A gyökerek misztériuma
2022. 24. 10., 9:32pm
Zajácz Tamás fantáziáját már gyerekkorában magával ragadta a bőr szépsége és rugalmassága.
by Szendi Horváth Éva
Zajácz Tamás bőr alkotása
Mihamarabb meg akarta ismerni az ősi anyagban rejlő titkokat. Egy idő után már mindent tudott róla, sőt: saját, egyedi „bőr-szelídítő” technikákat is kidolgozott.
Zajácz Tamás bőr alkotása
Zajácz Tamás, mint bőrműves iparművész számos bőrkép, bőrdombormű, egyedi testplasztika, bőrportré, fotóadaptáció, belsőépítészeti dekoráció, bőrmappa, étlapborító, óra és reklámtárgy alkotójaként hamar ismertté és népszerűvé vált. Közel négy évtizedes pályafutása összegzéseként a közelmúltban régi, csatos imakönyvekre emlékeztető életmű-albumot jelentetett meg és több kiállítási meghívásnak is eleget tett.
Cserép Zsuzsa, Zajácz Tamás, Dr. Aczél Géza és Prof.Dr. Rácz István - kiállítás nyitó, Debrecen
Debreceni tárlatának az MTA DAB Klub adott otthont. A Bőrkötésben című kiállítás látogatóit a klub elnöke, Prof. Dr. Rácz István köszöntötte. Zajácz Tamás munkásságát Dr. Aczél Géza költő, irodalomtörténész, az Alföld című folyóirat egykori főszerkesztője méltatta.
Dr. Aczél Géza
Dr.Aczél Géza laudációja:
A művészeteknek szélesek és rejtélyesek az útjai. Egy részük a belső sugallatok felől indul, éteri lebegtetésekhez keresi a matériát: a szót, a színeket vagy a hangot. A közhiedelemben gyakran csak őket nevezik ihletett alkotóknak. Egy idő óta azonban az esztétikai tapasztalás méltóan fölértékeli az anyag felől érkező teremtő indulatokat is. A hevenyészve iparművészeti címszó alá vont művészeti munkálkodásokban egyre fajsúlyosabb méltatásokat kap mind az elit szakma, mind az értő befogadó felől a „kezek dicsérete”, az „anyag szeretet”, a konok „mesteremberek” elszánt küzdelme a makacsul ellenálló matériával. Művészi rang ma már szakszerűen nyúlni fához, üveghez, fémhez, szövethez – a naturális vagy az idők során naturálissá tett anyagokhoz, s ebben a folyamatban mintha újra kezdené sikeres pályáját befutni az egyik legrégebbi iparművészeti ág, a bőrművesség is.
Nem célom most merengeni e speciális kézművességnek azokon az etapjain, melyek az ősi zsírcserzéstől az ókori pergament hasznosításán keresztül a reneszánsz kódexekig üzennek. Idézve a korszerű változatot a polgári világ kárpitjaitól és bőr pannóitól a klasszikus műfajt megteremtő szecesszióig, vagy az avantgárd ötletektől sem mentes body artig. Nemzeti karaktert keresve pedig az egykori lovas nemzetnek az Európa felé rangos bőrkultúrát közvetítő fehértímárságról, a 18. századi franciaországi hegemóniáról, a cserzőműhelyek hangulatát idéző, számos művészi ágat ihlető hazai Tabánról. A tárgy szakirodalma, kutatási referátuma valószínű szinte áttekinthetetlen, a tudomány területére való.
Mindez azért jutott most eszembe, mert újra átgondoltam (nem minden érzelmi elfogultság nélkül, hiszen édes unokatestvérem), Zajácz Tamás közel négy évtizedes bőrrel való küzdelmének legfontosabb állomásait. Szakmai pályáján úgy indult körülötte minden, mint egy álomban, s az öröklött géneket akár egy Czeizel-opusz is letapogathatná. Dobbantva a sokáig méltatlanul háttérbe szorított sárospataki és sátoraljaújhelyi egyetemes kulturális értékeiről, az ősök reneszánsz kőtiszteletétől a neves kályhás dinasztia tevékenységéig, a szülők történelmi időkbe mártott amatőr lendületéig. Ahogy apró dísztárgyaktól, csinos kis képkeretektől, hétköznapi tárcáktól és mappáktól egyszer csak elindult a képzelet fölfelé, a anyag vonzásának mások által kifürkészhetetlen ösztönzései szerint. Előbb csak ízléses használati tárgyak születtek, igényes ajándékboltok árui: rézbe kalapált tányérok és címerek, bőrbe karolt órák, a zsúfolt természetet imitáló selymes virágminták, ágakkal aládúcolt faliképek és e motívumokat gazdagon összegyűjtött bútorok.
