Egy romantikus ebéd a Balaton közepén?

2023. 24. 04., 1:14am
A Gasztrokomp, reméljük, idén többször is elindul!

 

A Balatoni Kör és a BAHART különleges ízutazásra hívta az érdeklődőket a Szántód és Tihany között közlekedő komp fedélzetére

Egyedülálló élmény várta a gasztronómia szerelmeseit. A Balaton közepén ringatózva, körasztalok mellett kóstolhatták végig az északi és déli part éttermeinek, vendéglátóinak, borászatainak kínálatát.

„Az eseményt a Balatoni Kör Kóstold Körbe rendezvénysorozatának mintájára álmodtuk meg, ezúttal a BAHART-tal közösen. A komp ezen a napon átalakult, autók helyett asztalok és kínálópontok voltak a fedélzeten.

Kellemes zenei aláfestés mellett (Jazzy Funtazi Duo) állófogadás keretén belül fix menü- és borsorral készültek, és természetesen nem hiányozhat a kínálatból a BalatonBor sem.” – mondta Joó Zoltán, a Balatoni Kör elnökségi tagja, az esemény egyik fő szervezője.

„Az elmúlt években már tartottunk a BAHART-tal közös rendezvényeket, sajtótájékoztatót, kiadványbemutatót és BalatonBor premiert a komp fedélzetén, azonban a vendégek igénye alapján úgy döntöttünk, hogy 2023-ban bárki vásárolhat jegyet a Gasztrokomp rendezvényre.” - tette hozzá Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke.

„A BAHART-tal közösen szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a balatoni régióban számos, egész évben nyitva tartó, minőségi szolgáltató várja a vendégeket.

Közösen gondolkodunk, egymást ajánljuk, és azt gondoljuk, felejthetetlen élmény lesz a komp fedélzetén, a tó közepén hajózva ebédelni, koccintani.

A tavaly elindított dinamikus modernizációt folytatva, az idei évi hajózási szezon alatt is sokszínű programkínálattal várjuk utasainkat.” - tudtuk meg Dimb Katától, a BAHART marketing vezetőjétől.

„Nagy hangsúlyt fektetünk a balatoni hajók fedélzetén megrendezésre kerülő rendezvényeinkre, melyek közül a hajózási szezon indulását követően a Balaton Körrel közösen megálmodott Gasztrokomp lesz az első.

Büszkék vagyunk rá, hogy hajóink egyre több eseménynek adnak helyet, és ennek nyomán a buli-, sport-, gyerek- és kulturális programokon kívül teret kaphat a gasztronómia is. Gasztrokomp eseményünkre a hajójegyeket kizárólag online értékesítettük a 2022-ben bevezetett jegyvásárlási felületünkön, a jegy.bahart.hu-n.” - tette hozzá a marketingvezető.

Tíz új taggal bővült a 9 éves Balatoni Kör Egyesület

Egymás ajánlása, közös rendezvények, közös kiadvány, minőségi élmény a főszezonon kívüli időszakban is

A Balatoni Kör tagjainak létszáma, a tó környékén egész évben nyitva tartó szálláshelyek, éttermek, borászatok, cukrászdák, pálinka- és sörfőzdék sora 10 új taggal bővült.

A kilenc éve alapított egyesület ma már 55 tagja elkötelezett az egész éves balatoni szezon, a minőségi vendéglátás, turisztikai szolgáltatás mellett.

Az új tagok között 2023-ban nemcsak gasztronómia szolgáltatók és vendéglátóhelyek, rendezvényhelyszínek, hanem turisztikai látnivaló, kerékpáros szolgáltatás, kutyás strand és piknikkert is megjelentek.

„A hajózás, a levendula, a tó körüli kerékpározás, a kutyás nyaralás a balatoni életérzés része, az új tagok tevékenysége szorosan kapcsolódik a Balatoni Kör filozófiájához.

Tagjaink számára a gasztronómia mellett az egészséges életmód, a mozgás, a balatoni látnivalók is fontosak, többségünk kutyabarát helyszín, így külön öröm, hogy új tagjaink színesítik szolgáltatásaink körét. Ilyen szellemiséggel és egyedi kínálattal bíró civil szerveződés nem jelenik meg a turisztikai szektorban máshol az országban.

A kiváló helyi alapanyagokra épülő gasztro-kultúrán túl továbbra is alapvető érték, hogy a vendégeinknek egymást ajánljuk, közös rendezvényeket szervezünk, közös kiadványt készítünk, minőségi élményt adunk a főszezonon kívüli időszakban is” - mondta Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke.

Új tagok:

Burgyán Péter - BalatonBike Tour

Fehér Péter - Balaton Gin ( Somló Spirit)

Gáthy Gergely - Arács programhajó

Mészáros Zoltán - Oliva Hotel és Étterem

Molnár Júlia Dóra - Csendes Dűlő Szőlőbirtok

Szabadics Zoltán - Kányaváry Borbirtok

Szabó Lajos - Kőröshegyi Levendulás

Sziládi-Kovács Hajnalka – Kutyás Park Piknikkert és Strand, Klassz Kultbisztró

Török Tímea - Völgyhíd Konyha & Rét

Vass Ákos – Pajti Kávézó