A legnagyobb, új magyarországi bemutatóterem

2021. 28. 09., 10:20am
Újabb fontos mérföldkövéhez ért a piacvezető magyar e-kereskedő cég

Újabb fontos mérföldkövéhez ért a piacvezető magyar e-kereskedő cég: nemrégiben az Etele Plazában nyitotta meg első magyarországi flagship üzletét. A pláza a kelenföldi pályaudvarral szemben, M4-es metróvonalon is kényelmesen megközelíthető.

A 400 négyzetméteres alapterületű új üzletben az eddigi legnagyobb showroom fogadja a betérőket: itt a legérdekesebb új termékeket tudják majd kipróbálni az érdeklődők. Az új  eMAG-üzlet akkora, hogy két - üzleten belüli - üzletet, egy Apple-t és egy Samsungot is ki tudtak alakítani. Az előbbi önmagában csaknem akkora, mint a vállalat első, a budapesti Erzsébet körúton működő boltjának teljes ügyféltere.

A gigantikus show roomban más forgalmazott márkák újdonságai közül is többet lehet majd kipróbálni, mint a korábbi boltokban. A szokásosnál jóval nagyobb raktár miatt, az új üzletben több termék érhető el azonnali átvétellel. A napi kétszeri áruszállítás révén a központi raktárban lévő termékeket akár aznap átvehetik az ügyfelek. 

Több a kiállított és a raktári termék is

A korábbi hagyományos üzleteknél nagyobb alapterület arra is lehetőséget ad az eMAG-nak, hogy a flagship szaküzletben a szokásosnál több terméket tartson raktáron, így a rendelések nagyobb hányadát tudja azonnal kiszolgálni. Az új üzletet naponta kétszer töltik majd fel áruval. Így, ha egy termék nincs készleten a bemutatóteremben, akár még aznap megérkezhet oda a központi raktárból - a ilyen gyors kiszolgálás Magyarországon még ritkaságnak számít. A korábbi tapasztalatok szerint egyébként egy offline bolt megnyitása nyomán rendszerint az internetes rendelések száma is jelentősen emelkedik a környező kerületekben.

“Az eMAG-üzletekkel Budapest mellett a magyar megyeszékhelyeken tervezünk megjelenni, míg az eMAG easybox csomagautomata-hálózattal az ezeknél kisebb méretű településeken tesszük komfortossá a rendelések kiszolgálását. Ennek részeként első lépésben idén az Extreme Digital üzleteiben is elérhetővé válik az eMAG-os rendelések átvétele” - ismertette az eMAG további offline terjeszkedési stratégiáját Forrás Ákos, a cég értékesítési igazgatója a flagship üzlet megnyitása kapcsán.

Budapest első okosplázájában az eMAG vásárlói is extra komfortban részesülhetnek: az Etele Pláza saját navigációs rendszere megmutatja nekik az üres parkolóhelyeket a parkolóházban, a bevásárlóközponton belül pedig a pláza mobilappja segíti őket könnyen megtalálni a cég üzletét az első emeleten. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró és az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál fekvő Etele Plaza, elhelyezkedésének köszönhetően, napi több tízezer vásárlót vonz majd a fővárosból, az agglomerációból és a multimodális közlekedési csomópontból könnyen elérhető vidéki városokból.

 Ezeket a termékeket veszik át a legtöbben személyesen

Ez azért fontos, mert az eMAG tapasztalatai szerint tízből nyolc magyar vásárló személyesen veszi át az üzletben az online megrendelt okostelefonját, okosóráját, fülhallgatóját vagy notebookját. E négy termékkategória esetén a leggyakoribb a személyes átvétel, mert  mindegyik terméktípus hazavitele könnyen megoldható, és nem kell otthon vagy a munkahelyen várni a futár érkezésére.

Az eMAG megbízásából készült kutatás eredményei szerint, a férfi vásárlók személyesen az üzletben vették át a rendeléseiket egy kicsivel többen, mint a női vásárlók. Míg életkor alapján a 18-24 éves, a 60 év feletti, illetve az 50-59 éves ügyfelek közül preferálják a legtöbben ezt az átvételi módot.

Ugyanebből az okból népszerűek a tavaly ősszel debütált eMAG easybox csomagautomaták is: országszerte már 296 darab működik. Nemrég Szegeden, Kaposváron és Nyíregyházán is beüzemelték ezeket, év végéig pedig további 200 helyszínen, többek közt Keszthely, Győr és Szombathely városokban lesznek elérhetőek.

Az eddigi legnagyobb  új eMAG-üzleten belül egy-egy dedikált Apple- és Samsung-üzlet. Az eMAG-ról
Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb online kereskedője. A 19 éve alapított vállalat olyan technológián alapuló szolgáltatásokat vezetett be, amelyek segítenek az ügyfelek számára, hogy időt és pénzt takarítsanak meg. A Marketplace csatornán keresztül az eMAG lehetőséget biztosít azoknak a kis-, és középvállalkozásoknak, akik szeretnék egy magasabb szintre emelni vállalkozásukat. Az eMAG 2019. márciusában jelentette be, hogy összeolvad a magyarországi e-kereskedelem másik meghatározó szereplőjével, az Extreme Digitallal. A fúzióval egy 800 dolgozót foglalkoztató, 100 milliárd forint nettó árbevételű vállalat jön létre a magyar piacon, a cél ennek megháromszorozása öt éven belül.  Az eMAG magyarországi leányvállalata online kereskedőből nemrég hibrid modellre váltott: hét budapesti üzlete mellett már Debrecenben, Budaörsön, Pécsett, Miskolcon, Kecskeméten és Győrben  is személyesen is rendelkezésre áll a márka.