A negyedik válogató végére kialakult az elődöntős mezőny, amelyhez a szakmai zsűri döntése alapján a Napfonat Mint a zápor, a MattSet Most vagy soha, Palágyi Ildikó Pillangó, a Swing á la Django feat. Koszika Utazás című dala csatlakozott. A nézők Ekanem előadásában elhangzott Hideg szél mellett tették le a voksukat. A show műsorba bejutott 40 produkciónak már csak a fele van versenyben „Az Év Dala 2022” címért. A következő két adásban a dalok áthangszerelt, akusztikus verzióját hallhatja élőben a közönség. Az első elődöntőben az alábbi 10 dal tér vissza, de csak 4 juthat a fináléba:
Ekanem Hideg szél
Hegedűs Bori és Tempfli Erik Anya
Nyári Aliz Félóra nyár
Oláh Ibolya Nem adom el
Palágyi Ildikó Pillangó
Pankastic! Hosszú volt a nyár
Sándor Szofi 21 gramm
Subtones Nem segít más
Third Planet Táncol a világ
Ya Ou Zsákutca
Az izgalmak fokozódnak, kezdetét vette az online Akusztik Dalverseny. Bár az élő show-ban már csak 20 produkciót hallhat újra a közönség, de az online versenyben A Dal 2022-be bejutott mind a 40 produkció részt vesz és esélyt kap a fődíjra. A feldolgozásokat a mediaklikk.hu/adal2022/akusztik oldalon lehet meghallgatni. Szavazni szintén ezen az online felületen lehet március 9. éjfélig. Egy IP címről 24 órán belül egy szavazat küldhető. A nyertesről kizárólag a közönség dönt.
Az áthangszerelt versenydalok a Petőfi TV Akusztik című műsorában is bemutatkoznak: február 21-én és 28-án, valamint március 7-én 21:15-től. Az Akusztik színpadán hétfő esténként kiderül, mit tudnak az előadók elektronikus hangszerek nélkül.
Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát, amelyet mindenki dúdolni fog!
Kövesd A Dal 2022 Facebook és Instagram-oldalát, a műsor hivatalos Youtube és TikTok csatornáját, hogy ne maradj le semmiről!
Egyre nehezebb lesz a zsűri és persze a közönség dolga a dalválasztó show-ban. Így véli Wolf Kati, aki szerint az elődöntőkbe húsz merőben eltérő stílusú produkció jutott be, amelyek mindegyikét szereti. Az énekesnő nagyon várja a műsor következő szakaszát. „Az akusztikus előadás egyrészt nagyon közel áll hozzám, másrészt úgy gondolom, ekkor derül ki feketén-fehéren milyen is valójában a dal”.
Az énekesnő beszélt a zsűri munkájáról, és megosztotta saját bírálati szempontjait. „Nem az a dolgunk, hogy mindig dicsérjünk. Versenyzőként én is azt szerettem, ha a zsűri őszintén elmondta, mitől jó vagy nem jó a dalom. Feladatunk, hogy véleményünkkel építő jelleggel hozzátegyünk az előadáshoz” - monda Wolf Kati, aki pontosan tudja, mit éreznek a színpadon a versenyzők.
A Librettó idézett beszélgetése, ahogy A Dal 2022 eddigi adásai is megnézhetőek a médiaklikk.hu oldalon.
A Magna Cum Laude is ott lesz A Dal 2022 elődöntőjében
A Dal 2022 elődöntősei akusztikus verzióban, tízesével térnek vissza két egymást követő szombat este. Tíz áthangszerelt dallal folytatódik a verseny. A
Duna első elődöntőjét Mező Misi és a Magna Cum Laude extra produkciója teszi teljessé.
A zenés estét extra produkció fűszerezi. Ismét egy zsűritag cseréli mikrofonra a pontozótáblát. Mező Misi énekes-gitáros és a Magna Cum Laude lép színpadra. A fun rock együttes több mint két évtizede a magyar könnyűzenei élet éllovasa. A frontembere immár negyedik alkalommal foglal helyet az ítészek között.
A műsor évről-évre felpezsdíti a hazai könnyűzenei életet, szélesíti a műfaji repertoárt. A 11. évadban is egyedi hangzásvilágú előadások versenyeznek. A tét pedig hatalmas, csak nyolc produkció juthat a döntőbe, amelyben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara adja majd a kíséretet. Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát, amelyet mindenki dúdolni fog!
A Dal 2022 első elődöntő – szombaton 19:35-től a Dunán!