by Szendi Horváth Éva
Virágh András Gábor és Fried Péter - Fotó: Erdős Dénes
Az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően a Zeneakadémián tartották.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem minden évben Bartók Béla születésnapján hozza nyilvánosságra a Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett két művész – egy hangszeres zenész és egy komponista – nevét.
Az elismerést a zongoraművész-zeneszerző özvegye, Pásztory Ditta alapította végrendeletében. A díj odaítéléséről az egyetem rektorából és oktatóiból álló kuratórium dönt. A kitüntetést 1984 óta minden esztendőben egy-egy kimagasló tevékenységet végző magyar anyanyelvű előadó, valamint zeneszerző kaphatja meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez.
A kitüntetettekről határozó kuratórium elnöke a Zeneakadémia mindenkori rektora, jelenleg Dr. Vigh Andrea, Liszt- és Prima-díjas hárfaművész, érdemes művész. Tagjai pedig az intézmény oktatói, jelenleg: Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, tanszékvezető egyetemi tanár, nemzetközi és tudományos rektor helyettes; Dr. Kutnyánszky Csaba karvezető, tanszékvezető egyetemi tanár, oktatási rektor helyettes; Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész, professor emeritus; Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, címzetes egyetemi tanár; Hőna Gusztáv Liszt-díjas harsonaművész, professor emeritus; valamint Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, egyetemi tanár.
Fried Péterről írt laudációjában Medveczky Ádám arra emlékeztet: az Operaház egyik vezető basszistája, a nemzetközileg elismert énekművész sokat tett a magyar kultúráért külföldön is.
—Pályájának szinte kezdettől fogva tanúja voltam, növendékem volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Emberi megbízhatóságáról, a művészethez való hozzáállásáról akkor is csak a legjobbakat tudtam mondani, – tette hozzá a karmester. Tehetségéről úgy fogalmaz: hangi karaktere erőteljes, és a kifejezés sokszínűségével jellemezhető legjobban ez a széles repertoárral rendelkező „megjelenítő művész”, aki alakításaival mindig magára vonja a figyelmet.
—A kékszakállú herceg vára Fried Péter művészetében csodálatos helyet foglal el. Egyike azon basszistáknak, akik a címszerepre szerte a világon a legtöbb felkérést kapták. Az általa énekelt és Pierre Boulez által vezényelt lemezt Grammy-díjra jelölték – hangsúlyozza Medveczky Ádám.
Virágh András Gáborról Fekete Gyula írt méltatást, amelyben felidézi: a díjazott az orgonista Virágh-dinasztia legfiatalabb tagja. Első tanárai nagyapja, Virágh Endre és édesapja, Virágh András voltak, de első zeneszerzés tanára is orgonista volt, Koloss István.
—Zenéje mélyen gyökerezik a magyar hagyományban. Abban, amit Liszt Ferenc meghívására a szintén orgonista Koessler János hozott Budapestre Németországból. Azt a veretes zeneszerzői technikát birtokolja, amelyet Bartóknak és Kodálynak is tanított Koessler, így öröklődik tovább a magyar hagyomány – hangsúlyozta Fekete Gyula. Idéz egy interjút is, amelyben Virágh András Gábor úgy vallott: az egyéni stílus nem elég, azt szeretné, hogy repertoárképes legyen az életműve, és „ne csak rezervátumban vagy laboratóriumban létezzen”.