A Soproni borvidék…
2022. 03. 10., 11:31pm
Aki ma Sopronban és a Fertőtájon jár, óhatatlanul is szőlőskertekbe botlik.
Az ország olyan részén jár az utazó, ahol a történelem, a kultúra, a borkészítés tudománya és a gasztronómia elválaszthatatlan egymástól. A szőlőbirtokok jelentős része ráadásul a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén helyezkedik el.
Hagyomány és megújulás
A szőlőművelés és a borkészítés hosszú évszázadok óta az itt élő polgárok megélhetését is jelenti. Napjainkban a hagyomány ötvöződik a modern, környezetkímélő technológiával és élményt nyújtó, különleges programokkal, amelyek tavasztól a szüretig tartanak.
Sopron, a kékfrankos fővárosa
A Soproni Történelmi Borvidék Magyarország 22 borvidéke közül a kisebbek közé tartozik, de kétségkívül az egyik legrégebbi, ami nagy hagyományokkal rendelkezik.
Az Alpok nyúlványai és a Fertő ölelésében elhelyezkedő, nagyjából 1700 hektáros termőterületű borvidék (soproni körzet) sajátossága, hogy a napfény melegítő, érlelő hatása a tó párolgásával együtt kedvező klímát biztosít. Ehhez társul a talaj szerkezete, amely csillámpalában, illetve agyagban és mészben való gazdagságával megfelelő alapot teremt a több évezredes szőlőkultúra folytatásához, amelynek zászlósbora a kékfrankos.
Nem véletlenül, hiszen a Soproni borvidéken található arányaiban az ország legnagyobb kékfrankos ültetvénye. Az itteni klíma azonban nem csupán a vörösboroknak, a fehéreknek is kedvez.
Sokáig feledésbe merült, de nagy hagyománya van a kései szüretelésű édes boroknak. Ezen a vidéken egyes források szerint előbb készítettek aszúbort, mint Tokajban. Habsburg Mária íródeákja az 1520-as években jegyezte fel, hogy milyen kiváló aszúbort ivott a királynő a Sopron közeli Ruszton (Rust, Ausztria). Levéltári források szerint Fertőfehéregyházán (a mai burgenlandi Donnerskirchenben) 1526-ban volt aszúszüret. Ez már csak azért is lehetséges, mert Sopron környékén jelentős volt a fehér szőlő aránya, egészen az 1930-as évekig. Ekkoriban érte el a vörösbor az összes mennyiség ötven százalékát. Korábban úgy vélték, hogy az 1890-es filoxéravész után került jelentős túlsúlyba a kék szőlő, de Krisch András történész legfrissebb kutatásai ezt cáfolják. A filoxérát megelőzően már 40–45 százalék lehetett a vörösbor aránya. Adatai szerint a kékfrankos a szocialista nagyüzemek időszakában vált a borvidék uralkodó fajtájává.
1890-ben Sopront is elérte a filoxéravész, amely óriási károkat okozott az ültetvényekben, majd következett a peronoszpóra. Ezekben az években már ismert volt a kékfrankos (egy 1890-es borversenyen ilyen néven szerepelt). Jäger Mihály borkereskedő pedig a harmincas években „soproni kékfrankosként” árusította palackos borait.
Borvidék a világörökségben
Aki ismerkedik a borvidék soproni körzetével, az rendkívül változatos tájon barangol. Kontinentális alföldi sztyeppei tó, szubmediterrán dombok és szubalpin hegyek, értékes szikes puszták, valamint magashegységek csalogatják a turistákat. Egy olyan táj, amelyet 2001-től világörökségként tartanak számon, középpontban a Fertővel és a tavat övező osztrák és magyar településekkel együtt.
A Fertő tavat az UNESCO még 1979-ben egyedi természeti értékei miatt bioszféra-rezervátummá nyilvánította, hiszen Európa nemzetközi jelentőségű vadvize és a kontinens legnagyobb sós vizű tava, az eurázsiai sztyeppe tavak legnyugatibb képviselője.
