Önzetlen segítőinek mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet. A kitüntetettek között volt Gyurta Dániel olimpiai bajnok, úszó, aki évek óta segíti a segélyszervezet munkáját.
December 5-ét az ENSZ nyilvánította az önkéntesek világnapjává. E jeles alkalomból az elmúlt évek során végzett lelkes, kitartó és önzetlen munkáért mondott köszönetet önkénteseinek az Ökumenikus Segélyszervezet, az ’Adventi Ünnep a Bazilikánál’ rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjánál. A díjazottak között volt Gyurta Dániel olimpiai bajnok, úszó is.
Olyan önkénteseknek adta át az elismeréseket Lehel László elnök-igazgató és Gyurta Dániel olimpiai bajnok, úszó, akik az elmúlt években kiemelkedően sok segítséget nyújtottak a szervezet munkájában.
A kitüntetettek méltatásakor több esetben emelték ki az önkéntes nyitottsága, rugalmassága és megbízhatósága mellett a kedvességet, a jó humort, illetve a közvetlen egyéniséget, amelyek a segítő tevékenység mellett mind hozzájárulnak az önkéntes közösség építéséhez. A legtöbb esetben, emellett, a megbízhatóságot domborították ki, mely által az önkéntesek oszlopos tagjává váltak a csapatnak.
Van, akit fiatalos lendülete és nyitottsága, mást pont a megszerzett tapasztalatok mennyisége és annak hasznosítása tesz különleges tagjává a közösségnek. De szükség van a jó problémamegoldó képességre is, ami váratlan helyzetek azonnali megoldásában válik kiemelten hangsúlyossá a segélyszervezet programjai során.
Az oklevelek átadásakor volt, akinek kiegyensúlyozottságát és gyermekeket segítő munkáját hangsúlyozták, míg mást kiemelkedő elkötelezettsége, kitartása és szorgalma tesz üde színfoltjává a különböző egyéniségű segítőkből álló, de annál összetartóbb közösségnek.
Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy az önkéntes csapat olyan háttérbázis, akik nélkül kevesebbet tudna vállalni a segélyszervezet, ezért nagyon hálás mindenkinek, aki ily módon csatlakozik a rászorulókat segítő munkához. Mint mondotta, a számok tükrében ez mintegy 1.000 fő 10.000 óra önkéntes munkáját jelenti a gyakorlatban.
Az oklevelek átadását követően következett a meglepetés: a díjazóból is díjazott vált. Lehel László elnök-igazgató Gyurta Dánielhez fordulva mondott köszönetet az elmúlt években mutatott, számos formában testet öltő segítő elköteleződéséért.
Az olimpiai bajnok elkötelezett önkéntes tevékenységét Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató méltatta a következők szerint: „Gyurta Dániel, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. Elismerései, díjai felsorolásával meg sem próbálkozunk J Dani 2016-ban csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntes csapatához, és azóta töretlen elkötelezettséggel, és példaértékű alázattal segíti munkánkat… …Rendkívül sokszínű sportdiplomáciai tevékenysége mellett mindig szakít időt az önkéntes munkára… … rendszeres résztvevője a Segélyszervezet figyelemfelhívó-, adománygyűjtő- és segélyakcióinak, és sok fiatal példaképeként fontos szerepet vállal a társadalmi szemléletformálásban is.
Fontos kiemelni, hogy Dani nemcsak sajtótájékoztatókon ölti magára a kék pólót vagy kabátot: ha kell élelmiszercsomagot állít össze, iskolatáskát pakol be, tűzifát hord vagy ételt oszt, sőt akkor sem riad vissza, ha jelmezben kell szumózni a gyereknapra érkező iskolásokkal. Mivel Dani az úszástól való visszavonulása óta sem hanyagolja a sportot, így örömmel csatlakozott a segélyszervezet jótékonysági futóközösségéhez… …két alkalommal is arca volt a Beregszászi Jótékonysági Félmaratonnak. És mivel köztudott, hogy szívügye a határon túli magyarok támogatása. Biztosan mondhatjuk, nem a 2019-es volt az utolsó alkalom, hogy több száz gyermek élén vág neki a kárpátaljai domboknak. Amikor ma, az év önkéntes díjátadón elismerjük és megköszönjük Dani eddigi munkáját, hangsúlyozzuk: ez még csak a kezdet s reméljük, hogy még sok-sok évig segíthetünk együtt Magyarország határain innen és túl!”
Háttéranyag a szeretet.éhség. az Országos Adventi Pénzadománygyűjtésről
Ahogyan a gyűjtés jelmondata az ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem egy egyszeri ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.
Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. Az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből: hogy a felnőtteknek kínáljon esélyt a felzárkózásra, a gyermekeknek segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében. Egy-egy családdal a Segélyszervezet munkatársai akár éveken át foglalkoznak, annak érdekében, hogy önállóan, külső segítség nélkül boldoguljanak.
Hogyan lehet csatlakozni?