Az ajánló végén, táblázatban az összes program felsorolva
Novan Experiment
„A Novan Experiment néven ismert esemény megismételhetetlen, jelen idejű, tudattágító, tudatmódosító zenei, művészeti utazásra hívja a nyitott lelkű közönséget. Novan hangsúlyozottan kéri az interakciót, visszajelzéseket a hallgatóktól, közösség létrehozására és együtt gondolkodásra inspirálva az együtt utazókat.” – írja a jazzma.hu
Jegyár: 1000 Ft elővételben, 1500 Ft a koncert napján
Zagyva Banda 20 - jubileumi lemezbemutató koncert és táncház
A Zagyva Banda a hazai fiatal muzsikusgeneráció meghatározó zenekara 2002-ben alakult Turán. Tagjai elkötelezett művelői a magyar népzenének. Repertoárjukban a Kárpát-medence magyarságának és más nemzetiségeinek – köztük a románság, szlovákság és a cigányság – népdalai és táncmuzsikái szerepelnek, diszkográfiájuk 10 lemezt jegyez.
Tagok: Boda Gellért – hegedű, Boda Márton – nagybőgő, Szabó András – brácsa, Tóth Sebestyén – cimbalom. Közreműködik: Fundák-Kaszai Lili – ének, Kádár Ignác - harmonika, ének, Pálházi Bence – hegedű
Jegyár: 1500 Ft elővételben, 2000 Ft a koncert napján
Pintér Zoltán & Kollmann Gábor Quartet + Elek István Quartet
„A Pintér Zoltán & Kollmann Gábor Quartet lemezbemutató koncertjén a zenekar névadói örömteli nosztalgiával emlékeznek vissza a Pege Aladár zenekarában eltöltött időkre. A formáció a Keith Jarrett & Jan Garbarek Quartet hangzásvilágát próbálja megszólaltatni. Közreműködik: Pintér Zoltán – zongora, Kollmann Gábor – szaxofon, Orbán György – nagybőgő, Éles Máté – dob”
„A szaxofonos Elek István négy évtizedes pályája során számos zenekar szólistája volt, de saját neve alatt csak 2015 elején debütált kvartettje, amely aztán nagy sikerrel szerepelt a fővárosban és vidéken.
Közreműködik: Elek István – szaxofon, Weisz Gábor – zongora, Molnár Péter – bőgő, Cseh Balázs – dob
Jegyár: 2000 Ft elővételben, 2500 Ft a koncert napján
Bordó Sárkány + Canarro
A Bordó Sárkány saját meghatározása szerint „középkori világzenét” játszik. Az autentikus, magyar és európai középkori dalokat és táncokat bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel. A zenekar emellett azzal is büszkélkedhet, hogy már több ízben is adott koncertet e műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselőjével, Tcha Limbergerrel közösen. Jegyár: 2500 Ft elővételben, 3000 Ft a koncert napján
Parno Graszt
Az egyik legeredetibb, legnépszerűbb tradicionális cigány zenét játszó zenekar, akik a színpadról leáramló energiájukkal jellemzően szinte „felrobbantják a nézőteret”! Nemrég ünnepelték 30. születésnapjukat sok ezer emberrel a Budapest Parkban. Bejárták szinte az egész világot. A 7 fős zenekar tagjai egy családot alkotnak, szegről-végről mindenki mindenkinek rokona. Alapvetően autentikus cigány zenét játszanak, de számtalan népszerű saját szerzeményük, illetve egyedi feldolgozásuk van (Quimby, AC/DC, stb. dalok). Jegyár: 3000 Ft elővételben, 3500 Ft a koncert napján
Los Orangutanes, Lituma trió
A Los Orangutanes Kelet-Európában igazi unikumként életre hívott 10 tagú latin-amerikai bulibandája felpezsdíti a hangulatot bárhol is lép fel. A rájuk jellemző cumbia stílus eredetileg egy kolumbiai zenei műfaj, ami közép- és dél-amerikai hódító útját követően átterjedt a többi kontinensre is. A bandával az Anselmo Crew, Irie Maffia, Besh o droM, Manaky, Zuboly magyar, perui és uruguayi zenészei és még sokan mások szerepelnek.
Tagok: Tisza Gergely – gitár, Szabó Benedek – basszusgitár, Teknyős Krisztián - dobok
Jegyár: 3000 Ft elővételben, 3500 Ft a koncert napján
Navratil Andrea Folkkvintett: Daram-daram-madaram, Romengo
Két csodálatos énekesnő egy este!
Navratil Andrea magyar és bolgár népdalokon alapuló dalciklusát énekhangra és zongorára, valamint fúvós és ütős hangszerekre és bőgőre hangszerelték.