A Világörökség Bizottság Magyarország és Ausztria példamutató együttműködésben és közös irányelvek szerinti előterjesztése alapján a Fertő tavat/Neusiedlerseet az azt övező településekkel együtt 2001-ben, mint kultúrtájat vette fel a világörökségi listára.
A kékfrankos eredete
A Soproni Történelmi Borvidék legjellegzetesebb fajtája tehát a kékfrankos, amely Magyarország legelterjedtebb vörösbort adó szőlője. A Julius KühnInstitut által végzett 2016-os DNS vizsgálatok kimutatták, hogy a kékfrankos szőlőfajta az apai ágon a hunszőlő (Gouaisblanc, WeisserHeunisch), az anyai ágon pedig a Blaue Zimmettraube véletlenszerű keresztezéséből jött létre. A vizsgálatot végző kutatók a fajta származását az alsó-stájerországi régióból eredeztetik. Mivel mind a hunszőlőnek, mind a Zimettraubenak is Közép-Európában vannak a gyökerei, a fajta feltételezett francia eredete ezzel megdőlt. A kékfrankos a 18. század végén kezdett elterjedni a németországi Württembergi Borvidéken és a Habsburg Birodalom keleti részein, így Magyarországon is.
Pedig még az eredetében sem vagyunk biztosak. A szakirodalom szerint származhat Franciaországból, Portugáliából, vagy keletről, a Kaszpi-tenger térségéből. Nincs még egy olyan szőlőfajta, amelynek ennyi elnevezése lenne. Magyarországon kékfrankosként ismerjük, de használatos volt a nagyburgundi elnevezés is, német nyelvterületen nevezik Blaufränkischnek, SchwarzeFränkischnek, Frühschwarzénak, Schwarzgrobnak vagy röviden csak Fränkischnek.
Egy kis történelem
A keltáktól a királyi privilégiumokig
A Fertő tó körül alakult ki az a borvidék, amelynek múltja háromezer évre, egészen a keltákig vezethető vissza, akik már akkor felismerték a kedvező éghajlati és természeti adottságokat. Ezt bizonyítják azok a szőlőszemek, amelyeket a mai Jereván-lakótelepen találtak kora vaskori sírokban. A Római Birodalom idején Probus császár (232–282) ültettetett katonáival szőlőt az egykori Scarbantia köré. Az itt élők bekapcsolódtak a borostyánkőút által teremtett kereskedelembe és így messze földre eljuthatott a scarbantiai bor hírneve. Ebből a korból származik az ugyancsak a Soproni Múzeum birtokában lévő, kezében szőlőfürtöt tartó Silenus szobor. A római uralom soproni megszűnését követően (i. sz. 392) a szőlőültetvények felújítása – a népvándorlás után, több évszázadot követően – azokra a feltehetően bajor telepesekre hárult, akik a Frank Birodalom védelme alatt érkeztek erre a tájra. A honfoglaló magyarság csak 907-ben, a Pozsonyligetfalu melletti győztes csata után lett a vidék ura, de az őslakosság folytathatta a szőlőművelést, ugyanakkor a honfoglalók is hoztak magukkal borkultúrát. Őseink már a vándorlás során megismerkedtek a borkészítéssel. Ezt bizonyítja, hogy számos szavunk – szőlő, csiger, seprő, ászok – török eredetű és a bor szó is egyedi, nem az Európában elterjedt „vinum” változata.
Drinóczy György csornai kanonok Böngészet Sopron megye ismeretéhez című – Sopron városának szőlője fejezetében –, 1847-ben írt feljegyzése szerint (Soproni Levéltár) egy 1230-ban keltezett ajándékozási szerződés már említi az ősi soproni szőlőfajtákat, a furmintot (Zapfner), a fejérfoltost, a fejérgohért, a barna szőlőt (vadfekete), a gyöngyfejért és a sárfejért.