Hogy a rokoni kapcsolatikon kívül hogyan kerülök ebe a képbe? A mi történetünk valahol az ötvenes évek közepén kezdődik. Mint csenevész és unatkozó szabolcsi gyerek, hegyet és völgyet sosem látva, kisiskolás korom óta szinte minden nyári szünetet Patakon töltöttem. Tamás születésétől szinte egy párhuzamos életrajzot is írhatnánk, hiszen együtt laktuk meg a ma már népi építészeti értékként tisztelt szülői házat, a hozzá kapcsolódó, azóta elbontott, számunkra meghökkentően nagy kályhaégető kemencével és a hatalmas műhelyteremmel. Együtt barangoltunk Megyer-hegyi szőlőjükben a Tengerszemhez, gombásztunk, furcsa köveket és virágokat gyűjtöttünk, szüreteltünk, s bár még csak szagolgattuk a tokajival egyenértékű hegy borát, nem voltunk élményszegények. Okosodva kissé, nem beszélve a kacskaringós utcák eszméltető miliőjéről, a vár lenyűgöző történelmi sugallatairól, a kollégium messze híresedett méltóságáról. S ne feledjük a varázsosan kanyargó Bodrog aprócska csodáit, s hogy a képet még metafizikussá és szorongatóan romantikussá is színezzük, a temető bozótos, rejtélyes hátába nyíló kertkaput, nos, szuggesztíven rajzolódnak ki azok a kontúrok, melyek között Zajácz Tamás teremtő indulatja felszökkenhetett.
Íme, az elve bevallott elfogultság és a gyökerek misztériuma. Utóbbi valójában ismeretlen lélektani hatása nem kibogozható, akár ráépül az alkotói szellem, akár ellene feszül. A közeli szemtanú nem csak a hitelesség okán, de olykor bizonyos sejtéseket is jelezhet egy pálya finom áthangolódásáról. Tamás bőrvilágában, a szakma terrorja mellett, állandósult minden művészetek oka és értelme: az ember. Az izmok erotikus sugárzása, az absztrakció szellős koordinátáiban a lét parttalanná tétele. Újabb kompozícióban ennek hatására részben már feledhető a vaskos anyag, eredeti technikával képzett bőrfotóiba visszaköltözik az illékony líra és az intimitás. S vajon nem rangos művészet-e argentin marhák kiszikkadt páncélját egy érző lírai közegbe áthajlítani?
Most az kellene mondanom, hogy „a kiállítást megnyitom”. De nem mondom, mivel nemzedékemmel együtt ez a zárómondat az adott környezetben elavult, miként a felütés „hölgyeim és uraim” sablonja is. Az interaktivitás elől pedig gyorsan elbújok, már nemhogy interaktív, aktív is alig vagyok. Ám Tamás a programot kitűnően meg fogja oldani. A fentebb elhangzottak alapján talán elhiszik nekem, személyiségét elég alaposan ismerem.
A kiállítás október 31-ig tekinthető meg.
by Szendi Horváth Éva
Zajácz Tamás bőr alkotása
Mihamarabb meg akarta ismerni az ősi anyagban rejlő titkokat. Egy idő után már mindent tudott róla, sőt: saját, egyedi „bőr-szelídítő” technikákat is kidolgozott.
Zajácz Tamás bőr alkotása
Zajácz Tamás, mint bőrműves iparművész számos bőrkép, bőrdombormű, egyedi testplasztika, bőrportré, fotóadaptáció, belsőépítészeti dekoráció, bőrmappa, étlapborító, óra és reklámtárgy alkotójaként hamar ismertté és népszerűvé vált. Közel négy évtizedes pályafutása összegzéseként a közelmúltban régi, csatos imakönyvekre emlékeztető életmű-albumot jelentetett meg és több kiállítási meghívásnak is eleget tett.
Cserép Zsuzsa, Zajácz Tamás, Dr. Aczél Géza és Prof.Dr. Rácz István - kiállítás nyitó, Debrecen
Debreceni tárlatának az MTA DAB Klub adott otthont. A Bőrkötésben című kiállítás látogatóit a klub elnöke, Prof. Dr. Rácz István köszöntötte. Zajácz Tamás munkásságát Dr. Aczél Géza költő, irodalomtörténész, az Alföld című folyóirat egykori főszerkesztője méltatta.
Dr. Aczél Géza
Dr.Aczél Géza laudációja:
A művészeteknek szélesek és rejtélyesek az útjai. Egy részük a belső sugallatok felől indul, éteri lebegtetésekhez keresi a matériát: a szót, a színeket vagy a hangot. A közhiedelemben gyakran csak őket nevezik ihletett alkotóknak. Egy idő óta azonban az esztétikai tapasztalás méltóan fölértékeli az anyag felől érkező teremtő indulatokat is. A hevenyészve iparművészeti címszó alá vont művészeti munkálkodásokban egyre fajsúlyosabb méltatásokat kap mind az elit szakma, mind az értő befogadó felől a „kezek dicsérete”, az „anyag szeretet”, a konok „mesteremberek” elszánt küzdelme a makacsul ellenálló matériával. Művészi rang ma már szakszerűen nyúlni fához, üveghez, fémhez, szövethez – a naturális vagy az idők során naturálissá tett anyagokhoz, s ebben a folyamatban mintha újra kezdené sikeres pályáját befutni az egyik legrégebbi iparművészeti ág, a bőrművesség is.
