A dupla győzelem öröme

2022. 18. 09., 9:14pm
A Városmajori Színházi Szemlén miskolciak kapták a legjobb előadás és a legjobb férfi főszereplő díját.

 

by Szendi Horváth Éva

A boldog győztesek: Görög László és BéresAttila

A Városmajori Színházi Szemlén, augusztus 31-én, a Miskolci Nemzeti Színház Béres Attila rendezésében mutatta be A revizor című produkciót a fővárosi közönségnek.Az előadás teltházas volt, a budapesti közönség hosszú percekig tartó vastapssal jutalmazta a miskolci társulatot. A 10. Városmajori Színházi Szemle díjainak kiosztására Városmajori Szabadtéri Színpadon szeptember 16-án került sor. A Szemle legjobb előadásának a szakértő zsűri a Miskolci Nemzeti Színház A revizor című előadását választotta, Görög László pedig a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el!

A Szemlén résztvevő társulatok produkcióit egy négyfős szakmai zsűri kísérte figyelemmel: Tóth Ildikó, Prima Primissima díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, Szinetár Miklós, Kossuth-díjas rendező, érdemes és kiváló művész, László Ferenc színikritikus és Benkő Nóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója. Az idén a négyfős zsűri mellett egy ötfős közönség zsűri is figyelemmel kísérte az előadásokat, valamint a Városmajori színház honlapján a legjobb előadásra a nézőkonline is leadhatták a szavazataikat.