1270-ben V. István megerősítette a várost védő íjászokat abban a kiváltságukban, hogy saját szőlőik után ne fizessenek hegyvámot. A XIII. század második felében a szőlő és a bor már fontos szerepet játszott a város életében. Erről tanúskodik IV. László 1277-es városalapító oklevele, amely szerint az úgynevezett dézsmabort szüret idején mustként kell a győri püspöknek juttatni vagy pénzben befizetni. Egy 1379-ben készült összeírás szerint kétezren laktak Sopronban, és már említenek vincelléreket, kádárokat.
Sopron, mint borkereskedelmi központ
A bortermelés jelentőségét jelzi, hogy 1424-ben már tíz kádár és hat vincellér élt a 3500 lakosú városban.A XVI. század elejére Sopron fokozatosan egy jelentős magyar borkereskedelmi központtá, a Kárpát-medenceegyik nyugati kereskedelmi kapujává vált. 1566-ban a teljes külföldi borkivitel elérte a 8743,75 akót. (Egy soproni akó 71,5, az osztrák pedig 56,6 liternek felelt meg.) Vitték a soproni bort Alsó-Ausztriába, Csehországba, Lengyelországba, Morvaországba, Németországba, Sziléziába.
A Buschenschankok kialakulása
A szabad királyi város egyik legfontosabb privilégiuma volt az a királyi kiváltság, amely a város polgárainak bizonyos feltételek mellett megengedte a bormérést. Aki letette a polgáresküt, az saját borát otthonában egy meghatározott időszakban a kocsmainál olcsóbban, de szabott áron kimérhette. (Hogy milyen lehetett a XVI. századi Sopron élete, arról sokat és egyben keveset tudunk, de az biztos, hogy szerették a bort. Ha nem így lett volna, akkor nem rendelte volna el a városi tanács 1523-ban, hogy este nyolc órakor szólaljon meg az úgynevezett lumpenharang (Lumpenglocke), így jelezve, hogy ideje hazatérni a Buschenschankokból. Egy 1541-ben hozott helyi rendelet is megerősítette a bormérés jogát, kimondva, hogy a bortermelő csak saját házában mérheti ki, nem kereskedhet vele. Így alakultak ki a híressé vált „Buschenschankok”, amelyek kései utódai még napjainkban is őrzik az évszázados hagyományokat.
Bél Mátyás és Kitaibel Pál a soproni szőlőkről
Bél Mátyás 1723-ban hosszasan dicsérte a soproni bort (Notitia Hungariae novae historico geografica). Kiválóságának fő okaként a szőlők fekvését jelölte meg. Megfigyelése szerint, ha a Fertő vízállása magas, akkor jó termésre számíthattak a gazdák, ellenkező esetben rosszra. A szerző megállapítása napjainkban is érvényes, ugyanis, ha magas a levegő páratartalma, jobb minőségű borok érlelődnek a hordókban. Bél is említést tesz az itt termő aszúborokról.
Kitaibel Pál (1757–1817) világhírű botanikus, természettudós 1792–1816 között gyakorlatilag az egész országot beutazta. Tapasztalata szerint az ország legjobb szőlői nagyobb hegyvonulatok előhegyein és lankáin, a folyók és tavak mentén találhatóak: azokon a helyeken, ahol a hegyek beleolvadnak a síkságba. A szerző példaként Tokajt, Hegyalját és a ruszti, soproni borokat említette, nem feledkezve meg az Arad megyei Ménesi-hegyről sem. Fontosnak tartotta a talaj vizsgálatát a mélyebb rétegekben is, ahova a tőkék gyökerei hatolnak. „A márgás talajokon (finomszemű üledékes kőzet, kalcium-karbonátból és márgás agyagásványokból áll, átmenet az agyag és a mészkő között) nagyobb a borok szesztartalma, hatása pedig ugyancsak tartós. A budai, a soproni, a ruszti és a horvátországi borok is ezt igazolják.” Hogy milyen lesz a bor minősége, azt az említetteken és a szőlőfajtákon kívül a szőlőtőkék és -vesszők gondozása is befolyásolja. „... Nagyon fontos a szüret időpontjának és a bor minőségének kapcsolata. Tokajban, Sopronban, Ruszton a szüretet oly késő ősszel tartják, amennyire azt az időjárás megengedi. A szüret belenyúlhat novemberbe, ami nem kevés előnyt jelent a bor minőségére.”
