A Sors kegyeltje

2022. 17. 10., 8:52pm
Véglegesen megcsapta a művész-festék szaga

 

by Szendi Horváth Éva

Az a mondás járja, hogy a Teremtő szűkmarkúan osztja a tehetséget, csupán néhány ember részesül az isteni kegyben. Az ismert és elismert zeneszerző-előadóművész, St. Martin, azaz Szentmártoni Imre azon kevés kivételek egyike, akit a Sors többféle talentummal is felruházott. 
-Több mint negyedszázados zenei karrierje és huszonhat sikeres lemez után a napi tevékenységébe egyszer csak szinte berobbant a festészet.
-Belső késztetésre a szívemhez nagyon közel áll ez a kifejezési mód— mondja a művész. Mindig szerettem a szép képeket. A kortárs képzőművészek alkotásai különösen nagy hatással voltak rám és az évek során egyre több festő barátra tettem szert. A kiállítás megnyitóikon eleinte csak zenei közreműködőként vettem részt, majd elvállaltam a laudációt is. Győrfi András, Korbely István és több kortárs festő javaslatára tíz éve jómagam is ecsetet ragadtam. Először a barátaimnak készítettem ajándékba egy sorozatot, ám sokan rákérdeztek, hogy lesz-e a dolognak folytatása. Egyre több megrendelést és csoportos kiállítási lehetőséget kaptam, így rendszeresen elkezdtem odaállni a vászon elé.

-Véglegesen megcsapta a művész-festék szaga?
-Valahogy úgy! A festőbarátaimnak nemcsak a képeit szeretem, hanem a társaságát is nagyon élvezem, ezért belevágtam a művésztelep-szervezésbe is. Minden júliusban nagykoncertet adok az Aggteleki-cseppkőbarlangnál. Jónéhány éve úgy döntöttem, hogy az előző hétre, Rudabányára, közös ötnapos alkotásra meghívom a barátaimat. A siker szárnyakat adott és azóta már több művésztelepet és létrehoztam. A sorban Hévíz, Szombathely, a Békés megyei Wenkheim-kastély, Varbó és Sajószentpéter egyaránt megtalálható.

-Milyen stílusban fest?
-A zenében is izgat a stílusok közti átjárhatóság, hisz’ szeretek improvizálni. A kifejezési módomat geometrikus lírai absztraktnak nevezem, komplementer és analóg színeket egyaránt használok, mert erősítik, kiemelik egymást. Törekszem a harmóniára - képeimen az emlékeket, a jóságot, a szépséget igyekszem megfogalmazni. Egy festményben minden benne lehet, éppúgy, mint a zenében. Alkotás közben nem a saját kompozícióimat hallgatom, hanem bennem zeng a zene!
-Igazán a Sors kegyeltjének érezheti magát, mert kiemelkedő muzikalitású, zenei- és képzőművészeti alkotó kvalitással megáldott emberként még fotóművészeti affinitással is rendelkezik.
-A privilégium egyben teher is, a kiváltságos helyzet ugyanis állandó alkotói kötelezettséggel jár. A fotózás már régen az életem része. Világszerte több mint száz kiállításom volt: Romániától, Oroszországig, San Marino-n át egészenCyprusig és Indiáig. Díjazás szempontjából a képeim többször bekerültek az első háromba. 2020-ban a FIAP Nemzetközi Fotóművészeti diplomáját kaptam meg. 

Ars longa, vita brevis - tartja a latin mondás, - azaz rövid az élet, örök a művészet. Elmondható, hogy Szentmártoni Imre/St.Martin már több műfajban marandandót alkotott. A minap Kánai utca 2-ben lévő Sport Galériában megnyílt az első önálló tárlata, mely december 31-ig látogatható.
Szendi Horváth Éva