A zene szabadsága

2020. 18. 02., 11:10am
A Cziffra Fesztivál mesterkurzusait 2020. február 15-16-án rendezték meg a 10. kerületi Kroó György Zeneiskolában.

A Cziffra Fesztivál mesterkurzusait 2020. február 15-16-án rendezték meg a 10. kerületi Kroó György Zeneiskolában.

Az ének mesterkurzust Miklósa Erika, Kossuth–díjas operaénekes tartotta, a zongora mesterkurzust pedig Dráfi Kálmán, Mocsári Károly és Balázs János zongoraművész vezette.

Az órákon passzív hallgatóként, érdeklődőként bárki részt vehetett. Vasárnap a Szerelmi álmok-Liszt című film vetítésével vezették fel a fesztivál programját, amely a MomKultban, A zene szabadsága mottóval, hivatalosan február 17-én, hétfőn nyílt meg.

A nyitóesten a Cziffra Fesztivál alapító művészeti vezetője, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész köszöntő szavai  indították el a sorozatot. Utána a közönség, Bősze Ádám vezetésével Pál Feri atya és Vizi E. Szilveszter beszélgetését hallgathatta meg Lélek és Logika címmel. Ehhez Balogh Kálmán és Lukács Miklós Cimbalomduója adta a zenei aláfestést.

Az idei Cziffra Fesztiválon, a klasszikus zenei hangversenyek mellett, izgalmas, a művészetet a tudománnyal összekötő estékkel is találkozhat a közönség.

Február 20-án ebbe a sorba illeszkedik Dr. Bagdy Emőke pszichológus hiánypótló előadása, amelyet a Cziffra Fesztivál tiszteletére „komponált”. A lélek szakavatott ismerőjének útmutatásával a hallgatóság a tudatállapotok között kalandozhat a tudomány és a művészet segítségével.  Az estet Balázs János zongorajátéka színesíti. 

Az idei Cziffra Fesztivál kiemelt vendége Vadim Repin. A világhírű hegedűművész a Zeneakadémián, a február 23-i gálakoncerten lép fel a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral és Balázs János zongoraművésszel együtt.

A hangverseny keretében adják majd át a Cziffra Fesztivál rangos díjait: CZF Tehetség, CZF Ifjú Tehetség és CZF Életműdíja kategóriában.

Az erkölcsi és anyagi elismeréssel egyaránt járó kitüntetésekkel a legkiemelkedőbb emberi, művészeti teljesítményeket ismerik el.

A zsűri munkájában hazánk elismert és nagyra becsült művészei, tudósai és intézményvezetői vesznek részt.

A nemes ügy két önkormányzat: a Budapest Főváros 13. kerület- és a Kőbányai Önkormányzat támogatásával valósulhat meg.

A Cziffra Fesztivál kiemelt figyelmet fordít a fiatalok támogatására. A jövő művészeit évről évre díjakkal, mesterkurzusokkal és bemutatkozási lehetőségekkel segíti. A MOMKultban február 19-én, a Győztesek koncertjén, a jövő generáció legtehetségesebb művészei kerülnek fókuszba.

Paganini virtuozitását idézi meg a Paganini Plusz című koncert. Paganini Caprice-ait Lendvay József Liszt-díjas Érdemes művész játssza, aki 1997-ben Paganini-díjat vehetett át.

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész a Liszt Ferenc által zongorára komponált etűdjeit játssza el. Oláh Kálmán Liszt- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, erre az eseményre készített átdolgozásában hallható majd a művek 21. századi transzformációja.

Tompos Kátya a füstös „Kedves presszót”, a korabeli bárok világát és a két világháború közti “boldog békeidők” különleges hangulatát varázsolja a közönség elé.

A Báresten a Hot Jazz Band, illetve Sárközy Lajos és zenekara közreműködésével a 20-as, ‘30-as, ‘40-es évekbeli slágerek hangzanak el.

A Jazzical Trio Liszt Ferenc és Cziffra György művészete előtt tisztelgő exkluzív koncertjének műsora is külön erre az estre készült. A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban ismert Liszt dallamok, valamint Cziffra György által gyakran előadott művek lesznek hallhatóak.

Simon Izabella zongoraművésznő a legkisebbeknek szóló interaktív, zenés-mesés klasszikus zenei „beavató” koncertjén Kőszeghy Csilla meseillusztrátor, Nagao Haruka hegedűművész és Rózsa Richárd gordonkaművész is bemutatkoznak.

A Hegyvidéki Kulturális Szalonban, február 16-án, a Keleti Márton által rendezett Szerelmi álmok – Liszt című film kerül  levetítésre, melyben a Liszt műveket Cziffra György és Szvjatoszlav Richter adja elő.

Február 17-én nyílik Józsa Judit kerámiaszobrász kiállítása a MOMKult Reich Károly lépcsőház-galériájában, valamint bemutatják a Steinway 21. századi fejlesztését, a Spirio zongorát.

Egy zenei fesztiválhoz, a fesztiválhangulathoz, hozzá tartoznak a gasztronómiai élmények. „Senki nem válhat halhatatlanná addig, amíg nem neveznek el róla egy ételt, ” — mondta egykor Sztravinszkij. Az első fesztiválon nagy sikert aratott a Szamos Cukrászda által megalkotott Cziffra szelet, amely a 2020-as fesztivál ideje alatt újra megtalálható lesz a Szamos üzletek kínálatában. A Takler Pincészet csúcsborainak felhasználásával megalkotott, és a második fesztiválon bemutatott Cuvée, a Rubato nevet kapta, azóta is igazi kuriózum a borfogyasztók körében. A Takler Pincészet minden évben a fesztivál tiszteletére palackozza a tölgyfahordóban érlelt nemes cuvéet.

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész 2016-ban hívta életre fesztiválját, melyet a XX. század második felében élő egyik legkiemelkedőbb zongoraművész, Cziffra György emlékének ajánlott. A fesztivál főszponzora az MVM Zrt.

Fotó: Kleb Attila /Gela Megrelidze