Napóleon bora – a kékfrankos legendája
A XVIII. század vége felé a soproni polgárok tulajdonában 1055 hold szőlőültetvény volt. Nagyjából ekkora területű szőlőskerteket láthattak Napóleon katonái is, akik 1809. május végén foglalták el Sopront. A közel féléves francia megszállás – november 20-án távoztak – mély nyomot hagyott a város életében, de ekkor született egy szép legenda, amelyet azonban egyértelműen cáfolnak a legújabb kutatások.
A városba beszállásolt francia katonák, akiknek egyébként a parancs szerint a napi fejadagon túl (összesen 7 dl) csak este kilenc óráig szabadott a Buschenschankokban bort kimérni, frankkal fizettek. A borosgazdák hamar felismerték, hogy a katonák kétféle pénzzel rendelkeznek, fehér színű „háborús” pénzzel, melyet a hadikiadások fedezésére készíttetett Napóleon és kék színű pénzzel, mely még a régi időkből származott és értékesebb volt. A gazdák a legjobb boraikat csak a kék színű pénzért voltak hajlandók kimérni és fizetéskor csupán annyit mondtak: kék frankot! A hagyomány szerint erre a kiváló borra ragadt rá a kékfrankos név, amelyet azóta is így emlegetnek Európa számos vidékén. A történet szép, de nem igaz, hiszen a napóleoni háborúk idején Sopronban elsősorban a fehérborok voltak jellemzőek. A borvidéket a fehér szőlő uralta, a Zapfner, amit furmintnak, illetve fagyosnak is neveztek (ez Fényes Elek 1851-ben írt munkájából is ismert), valamint a Weyrer, vagyis a sárga muskotály. Ami viszont megdönti a kékfrankos legendáját, a tény, hogy Krisch András szerint 1809-ben semmiféle papírpénz nem volt forgalomban Franciaországban.
1850 – eltörlik a kiváltságokat
Az 1848-as forradalom eltüntette a társadalmi különbségeket. A városi tanács hamarosan napirendre tűzte a borbehozatal kérdését. Választmányt kért fel a javaslatok kidolgozására. A jelentés – melyet elfogadtak – azonban nagy vitát váltott ki, végül a városi tanács a belügyminisztériumhoz fordult. 1850-ben érkezett meg a körrendelet, amely szerint minden eddigi korlátozás megszűnt, vagyis a semmibe veszett a több évszázados borprivilégium. Közülük csupán a saját termésű borkimérés maradt meg, a Buschenschankokban, bizonyos feltételek mellett.
Híres borkereskedők – érdekes borospincék
Sopron borkereskedelme nem csak a középkorban, később is jelentős volt. A még napjainkban is meglévő hatalmas pincék arról tanúskodnak, hogy míg korábban a kereskedők jöttek a városba bort vásárolni, addig a XIX. században már a helyi kereskedők szállították a bort, nem csak a sopronit, a világ minden tájára. Szakértők szerint Sopronban több ezer négyzetméternyi területet foglalnak el a pincék. Többségüket napjainkban is borospinceként használják. A régi, boltíves, föld alatti építmények önmagukban is titokzatosak, hiszen néma tanúi voltak évszázadok történelmének. Ráadásul nem egy pincerendszer még feltáratlan, illetve néhány pinceág évtizedek óta befalazva várja sorsának jobbra fordulását. A történelmi városmag és a gazdanegyed utcái alatt csodálatos, boltíves pincék húzódnak meg.