Nem célom most merengeni e speciális kézművességnek azokon az etapjain, melyek az ősi zsírcserzéstől az ókori pergament hasznosításán keresztül a reneszánsz kódexekig üzennek. Idézve a korszerű változatot a polgári világ kárpitjaitól és bőr pannóitól a klasszikus műfajt megteremtő szecesszióig, vagy az avantgárd ötletektől sem mentes body artig. Nemzeti karaktert keresve pedig az egykori lovas nemzetnek az Európa felé rangos bőrkultúrát közvetítő fehértímárságról, a 18. századi franciaországi hegemóniáról, a cserzőműhelyek hangulatát idéző, számos művészi ágat ihlető hazai Tabánról. A tárgy szakirodalma, kutatási referátuma valószínű szinte áttekinthetetlen, a tudomány területére való.
Mindez azért jutott most eszembe, mert újra átgondoltam (nem minden érzelmi elfogultság nélkül, hiszen édes unokatestvérem), Zajácz Tamás közel négy évtizedes bőrrel való küzdelmének legfontosabb állomásait. Szakmai pályáján úgy indult körülötte minden, mint egy álomban, s az öröklött géneket akár egy Czeizel-opusz is letapogathatná. Dobbantva a sokáig méltatlanul háttérbe szorított sárospataki és sátoraljaújhelyi egyetemes kulturális értékeiről, az ősök reneszánsz kőtiszteletétől a neves kályhás dinasztia tevékenységéig, a szülők történelmi időkbe mártott amatőr lendületéig. Ahogy apró dísztárgyaktól, csinos kis képkeretektől, hétköznapi tárcáktól és mappáktól egyszer csak elindult a képzelet fölfelé, a anyag vonzásának mások által kifürkészhetetlen ösztönzései szerint. Előbb csak ízléses használati tárgyak születtek, igényes ajándékboltok árui: rézbe kalapált tányérok és címerek, bőrbe karolt órák, a zsúfolt természetet imitáló selymes virágminták, ágakkal aládúcolt faliképek és e motívumokat gazdagon összegyűjtött bútorok.
Hogy a rokoni kapcsolatikon kívül hogyan kerülök ebe a képbe? A mi történetünk valahol az ötvenes évek közepén kezdődik. Mint csenevész és unatkozó szabolcsi gyerek, hegyet és völgyet sosem látva, kisiskolás korom óta szinte minden nyári szünetet Patakon töltöttem. Tamás születésétől szinte egy párhuzamos életrajzot is írhatnánk, hiszen együtt laktuk meg a ma már népi építészeti értékként tisztelt szülői házat, a hozzá kapcsolódó, azóta elbontott, számunkra meghökkentően nagy kályhaégető kemencével és a hatalmas műhelyteremmel. Együtt barangoltunk Megyer-hegyi szőlőjükben a Tengerszemhez, gombásztunk, furcsa köveket és virágokat gyűjtöttünk, szüreteltünk, s bár még csak szagolgattuk a tokajival egyenértékű hegy borát, nem voltunk élményszegények. Okosodva kissé, nem beszélve a kacskaringós utcák eszméltető miliőjéről, a vár lenyűgöző történelmi sugallatairól, a kollégium messze híresedett méltóságáról. S ne feledjük a varázsosan kanyargó Bodrog aprócska csodáit, s hogy a képet még metafizikussá és szorongatóan romantikussá is színezzük, a temető bozótos, rejtélyes hátába nyíló kertkaput, nos, szuggesztíven rajzolódnak ki azok a kontúrok, melyek között Zajácz Tamás teremtő indulatja felszökkenhetett.
Íme, az elve bevallott elfogultság és a gyökerek misztériuma. Utóbbi valójában ismeretlen lélektani hatása nem kibogozható, akár ráépül az alkotói szellem, akár ellene feszül. A közeli szemtanú nem csak a hitelesség okán, de olykor bizonyos sejtéseket is jelezhet egy pálya finom áthangolódásáról. Tamás bőrvilágában, a szakma terrorja mellett, állandósult minden művészetek oka és értelme: az ember. Az izmok erotikus sugárzása, az absztrakció szellős koordinátáiban a lét parttalanná tétele. Újabb kompozícióban ennek hatására részben már feledhető a vaskos anyag, eredeti technikával képzett bőrfotóiba visszaköltözik az illékony líra és az intimitás. S vajon nem rangos művészet-e argentin marhák kiszikkadt páncélját egy érző lírai közegbe áthajlítani?
Most az kellene mondanom, hogy „a kiállítást megnyitom”. De nem mondom, mivel nemzedékemmel együtt ez a zárómondat az adott környezetben elavult, miként a felütés „hölgyeim és uraim” sablonja is. Az interaktivitás elől pedig gyorsan elbújok, már nemhogy interaktív, aktív is alig vagyok. Ám Tamás a programot kitűnően meg fogja oldani. A fentebb elhangzottak alapján talán elhiszik nekem, személyiségét elég alaposan ismerem.
A kiállítás október 31-ig tekinthető meg.