Egy erős évad folytatása

2024. 30. 01., 8:31pm
A közeli hetekben az Orlai Produkció egy izgalmas bemutatóra, egy nagy visszatérésre és egy fájó búcsúra készül

 

by Szendi Horváth Éva

A Katona József Színházzal közösen készülő Lavina február 25-én kerül a közönség elé. A premiert nem csupán az produkció magyar létrehozói várják, hanem a világhírű filmrendező-forgatókönyvíró, Ruben Östlund is, aki ebben a Facebook-megjegyzésben osztotta meg a plakátot. A Lavina című svéd film 2014-ben került a moziba. Ruben Östlund alkotását több szaklap az év legjobbjai közé sorolta, Nme véletlenül  kapta meg a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon az Un certain regard szekcióban a zsűri nagydíját. A forgatókönyvet – komoly kritikai elismeréssel – Tom Price írta színpadra, az ősbemutató London egyik legizgalmasabb színházi műhelyében, a Donmar Warehouse-ban volt 2022 januárjában.

A Lavinában fanyar humorral és empátiával esik szó a döntések súlyáról, a látszatboldogságról, a 40-es generációt érintő kérdésekről, középkorú férfiak és nők öndefiníciójáról, házastársaikhoz, partnereikhez és gyerekeikhez fűződő viszonyáról.

A történet egy látszólag tökéletes boldogságban, nyugodt anyagiak között élő négytagú családról szól, akik síelni mennek a francia Alpokba. Ahol az idilli síelési körülményekhez a környék nagyobb hótömbjeiben robbantásokat végeznek, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű hó borítsa a pályákat. A turisták, - köztük a főszereplő család is - csodálattal vegyes félelemmel nézik és fényképezik az eseményeket. Amikor a hótömeg egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően a hütte teraszára zuhan, mindenki más-más módon reagál. A hirtelen érzelmi sokkra adott reakcióként a menekülés is teljesen elfogadható reakció egy ilyen helyzetben, a menekülés tagadása azonban elfogadhatatlan.

Az előadás rendezője Pelsőczy Réka, alkotótársai Zöldi Gergely (fordító), Juristovszky Sosa (jelmezervező), Tihanyi Ildi (díszlettervező), Hunyadi Máté (zeneszerző), Duda Éva (mozgástervező). A produkció főbb szerepeit Járó Zsuzsa és Mészáros

Béla alakítják, mellettük László Lili, Száraz Dénes, Ullmann Mónika, Tóth Zsófia, Rohonyi Barnabás látható.

A Lavina február 25-én, 26-án, március 1-jén, 17-én (délután is) és 27-én látható a Belvárosi Színházban.

Jegyek a Lavinára itt

 

Nézők kérésére márciusban visszatér a repertoárra az Egy apró kérés!

A darab főhőse, Arnold sikeres építész. Megkapta élete legnagyobb felkérését: tervezzen látványos toronyházat Párizs közepére. Minden oka megvan az ünneplésre, erre is készül feleségével és legjobb barátaival. Kathrin azonban váratlan hírrel érkezik haza; egy pillanat alatt az összes közép- és hosszabb távú tervük új megvilágításba kerül. A két házaspár olyan meglepő komikus játszmák és szópárbajok közepén találja magát, amelyeknek egyikük sem sejti a kimenetelét.

A vígjáték kapcsolatokról, viszonyokról, hazugságról és igazságról szól őszintén és cinkos humorral.

Az osztrák szerző, Stefan Vögel is látta az előadást, és szuperlatívuszokban beszélt Rába Roland rendező precizitásáról, és a négy színész, Debreczeny Csaba, Szávai Viktória, Járó Zsuzsa és Mészáros Máté összjátékáról.

Az Egy apró kérés március 22-én látható ismét a Belvárosi Színházban.

Jegyek az Egy apró kérésre itt

A színházi működést az állandó változás jellemzi. Ahhoz, hogy egy új előadás műsorra kerüljön, gyakran el kell búcsúznunk egy másiktól. Még akkor is, ha egy annyira szeretett produkcióról van szó, mint a Kaktuszvirág. 

Mégis meddig mehetünk el a hazugságban? Mi lesz, ha már lassan magunk sem tudjuk, kinek mit adtunk be? Julian, a fogorvos például jól kitalálta az életét. A rendelőben a fegyelmezett Stephanie tartja kézben a dolgait, a magánéletben a csinos Toni gondoskodik róla. És hogy ne kelljen elköteleződnie, családot hazudik magának. Amikor viszont mégis nősülne, Toni hallani sem akar róla, hogy miatta szakadjon szét egy család. Meg kell tehát győzni őt, hogy a „feleség” boldog, ha megszabadulhat Juliantől. De honnan kerítsen egy nőt, aki hajlandó eljátszani a szerepet?

Ötvös András és Kovács Patrícia játsszák a Kaktuszvirág főszerepeit, mellettük Schruff Milán, Józsa Bettina, Hunyadi Máté, Ficzere Béla, Fekete Györgyi és Mész Adrienn komédiázik fergetegesen.

A Kaktuszvirág március 26-án búcsúzik a közönségtől. Várunk mindenkit nagy szeretettel erre a különleges estére és egy olyan előadásra, amely 2019 óta bejárta az országot!

Az évad elején az Orlai Produkció deklarálta, hogy fennállásának talán legerősebb évadára készül. Igen nagy kockázatot vállaltak azzal, hogy kizárólag kortárs darabokkal, ősbemutatókkal és magyarországi premierekkel terveztek. Ám a nézőik visszaigazolták, hogy komoly igény van a friss hangra, az új történetekre, az olyan előadásokra, melyekben mindenki magára ismerhet.