Bortermelés Trianon után
A trianoni békediktátum máig ható gazdasági és lelki sérüléseket okozott az országnak. Sopron Magyarország része maradt ugyan az 1921-es népszavazást követően, de a Lajtáig húzódó területek elcsatolása Ausztriához (Burgenland) rendkívül érzékenyen érintette a várost és vonzáskörzetét, és természetesen a bortermelőket is, hiszen így legközvetlenebb piacukat veszítették el.
A Sopron–Ruszt–Pozsonyi borvidék Sopron, Pozsony, Vas, Moson és Nyitra megyék szőlőterületét ölelte fel. Trianon után a legközvetlenebb szomszéd, a ruszti szőlővidék, amellyel oly sokszor versengett a soproni, Ausztriához került. Ezzel kettészakítottak egy olyan tájegységet, amely ősidők óta együvé tartozott. A harmincas években így aztán ismét nehéz, sokszor válságos időszakot éltek át a soproni termelők.
Mi a vizimiska?
A szőlőben a poncichterek vízi miskát (Wassermichl) ittak. Fejtés után a hordóban maradt seprűt vízzel felöntötték és külön kezelték. Ez volt a vízi miska, ami kiváló frissítő ital hírében állt.
Soproni szőlőtermelők
Sopron életében mindig jelentős szerepet játszott a szőlőművelés és a bor, köszönhetően a poncichtereknek (németesen Ponzichter). Egyedi soproni jelenség, hogy a szőlőskertekben még ma sem lehet pincéket találni. Ennek az oka abban keresendő, hogy a gyakori határvillongások miatt a borosgazdák biztonságosabbnak találták, ha a bort a városfalakon belül, a kőházak alatti pincékben tárolják. Említhető egy másik ok is: a szőlőtermelő szőlőjét gyermekei és örökösei között, rendszerint hosszában, két-három részre osztotta. Az így létrejött földterületek túl keskenyek lettek ahhoz, hogy pincét építsenek rájuk.
Meghatározó a soproni szőlőtermelők által lakott terület is, az úgynevezett gazdanegyed. Ez a belső és a külső városfal közötti terület, mindenekelőtt a Szent Mihály-templom környéke (Szent Mihály utca, Gazda utca, Szeder utca, Balfi utca), de szőlőtermelők laktak a Halász utcában, a Kis utcában, a város északi részében a Szélmalom utcában, a nyugati részében pedig az Újteleki, a Hátulsó és Rákóczi utcában. Krisch András eddigi kutatásai alapján a szőlőtermelők társadalma három rétegre bontható: gazdapolgárokra (Wirtschaftsbürger), szőlősökre (Weingärtner) és napszámosokra (Hauer vagy Taglöhner).
Poncichterek világa
Ha a soproni szőlőtermelőket kutatjuk, nem feledkezhetünk meg a poncichterekről. A „Ponzichter” szó sem a levéltári forrásokban, sem a sajtóban nem található, viszont a kifejezést szintén a soproni szőlőtermelőkre használták. A mai magyar köznyelvben ez sokkal elterjedtebb és immár magyaros, fonetikus írásformája (poncichter) is kialakult. Kik is ők? Olyan német ajkú szőlőművesek, akik a különböző időszakokban érkeztek a városba és a szőlőskertekben – mint az a névben is benne van – a sorok között, más egyéb zöldség mellett, főleg babot termeltek (Bohnenzüchter).
A „Ponzichter” egy gyűjtőfogalom, amelybe beletartoztak a gazdapolgárok is.
A kisparcelláktól a nagyüzemekig
A kitelepítések után gazdátlanul maradt szőlők megművelése részben az úgynevezett „telepesek” – a német ajkúak helyére az ország más vidékeiről és Szlovákiából költöztetett magyarok – feladata volt, később pedig megalakultak az állami gazdaságok és a szövetkezetek. A városba és környékére érkezők többsége nem értett a szőlőhöz, félő volt, hogy teljesen tönkremegy a történelmi borvidék.