Navratil Andrea – ének, próza, Grósz Zsuzsanna – zongora, Bede Péter – fúvós hangszerek, Lázár Gyula – bőgő, Gyulai Csaba - ütős hangszerek, gadulka
A nemzetközi világzenei nagyfesztiválok sztárfellépője, Romengo Lakatos Mónika WOMEX Artist-díjas és Kossuth-díjas énekesnő, akinek hangján megelevenedik a roma közösség minden bánata és öröme hidat képezve ember és ember között a világ bármely pontján. Jegyár: 3000 Ft elővételben, 3500 Ft a koncert napján
Jazz előszilveszter: Dresch Quartet, Söndörgő plays jazz
A Dresch Vonós Quartet zenekarban egyszerre van jelen a Dresch Mihályra jellemző etno-jazz, valamint a falusi hagyományos népzene.
„A Söndörgő együttes az egyik legfrissebb, leglendületesebb zenét játszó zenekar a hazai világzenei palettán. A zenekar 1995-ben Szentendrén alakult, az Eredics fiúk a gimnáziumi éveik alatt ismerkedtek meg és kezdtek együtt muzsikálni Buzás Attilával. Ezúttal jazzes stílusban szólalnak meg, de elképesztő zeneiségük mellett ez is nagyon jól áll nekik! Jegyár: 3000 Ft elővételben, 3500 Ft a koncert napján
Fonó Folkszilveszter
A hagyományos Fonó Folkszilveszter idén is a legnagyobb népzenész-néptáncos mulatságnak ígérkezik. Az ország legjobb folkszilvesztere óriási táncházzal búcsúztatja az óévet, és köszönti az újat. Mulass velünk idén is! Várjuk a táncházasokat, népzene kedvelőket. Mindenkinek itt a helye!
Vendég: SZÁSZCSÁVÁSI ZENEKAR
19:00 Vendégváró
20:00 Táncház
00:00 Koccintás, mulatság hajnalig
20:00-22:00 között asztalfoglalással lehet vacsorázni. Korlátozott létszámban!
Szilveszteri vacsora ára a jegyárban NEM foglaltatik benne!
Vacsoraigényeket az alábbi email címen kell jelezni: kavezo@fono.hu
Jegyár: 3000 Ft early bird, 4000 Ft elővételben, 5000 Ft a koncert napján
Családi programok:
Dúdolj! Ringass! Táncolj! - családi foglalkozás
A közös családi élmények mindannyiunknak fontosak. Felszabadultan együtt játszani pedig meghatározó élmény szülőként, gyermekként egyaránt. Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amiben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen. A Dúdolj! Ringass! Táncolj! egy olyan közeg, ahová mindenki hangulatának, igényeinek, lehetőségeinek megfelelően tud kapcsolódni. Zenével, mondókákkal, ölbéli játékokkal a kisebbek, tánccal, mozgásos játékokkal a nagyobbak, hangszerekkel, hangkeltő eszközökkel mindenki a folyamat részesévé válhat. A foglalkozásokat vezeti: Paár Julcsi – énekes, okleveles zeneterapeuta, Csiki Gergely – néptáncpedagógus, a Göncöl Néptáncegyüttes vezetője. Muzsikálnak: Csernók Klára – hegedű, Könczei Bálint – brácsa, Bognár András – nagybőgő. Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor, de természetesen szívesen látunk nagyobb testvéreket is!
Jegyár: 800 Ft / fő
NÉPI HANG-SZÍNEK baba-mama zenebölcsi- családi foglalkozás
Laposa Julcsi zenei műhelye szeretettel várja csapatával és színes hangcsöveivel a kisgyermekeket szüleikkel, nagyszüleikkel együtt zenés-táncos foglalkozására. Kicsik és nagyok egyaránt megismerkedhetnek az évszakokhoz kötődő népdalokkal, aktuális népszokásokkal, és ez idő alatt megélhetik, hogy milyen pozitív érzelmeket hoz felszínre a zene szeretete gyermekükkel való kapcsolatukban. Várunk mindenkit, aki bővítené népzenei dalkincsét, valamint szívesen megismerkedne a Boomwhackers hangcsövekkel, amikkel együtt zenélve különleges élményben lesz része a jelenlévő csipet-csapatnak.
Ajánlott korosztály: 0-3 éves kor, de nagyobbacskák is nyugodtan részt vehetnek a foglalkozáson. A foglalkozást vezeti: Laposa Julcsi - népzenész-zenei mediátor. Közreműködnek: Jobbágy Bence – cimbalom, Hintalan Gergő – brácsa, Timár Márton - nagybőgő
Jegyár: 800 Ft/fő
Ringató – kisgyermekkori zenei nevelés –csütörtökönként 09.00, 09.45, 10.30 és 11.15-től.
(idei utolsó foglalkozás: dec. 15.)
Jegyár: 1200 Ft
Ingyenes koncertek
Szélműves
A népzenészekből verbuválódott Szélműves zenekarnak különleges hangszerösszeállítása, illetve a különböző zenei stílusokban gyűjtött tapasztalatok adják meg az esszenciáját. Zenéjük magva a moldvai csángó népzene, de koncertjeiken megszólalnak az erdélyi, román és zsidó népzene dallamai is. Sodró lendületű koncertjeiken és táncházaikban a hangszerelésnek, előadásmódnak és a moldvai népzene sajátos erejének köszönhetően olyan energiák szabadulnak fel, amelyek a laikus és rutinos néptáncos közönséget egyaránt táncra késztetik.
