A magyar költészet napján a magyar kultúra népszerűsítése

2023. 10. 04., 12:43pm
A Nemzeti Színházban a Versünnep 2023 döntője

 

 A Versünnep Alapítvány versenyprogramjára jelentkezett hivatásos előadóművészek nyilvános döntőjét április 11-én tartják a Nemzeti Színházban. A verseny elődöntőjéből összesen tizenegyen jutottak a döntőbe, öten versmondással, négyen vers megzenésítéssel, ketten képzőművészeti alkotással lépnek színpadra a magyar költészet napján rendezett rangos seregszemlén. A verseny zsűrije neves színészekből áll, de képzőművész, zongoraművész és kritikus is megtalálható a jeles grémiumban. A verseny döntőjébe jutó előadók értékes tárgyi- és pénzjutalmakban részesülnek.

Az idei „Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál” Versünnep 2023 versmondó versenyének nyilvános elődöntőjét április 3-án és 4-én tartották a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumban. Az innen továbbjutott tizenegy versenyző április 11-én, a magyar költészet napján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán megrendezett döntő keretében mérheti majd össze tudását. Az év elején meghirdetett versmondó versenyre harminc hivatásos előadóművész jelentkezett a Kárpát-medencéből, határon innen és túlról, a döntőbe öten versmondással, négyen vers megzenésítéssel, ketten képzőművészeti alkotással jutottak tovább. A legjobbak között hazai és határon túli művészek is vannak. A döntőbe jutott előadó és képzőművészek az idén évfordulós szerzők – Petőfi Sándor, Madách Imre, Szendrey Júlia és Kormos István – művei mellett kortárs költők – Szabó T. Anna, Dubrovay László, Dankó Richárd és Füzesi Magda – verseit adják majd elő a végső megmérettetésen. 

Az elődöntő és a döntő zsűrielnöke Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész lesz, mellette Csomor Csilla színművész, Erős Kinga, kritikus, szerkesztő, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Méhes László, Jászai Mari-díjas színművész, tanár, rendező, Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa és Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész tagja a rangos grémiumnak.

A versenyre kizárólag magyar költők művével lehetett jelentkezni, a hivatásos előadóművészek esetében a nevezett művek között idei irodalmi évfordulós szerző – Petőfi Sándor, Madách Imre, Szendrey Júlia vagy Kormos István – valamely versének is kellett szerepelnie. A számos értékes díj mellett az első helyezett 600 000 forint pénzjutalomban részesül és Párkányi Raab Péter, Kossuth-díjas képzőművész Versünnep kisplasztikájával lesz gazdagabb. 

A 18 éve töretlen lelkesedéssel működő Versünnep Alapítvány célkitűzése az előadó-művészet támogatása és magas szintű képviselete. Az Alapítvány versmondó versenyekkel és egyéb eseményekkel népszerűsíti a magyar kultúrát Magyarországon és külföldön egyaránt. A versenyre négy kategóriában jelentkezhettek hivatásos színművészek, előadó-művészek és képző intézmények hallgatói, valamint iskolák, civil közösségek, amatőr előadók és formációk. A jelentkezéseket Vers- és prózamondás, Énekelt vers, vagy vers megzenésítés, Képző és/vagy filmművészeti alkotás vagy Táncművészeti alkotás kategóriában várták.

A Versünnep elődöntője és döntője is nyilvános és ingyenes, a döntőn való részvétel azonban regisztrációhoz kötött. A regisztrálni a  www.versunnep.net honlapon lehet.  

A döntőt online is figyelemmel kísérhetik majd az érdeklődők a Versünnep közösségi oldalán. 

Bővebb információ:

www.versunnep.net

facebook.com/versunnep