Az egyszemélyes divatnagyhatalom

2020. 15. 01., 5:25pm
Rotschild Klára nem ezüstkanállal a szájában jött a világra, hiszen ő nem a híres bankárfamília sarjaként született.

Rotschild Klára nem ezüstkanállal a szájában jött a világra, hiszen ő nem a híres bankárfamília sarjaként született.

Édesapja női szabóként, édesanyja varrónőként kereste a család kenyerét, ám szülei a divat-hullámokat csak technikai szempontból követték.

Szinte hihetetlen, hogy ebben a közegben a kis Klára nem tanult meg rajzolni, ám szabni és varrni sem. Valami mást azonban nagyon tudott: jól kamatozó kapcsolati tőkét teremteni! Az alkalmazottjai féltek tőle, a kuncsaftjai csodálták, a köznép tagjai pedig be sem mertek lépni abba a csillogó világba, amelyet ő képviselt.

A Horthy-korszakban a Clara Szalon törzsvendégei a hazai és nemzetközi arisztokrácia hölgytagjai közül kerültek ki, míg a háború után elsősorban a fő-elvtársak feleségei voltak a gyakori látogatók. A divatkirálynő birodalma a szocialista éra zenitjén már nem az ő nevén működött, ám a Különlegességi Női Ruhaszalon vonzerejét mégis Rotschild Klára jelentette.

A Váci utcai kultikus helyen megfordult a perzsa sah hitvese, Farah Pahlavi, be-betértek ide a diplomaták hozzátartozói, és Tito marsall feleségének, Jovankának rendszeresen itt készültek a toalettjei.

Az egyszemélyes divatnagyhatalom szentélyébe természetesen a magyar művészvilág krémje: Tolnay Kláritól Fischer Annie-ig, Psota Iréntől Váradi Hédiig szintén szívesen látogatott el.

A divatdiktátor élete és munkássága bizonyosság arra, hogy a 20. század magyar divattörtének ő az egyik meghatározó alakja. A divatkirálynő legendákkal, rejtélyekkel övezett élet úját Simonovics Ildikó divattörténész sok éven át kutatta. Ő a lett a kurátora a Magyar Nemzeti Múzeum Rotschild-projektjének is.

Munkájának köszönhetően az intézmény főépületében és a Geraldine-házban megnyílt a Rotschild Klára - divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás, mely április 30-ig látogatható. A tárlaton személyes tárgyak, archív fotók, valamint a szalonban készült ruhák vallanak tervezőjük és tulajdonosaik életéről.

Simonovics Ildikó Rotschild Klára munkásságát egy 20. századi igazi női sikertörténetként értékeli. Kutatásai során sok mindent megtudott a divatdiktátorról, akinek karrierje messzi „túllógott” a szocializmus keretein. Korabeli dokumentumok, újságcikkek, fotók kerültek a kezébe, és friss interjúk készítésével abszolút körül járta a Rotschild - jelenséget. Munkája eredményét Rotschild Klára - A vörös divatdiktátor című könyvben összegezte. A roppant érdekes, általános tanulságokkal is bíró kötet a JAFFA KIADÓ gondozásában jelent meg.