A horvátországi tárlat több mint 200 műtárggyal mutatja be a kikötőváros modernizációját.
Továbbá a kereskedelem, az egykori magyar tengerhajózás, a gazdaság és a turizmus fejlődését, valamint a magyar kultúra hatását a 19-20. század fordulóján.
A modern Fiume születése, 1868-1918 című kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Rijekai Városi Múzeum együttműködésében jött létre.
A tárlaton az érdeklődők két szinten, több mint 200 műtárgyon keresztül ismerhetik meg, hogyan lett a város egykor Európa tízedik legforgalmasabb kikötője.
Noha már 1915-ben terveztek egy hasonló tárlatot a fiumei magyar kereskedelmi tengerészetről, azonban az a világháború miatt végül nem valósulhatott meg. A mostani kiállítás először tavaly, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban volt látható. A Rijekai Városi Múzeumban most megtekinthető összeállítás azonban jóval nagyobb területen, két szinten, mintegy 700 négyzetméteren várja a látogatókat.
Itt a kollekció lényegesen több tárgyi emlékkel, köztük helyi múzeumi és magángyűjteményi anyaggal is kiegészült.
A tárlaton különlegességnek számítanak azok a 125 évvel ezelőtt, Fiumében készült hajómodellek, amelyeket az 1896-os világkiállításra Budapestre hoztak. Azóta most először láthatóak ismét megszületésük helyszínén. Megtekinthető az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaságnak a Közlekedési Múzeum gyűjteményét gazdagító, tavaly restaurált, eredeti lobogója is, amelyből a világon csak egyetlen másik darab maradt fenn.
Az érdeklődők a modern Fiume megszületésének folyamatát tervrajzokon és festményeken keresztül is megismerhetik, mely jó alapot szolgáltat a mostani város felfedezéséhez. A tárlat kiemelt célja, hogy megjelenítse a magyar kultúra hatását a település fejlődésében. Egyúttal bemutatja a Fiumében a 19. század második és a 20. század első felében létrejött, még ma is megtalálható magyar emlékeket.
A kiállítás létrehozásában közreműködött Magyarország zágrábi nagykövetsége, illetve a Rijekai Egyetem Magyar Nyelvi Lektorátusa is.
A magyar, horvát és angol nyelvű tárlat szeptember 13-ig tekinthető meg Rijekában, a Muzej grada Rijeke "Kockica" épületében.
A tudományos és múzeumi projektet horvát, olasz, angol és magyar nyelvű kiadványok kísérik, melyek bemutatják a város 1868-1918 közötti fejlődését.
Forrás: MMKM, Muzej grada Rijeke,