A korábban saját kedvtelésre, önellátásra épült tanya a Naszály-hegy lábánál, ma már egy családias állatfarm. Itt az őshonos állatok mellett még kengurut is lehet simogatni, de hétvégén finom ebédet kaphatunk, és a gyerekek kézműves foglalkozást is választhatnak. Igazi családi program a birtok meglátogatása, amit egybefűzhetünk egy délutáni váci belvárosi sétával is. Amint lehetőség van rá kényszer bezártságunk után, irány a RoBirtok!
Már a bejáratnál csupa gyerekbarát dologra bukkanunk. A gyerekeket a pénztár előtt fellépő várja, így ők is részt vehetnek a belépőjegy és a tallérok beszerzésében. A kasszánál a belépőn túl (nagycsaládos és egyszülős jegyek egyaránt vannak!) a tallérokat is kell venni, ami a birtok fizetőeszköze. A tallérokért ebédelhetünk: választhatunk frissen készült, házias egytálétel vagy gazdag leves és/vagy kemencében frissen sült sütemények között, de szintén a tallérokkal fizethetnek a gyerekek a kézműves programokért.
Aki nyitásra érkezik, bekapcsolódhat az állatok kifutóinak takarításába, és délelőtt 10.00-kor a tehénfejésre már népes csapat szokott összegyűlni. Sokan mondják, hogy a bakancslistájukon volt már régóta a fejés. Kipróbálható a kézi fejés, majd fejőgéppel is megfejik a teheneket. Sokan náluk kóstolnak először friss habos tejet, és rácsodálkoznak, hogy milyen finom, mennyivel más íze van, mint a bolti tejnek.
Majd egész napos „Állati program” következik, fél óránként más-más állathoz lehet bemenni, simogatni, etetni. A családok bekapcsolódhatnak a malacok, dámszarvasok etetésébe, simogathatnak nyuszikat, bárányokat, sőt még ormányos medvéket is.
A lovaglás sok gyereket vonz, de a nap fénypontja mégis az alpaka és a dámszarvas sétáltatás, melyet egyikőjük sem hagyna ki. Sőt vannak olyan családok, akik kifejezetten Sérót, az alpakát szeretnék meglátogatni.
A birtok március – áprilisban nyit újra a téli szünet után, és minden hétvégén más-más programmal várja a családokat: lesz tavaszi ajtóakasztó készítés, virágültetés, Naszály túra, birkanyírás, gipszfestés, sajtkészítés. Az árnyékos, erdei környezetben játszótér is van, de gyerekek nagy kedvence a szalmaugráló, bár délutánra néhány apuka is bóbiskol már benne.
A RoBirtok programkínálatát böngészve úgy érezhetjük, itt akár több napot is el lehetne tölteni, mire mindent alaposan végig járunk, és kipróbálunk. Ha így érezzük, akkor jól érezzük, és szerencsére lehetőség is van rá. A terület középpontjában álló, teljesen felszerelt és színvonalas 4 ágyas vendégház több meglepetést is tartogat az itt megszálló vendégek számára.
Egyebek között a ház lakói jelképesen örökbe fogadhatnak egy állatot, amelyet azután a vendégház padlójába épített üvegablakon keresztül folyamatosan megfigyelhetnek, sőt ha ez nem lenne elég, akkor esténként akár dézsafürdőt is vehetnek a kenguruk érdeklődő tekintetétől kísérve.
A Kosd község határában található RoBirtokot a faluban elhelyezett táblák segítségével könnyen megtalálhatjuk, honlapon történő online bejelentkezéssel, időpontfoglalással látogatható.
További információ: https://www.facebook.com/robirtok.kosd/