Viszont az új megbetegedésekre még nem mindenki készült fel. A Leishmaniasis, egy hazánkban eddig ismeretlen megbetegedés, amelyet a lepkeszúnyog terjeszt és az emberekre is veszélyes lehet.
Dr. Aladics Balázs, a Bayer Állategészségügy délkelet-európai vezetője szerint az új kór esetében is a védekezés és a tudatosság az egyetlen megoldás:
„Úgy gondoljuk, hogy tudatosan kell hozzáállni a szívférgesség kérdéséhez. Nagyon fontos leszögeznünk, hogy a helyzet dinamikusan változik, ezért komplexen kell kezelni a kérdést. A betegség terjedése mindenképpen óvatosságra int, de azt is látnunk kell, hogy a külföldi örökbefogadásokkal vagy a nyaralásokkal is behurcolható egy-egy betegség. Ezért is lényeges a rendszeres éves szűrővizsgálat, valamint a repellens (vérszívást megakadályozó) védekezés. Örülünk annak a nagyfokú, az európai régión belül kiemelkedő tudatosságnak, amely Magyarországot jellemzi, ennek köszönhetően meg tudunk birkózni az új betegségekkel is.”
Idén a szívférgesség napján Dr. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos, Dr. Baji Balázs, klinikus, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó, Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát projektvezetője és Vranesics Csaba László, szúnyoggyérítési program szakértő is a jó ügy mellé állt. Mellettük Czippán Anett és Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője, Dr. Varga Orsolya, segítőkutya-kiképző és Nyíriné Kovács Marcsi, vakvezetőkutya-kiképző is hangsúlyozta a megelőzés fontosságát.
További információk: http://www.felelosallattartas.hu/