DÉS koncert két vendéggel

2021. 21. 12., 9:59pm
Egy különleges este három kiváló művésszel, akik eddigi pályafutásuk során még soha nem adtak együtt koncertet.

by Szendi Horváth Éva - S.Balogh Edit 

Dés László és két vendége, Básti Juli és Mácsai Pál 2022. április 1-jén a Budapest Kongresszusi Központban mutatkozik be először így a közönség előtt.

A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, népszerű dalok és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Ki ne ismerné az olyan nagy Dés slágereket, mint a Nagy utazás, Vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, A zene az kell, Legyen úgy!, Mi vagyunk a grund! és még sorolhatnánk. Ezen a koncerten eddigi turnéiból válogatja legismertebb dalait. Természetesen elhangzanak számok az Éjféli járat című legutóbbi lemezéről is. Erre a különleges zenei eseményre pedig ezúttal színészeket hívott meg vendégeknek.

A kiváló színésznővel, Básti Julival a múltban sokszor dolgozott már együtt. Kezdődött a Hallgass kicsit lemezzel 1987-ben, de a legendás Férfi és Nő produkcióval végig járták az ország nagy koncert színpadait.

Szintén sokat dolgozott már együtt Mácsai Pállal, de koncerten még sosem léptek fel közösen. Dés László ezúttal új dalokat is írt neki, melyeket ezen az estén fognak először a közönségnek bemutatni.

Dést és vendégeit ezúttal is kiváló zenekar kíséri. Nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók. A közönség 2022. április 1-jén, szombaton, a Budapest Kongresszusi Központban egy nagyon izgalmas, nem mindennapi zenei élménynek lesz részese!

Jegyek:

https://des-laszlo-koncertje--vendeg-basti-juli-es-macsai-pal.broadway.hu/2022-04-01-20-00