Ingyenes program
Táncházak:
Kamasz Táncház
Jobb, mint egy házibuli! A 2016-os Fölszállott a páva vetélkedőből jól ismert Sarjú Banda havonta egyszer Kamasz táncházat muzsikál, ahova a tizenéveseket várjuk. A Kamasz Táncház azoknak a fiataloknak nyújt táncházi élményt, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőtt táncházakhoz pedig még túl fiatalok. A táncolni már tudók mellett számítunk azokra is, akik most ismerkednének a néptánccal, táncházzal. Az este folyamán tánctanárok segítik a bekapcsolódást akár teljesen kezdő szinttől.
Jegyár: 500 Ft
Fonó Szerda: tánctanítás és táncház: Szászcsávási cigány táncok
Fonó Szerda táncalkalmainkra olyan kezdő és haladó táncosakat várunk, akik heti rendszerességű táncoktatások keretében szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncát illetően. Az élőzenés tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, majd egy közös énektanulással, össztánccal és táncházzal zárul. Várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül!
Most Szászcsávás magyar majd cigány táncait tanulhatják a Fonó Szerdára érkezők egészen decemberig.
Oktatók: Lőrincz Hortenzia ’Horti’ és Kovács Norbert ’Cimbi’, Kovács-Gál Nóra és Kovács Gábor -tánc, Nyitrai Maraianna -ének. Zenekar: Üsztürü / Dűvő. Az esti táncház táncmestere: Csatai László ’Csidu’
Jegyár: 1500 Ft elővételben, 2000 Ft a koncert napján
Berka Együttes moldvai és vonós táncháza
Több, mint tíz éve tartja rendszeres táncházát a Fonóban minden második pénteken a Berka együttes. A Berka klubok táncházaiban mind a moldvai, mind pedig a népi vonós zenére táncolni vágyók találnak lehetőséget, hiszen két teremben megy a tánc egész este. A Nagyteremben Gyurka Fábián táncmester és a Berka jóvoltából moldvai táncházi hangulatokkal, az Előtérben vonós táncházi muzsikájával várunk minden érdeklődőt!
Jegyár: 1300 Ft elővételben, 1500 Ft a koncert napján
HAVI MŰSOR – 2022. december
December 1. csütörtök |
17:00 21:00 |
Fonó Session: Vonós örömzene Kamaracsütörtök: Novan Experiment |
Ingyenes 1000/1500 Ft |
December 2. péntek |
19:00 20:00 |
Páva Klub: Zagyva Banda Zagyva Banda 20 - jubileumi lemezbemutató koncert és táncház |
1500/2000 Ft |
December 3. szombat |
20:00 |
Pintér Zoltán & Kollmann Gábor Quartet + Elek István Quartet |
2000/2500 Ft |
December 7. szerda |
18:00 19:00 |
Fonó Session: Vonós örömzene Fonó Szerda tánctanítás és táncház Szászcsávási cigány táncok |
Ingyenes 1500/2000 Ft |
December 8. csütörtök |
19:00 20:00 |
Fonó Session: Ír session Kamaracsütörtök: Szélműves |
Ingyenes Ingyenes |
December 9. péntek |
19:00 20:30 |
Berka Együttes adventi koncertje Berka Együttes moldvai és vonós táncháza |
1300/1500 Ft |
December 10. szombat |
18:00 20:00 |
Kamasz Táncház Bordó Sárkány + Canarro |
500 Ft 2500/3000 Ft |
December 14. szerda |
19:00 19:00 |
Fonó Session: Moldvai örömzene Fonó Szerda tánctanítás és táncház: Szászcsávási cigány táncok |
Ingyenes 1500/2000 Ft |
December 15. csütörtök |
17:00 |
Fonó Session: Vonós örömzene |
Ingyenes |
December 16. péntek |
10:00
19:00 20:00 |
NÉPI hang-színek: baba-mama zenebölcsi - családi foglalkozás Fonó Session: Citerás örömzene (Pajta) Nomád Nemzedék Társulat |
800 Ft
ingyenes 1500/2000 Ft |
December 17. szombat |
20:00
|
Parno Graszt
|
3000/3500 Ft |
December 21. szerda |
18:00 19:00 |
Fonó Session: Vonós örömzene Fonó Szerda: szászcsávási táncok záró alkalom Néprajzi előadás, színpadi műsor és táncház |
Ingyenes 1500/2000 Ft |
December 28. szerda |
18:00 |
Los Orangutanes, Lituma trió |
3000/3500/4000 Ft |
December 29. csütörtök |
20:00 21:30 |
Navratil Andrea Folkkvintett: Daram-daram-madaram Romengo |
3000/3500 Ft |
December 30. péntek |
19:00 |
Jazz előszilveszter: Dresch Quartet, Söndörgő plays jazz, Nosnach |
3000/3500 Ft |
December 31. szombat |
19:00 |
Fonó Folkszilveszter 2022 |
3000/4000/5000 Ft |