Dopping nélkül cipeltek több száz kilót

2022. 25. 07., 8:41pm
Szlovák páros nyerte a Tiszta Erős Emberek versenyét.

 

by Szendi Horváth Éva

A kilencszeres világbajnok, ifj. Fekete László főszervezésével került megrendezésre nemrégiben a Tiszta Erős Emberek nemzetközi csapatversenye Oroszlón. Az erősemberek mások mellett kőgolyó emeléssel, traktorgumi forgatással és kamionhúzással mérték össze az erejüket. A nyertes ezúttal egy szlovák páros: Uvacek Patrik és Ladislav Lichy lettek.

A versenynapon bizonnyal Oroszlón volt a legnagyobb az egy főre eső erős emberek aránya. Magyarországról, Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek a versenyzők. Hét csapat mérte össze az erejét: traktorgumi forgatásban, 24 tonnás kamion húzásában 20 méteren keresztül, kőgolyó emelésben, súlycipelésben, vagy épp több száz kilós koffercipelésben.

A verseny végig kiélezett volt. Nagy csatát vívott egymással az Uvacek Patrik -Ladislav Lichy szlovák és a Krucsai Róbert - Szegi Attila magyar páros. Végül a szlovák erősemberek diadalmaskodtak.

—A célom ezeknek a versenyeknek a megrendezésével az, hogy a fiatalok ne forduljanak a szerek felé, hanem dopping nélkül, tisztán tudják megmutatni az erejüket. Sajnos rajtunk kívül senki nem szervez tiszta versenyt az országban. Az általunk – édesapám és általam – szervezett megmérettetéseken doppingtesztet végeznek minden alkalommal, ezzel is bizonyítva a tiszta versengést, – mondta ifj. Fekete László főszervező, majd hozzátette: szerencsére egyre több fiatal kap kedvet a natúr erősember sporthoz.

A főszervező arról is beszélt, hogy kilencszeres világbajnokként a célja jelenleg leginkább minél több színvonalas verseny megszervezése. Szerencsére ezekből nincs is hiány. Legközelebb augusztus 13-án az erdélyi Csíkszentsimonon, a Tiltott Fesztivál keretein belül mérik össze erejüket a Tiszta Erős Emberek.