Szeptemberben több helyszínen is hallható a zenekar.
Az együttes 2023 márciusában ünnepeli megalakulásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2022/23-as évadra két, egymást követő bérletet hirdet meg.
Ebben a hónapban három helyszínen is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar:
-Az I. Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivál nyitóhangversenyén játszott az együttes szeptember 1-jén a Magyar Zene Házában.
-Két nappal később a budapesti kulturális élet legnagyobb közönségtalálkozóján, a Pozsonyi Pikniken könnyed klasszikus táncmuzsikával várt mindenkit az együttes.
-Szeptember 10-én Szentendrén, a Keresztelő Szent János-templomban a Nyitott Templomok Hétvégéje keretében Händel, Vivaldi, Haydn, Mozart, Boccherini, Toselli és Weiner műveiből összeállított műsorral várják a közönséget.
A zenekar tagjai, Horváth Róbert, Kovács Attila (hegedű), Németh-Izsák Ilona (brácsa) és Lukácsházi György (cselló).
A jubileumi év alkalmából két egymást követő bérletet hirdetnek meg, négy-négy koncerttel.
A bérletben elsőként, a Zene Világnapján Várdai István csellóművésszel igazi bravúrra készül a zenekar. Két Haydn-remekművet, és művészeti igazgatójuk vezényletével, Beethoven monumentális Eroica-szimfóniáját szólaltatják meg.
A bérletsorozat második koncertjén a világ legismertebb szerenádja, a Kis éji zene is felcsendül, és először lép fel Budapesten az együttes angol vendége, Benjamin Grosvenor.
A december 4-i koncertjükön egy új és két örökérvényű klasszikus művet mutatnak be. A vendég hegedűművészük, Liza Ferschtman szólójátéka a Hartmann-versenyműben és a Beethoven-hegedűversenyben felejthetetlen élmény lesz a közönségének.
A Zeneakadémia bérlet záró hangversenyére az utóbbi évtizedek legismertebb fuvolaművészével, Emmanuel Pahud-vel készülnek. Ezzel a koncerttel kezdi a zenekar a megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő kiemelt rendezvények sorát is.
A bérlet az alábbi koncerteket tartalmazza:
2022. október 1. szombat, 19.30, Zeneakadémia
Haydn/Beethoven
Közreműködik és vezényel: Várdai István (cselló)
2022. november 9. szerda, 19.30, Zeneakadémia
Mozart/ Mendelssohn/ Arenszkij
Közreműködik: Benjamin Grosvenor(zongora)
2022. december 4. vasárnap, 19.30, Zeneakadémia
Prokofjev/ Hartmann/ Beethoven
Közreműködik: Liza Ferschtman (hegedű), Pablo Barragán (klarinét)
2023. január 16. hétfő, 19.30, Zeneakadémia
Schumann /Mendelssohn /Fauré/ C. Franck
Közreműködik: Emmanuel Pahud (fuvola)
Az együttes új bérlete 2023. februártól májusig: három koncert a Zeneakadémián és egy hangverseny a Művészetek Palotájában.
Kitűnő szólistákkal, születésnapi meglepetéskoncerttel, klasszikus remekművekkel és izgalmas kortárs zenei kínálattal készülnek.
A bérlet az alábbi koncerteket tartalmazza:
Február 4. szombat, 19.30, Zeneakadémia – Engesztelő ima
Christopher Cerrone / Kodály / Bloch /Bruch / R. Strauss
Közreműködik: AmihaiGrosz (brácsa)
Március 14. csütörtök, 19.30, Müpa – A zene öröm veled
Ünnepi meglepetés hangverseny a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulásának 60. évfordulója alkalmából
Április 23. vasárnap, 19.30, Zeneakadémia – Romantikus hangulatban
Boccherini / Weber / Mendelssohn
Közreműködik és vezényel: Martin Fröst (klarinét)
A Mesterjáték projekt keretében a Zeneakadémiával közös rendezés
Május 19. péntek, 19.30, Zeneakadémia – Fordulók
Britten 110 / Ligeti 100 / Dubrovay 80
Közreműködik: BogdanVolkov (ének)
Részletes információ a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjeiről: https://www.lfkz.hu/hu/koncertnaptar