A valóra vált álom

2024. 29. 01., 8:25pm
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban a minap dupla bemutatóra került sor

 

by Szendi Horváth Éva

A nagyszínpadon igazi komolyzenei klasszikusok debütáltak, ezúttal opera és balett formájában. A már bevált rend szerint Gianni Schicchi és a Carmina Burana egymást követő két felvonásban mutatkozott be.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház hosszú ideje készült a Gianni Schicchi opera bemutatására. A nagyszínpadon egy igazi álom vált valóra, amikor végre felcsendültek a Giacomo Puccini Triptichonjának harmadik darabjából ismert varázslatos áriák. Már az 1918-as bemutatón, New Yorkban a három egyfelvonásos közül kiváltképp Gianni Schicchi aratott nagy sikert.

A rendezés ezúttal Cseke Péter igazgató munkáját dicséri, a játékmester Szegvári Júlia. A főbb szerepekben Kristóf István, Bognár Szabolcs, Németh-Nagy Johanna, Haraszti Elvira, Károly Kati, Schupp Gabriella, Laczák Boglárka, Tötös Roland, Serbán Attila, Cselóczki Tamás, Sirkó László és Altorjay Tamás, valamint a teátrum énekkari művészei láthatók.

-A mi Gianni Schicchink egy üdítő feldolgozás fantasztikus karakterekkel és gyönyörű zenével. Én úgy gondolom, ha a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház játszik operát, akkor arra el kell jönni! És ami nagyon fontos: az opera után még maradni kell a balettre is, hiszen a színház olyan tánctagozattal büszkélkedhet, akik számtalanszor bizonyították már, milyen magas színvonalon dolgoznak, – üzente a leendő közönségnek Serbán Attila, aki Tötös Rolanddal váltott szereposztásban alakítja Rinuccio szerepét.

A színház balett-tagozata ezúttal a Carmina Buranát adja elő. Barta Dóra rendező-koreográfus olyan előadást keresett az idei repertoárra, amely méltán képviselheti a jubileumát ünneplő tízéves Kecskemét City Balettet. Mint elmondta: alkotóként egyértelműen behódolt a zenének, ami nagyon meghatározó, struktúráját és hatásait tekintve is elem, mégis meghúztak egy vékony narratív szálat az egész történet mögött, amelynek kulcspontjai a szerencse forgandósága, az élet változékonysága, az egyszer fent, egyszer lent valószínűtlensége és váratlansága, illetve drámaisága.

-A szokottnál is nagyobb hangsúlyt helyeztünk a világításra, a fényre, hogy azt a kicsit misztikus, transzcendens létezést támogassa, amely a vízióm volt az előadást illetően. A képi világ mindig egy nagyon erős, meghatározó csatornán keresztül születik meg. Ennek fő hívószavai a monumentalitása, az időtlensége, a fajsúlya, a súlya, a drámaisága, és azon belül az ember aprósága a nagy egészhez nézve”, – hangsúlyozta. Majd hozzátette: egy nagyon különleges szivacsréteget használnak az előadásban, ami befogadja a táncművészek szokásosnál is magasabbról való érkezését, így ez,  a szokatlansága miatt önmagában is egy rendkívül hatásos elem.

A Gianni Schicchi című opera együtt látható a Carmina Burana című balett-előadással (1. felvonás: Gianni Schicchi, 2. felvonás: Carmina Burana), január 26-tól, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.

fotó: Benkő Emese