Nemrégiben saját márkás bútorbolt nyílt – igazi design kollekciókkal – a főváros egyik legforgalmasabb útján. A bolt sikerét bizonyítja, hogy már az első, a nyitó napon is sok volt az érdeklődő.
A Szászrégenből induló, ülőbútorok gyártására specializálódott családi vállalkozás termékei évek óta ismerősek lehetnek a magyar vásárlók számára, mivel több, neves, hazai üzlet kínálatában is elérhetőek voltak. Jó hír, hogy a február 20-án nyílt belvárosi showroomban, ezek a termékek koncentráltan is megtalálhatóak. Nem kell többé a kívánt bútordarabokat egyenként, néhány más üzletből összeválogatnunk.
A román piacon 1992. óta jelenlévő, kárpitos bútorokat gyártó cég, négy éve van jelen hazánkban. Ez a pár éves jelenlét rendkívül sikeresnek mondható. Számos, neves partner vette fel forgalmazott termékei kínálatába a MobilaDalin bútorait, amelyek a vásárlók körében is népszerűek és keresettek.
A családi vállalkozásban alapított cég elsősorban magas minőséget képviselő ülőbútorok és az ahhoz tartozó kiegészítők – puffok, díszpárnák – gyártásával szerzett elismerést magának. A hagyományos erdélyi stílusjegyek ugyanúgy fellelhetőek a bútorokon, ahogyan a legmodernebb trendeknek megfelelő, akár minimalista formavilág.
A nemzetközi szinten – Európában és a Közel-Keleten – is méltán népszerű MobilaDalin termékeinek ez a különleges megjelenés, a kiváló minőség, a rendkívüli, több mint 450 szövetből választható kárpit kínálat a legfontosabb jellemzője.
Tervezőik Dan Cotoi és Mihai Grama – utóbbi ismert név a designer szakmában, több nemzetközi tervezői díj nyertese.
A manufakturális módszerekkel kivitelezett kárpitos munka, a gondos gyártás, és a kiváló alapanyagok használata, garanciát jelentenek a minőség legmagasabb szintjére. Többek között ennek is köszönhető, hogy a MobilaDalin minden évben részt vesz a nemzetközi bútorvásárokon: Kölnben, Milánóban, a hazai Construma és a S/ALON kiállításokon.
A 2020. február 20-án Budapest belvárosában nyíló új showroom méltó helyszínéül szolgál a MobilaDalin bútorok bemutatásához, de a tulajdonosok célja ezen is túlmutat. Ez az a tér, ahol találkozhatnak egymással a vásárlók és a bútorokat készítő cég képviselő, a forgalmazó partnerek, tervezők és lakberendezők, ahol lehetőség nyílik az aktualitások és újdonságok bemutatására, vagy akár egy eszmecserére az emberek között.