Csonka Pici idén is a PICI árakban hisz

2023. 27. 02., 4:33pm
Hazai kiskereskedelmi áruházlánc új reklámkampányának arca lett a színész-énekes

 

Csonka Pici idén is a PICI árakra esküszik. A színész-énekes idén is odafigyel a költéseire: megfontolja, hogy mit és milyen boltban vásárol meg.Tudatos vásárlóként az ár-érték arányt és a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve választja ki a megvásárolt termékeket. Pont ezért is vállalta, hogy kampányarcként részt vesz egy új, nagyszabású projektben.

 Csonka Andrása ’90-es évek egyik legnépszerűbb magyar sikersorozatában, a Família Kft.-ben Pici karakterének köszönhetően lett országosan ismert, és ez a becenév rajta is ragadt. A színész-énekes elmondta, hogy a Pici név azért is találó, mert Ő maga is odafigyel a költéseire a mindennapok során: lehetőség szerint igyekszik PICI árakon vásárolni.

„Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldásokat. Bár én nem nagy családnak vásárolok, csak magamnak, de így is próbálok ügyesen gazdálkodni, amelyben kifejezetten fontos szerepe van a PICI áraknak” – nyilatkozta Csonka András a PENNY PICI árak kampányának arca, aki az évek során egyre tudatosabb vásárló lett: fontos számára a jó ár-érték arány és nem vásárol feleslegesen.

„Most már abból a szempontból is tudatos vagyok, hogy valóban átgondolom, mire van szükségem és csak azokat a termékeket veszem meg. Emellett igyekszem felmérni azt is, milyen árban mozognak ezek a termékek, mert mindegy, hány emberre vásárolunk, akkor is érezni lehet a PICI árak jelentőségét. Ezért azt gondolom, érdemes odafigyelni arra, hogy lehetőleg pici árakon, de jó minőségű terméket vásároljunk, hogy a nap végén jól járjunk és ezzel spórolni, takarékoskodni tudjunk.” – fejtette ki véleményét a színész-énekes, aki a termékek PICI ára és minősége mellett a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszi, amivel igenis sokat lehet spórolni.

„Korábban én is milliónyi nejlonzacskót használtam, minden vásárlásnál újabbakat és újabbakat gyűjtöttem be, majd a vásárlás után egyszerűen kidobáltam őket. Ennek vége! Ma már speciális, újrahasznosítható vagy vászonzacskóban viszem haza a zöldségeket, gyümölcsöket. Próbálok ezzel is valamilyen módon takarékoskodni, spórolni.”– mondta az ország Picije. Végül azzal zárta mondandóját, hogy - bár nincsenek nagyszabású újévi fogadalmai - de az újévet is pici árakkal kezdte. Igyekszik az év hátralévő részében is megfontolt döntéseket hozni a bevásárlásai során: „PICI árakon vásárolni megéri! Rengeteget tudunk vele spórolni, szóval arra buzdítok mindenkit, vásároljanak a PICI árakon!”