Rendszerváltás – új lehetőségek
A rendszerváltás új lehetőségeket csillantott fel. Megkezdődött a kárpótlás és lehetővé vált – ismét – családi gazdaságok alakítása. A KGST-piacok összeomlása után az állami gazdaság már nem tudta értékesíteni a borait, eladósodott. 1994–95-ben részenként privatizálták.
1990-ben tehát új korszak kezdődött a soproni borászatban is, amelynek résztvevői az elmúlt évtizedekben bebizonyították, hogy képesek talpra állítani a borvidéket és új távlatokat nyitni asoproni bornak.
Az elődök nyomában – kései szüretelésű borok
A filoxéravész után feledésbe merült az aszúborok készítése, mígnem Molnár Tibor – és társai, Pieler Pál és Sásdi István – egy kicsit talán a véletlennek is köszönhetően készítettek kései szüretelésű bort. – 1999-ben Sopronban volt a diplomataszüret. Október 19. volt a kijelölt nap, de ilyenkorra napjainkban már nincs nagyon szőlő Sopronban, ezért meghagytak 0,3 hektáron zenit nevű magyar fajtát. A nagy részét azonban ők szüretelték, néhány nappal később, 23-án. 28,3 volt a mustfoka. Kipréselték és ebből alkották meg azt a bort, amelyik 75 gramm maradékcukorral, 36,2 extrakt tartalommal háromputtonyos aszúminőségnek (Ausbruch) felelt meg. Ezen fellelkesedve aztán már más borászok is készítenek kései szüretelésű borokat.
Rendezvények:
Soproni Borünnep
Évente májusban, a Várkerületen rendezik meg az egész hétvégén átívelő, ingyenesen látogatható rendezvényt, amely a szőlőtermesztés és a borkészítés évszázados hagyományai előtt tiszteleg. A borfesztivál hangulatát koncertek, kulturális programok, bemutatók és a kézműves kirakodóvásár biztosítja.
Soproni Szüreti Napok
Hagyományosan a szüreti időszak kezdő eseménye szeptember második hétvégéjén és a nyári turisztikai szezon búcsúztatása Sopronban is. A rendezvényünkön a helyi borászatok kínálatán túl finom ételekkel, valamint változatos háttérzenével teremtenek jó hangulatot a baráti beszélgetésekhez, kísérőprogramokhoz. Sopron egyik legszebb parkjában, az Erzsébet-kertben! A háromnapos esemény ingyenesen látogatható.
Élménytúrák a soproni borvidéken
Aki egy kicsit is elmélyedt a soproni borvidék történetében, az már tudja, hogy a gazdák nem a szőlőkben, hanem lakóházaikban alakították ki pincéiket. Ezért aztán Sopron belvárosa és a gazdanegyed számos érdekes pincét, pincerendszert rejt. A gyönyörű környezetben fekvő szőlőbirtokok így viszont kiesnek a vendégek látóköréből. Ezt ismerte fel néhány gazda, ezért különleges és izgalmas élménytúrákat szerveznek a borvidéken.
Traktorbuli
A soproni borvidéket felfedezése egy traktor kényelmes, fedett pótkocsiján ülve, idegenvezetéssel és kóstolóval!
Az élménytúra célja felfedezni a soproni borvidéket, közelebb hozni a természetet és szőlőskerteket, megcsodálni a tájat, megnézni, hol terem a soproni kékfrankos. A lenyűgöző táj mellett háromféle bort kínálnak út közben és természetesen idegenvezetést is biztosítanak. Olyan utakat járnak be, amik csak traktorral járhatóak.
Túraajánlatok:
Három táj vonzásában
A város környéki borvidéket fedezzük fel, a traktorral a Bécsi dombról indulva a Dudlesz erdőig. Közben megcsodáljuk a mindig havas Schneeberget, a Királytölgyet, a kelták kútját, a Fertő csillogó víztükrét és megtudjuk miért hívják Asszonyvásárnak az egyik dűlőt.
A Fertő titka
A túra a Fertő-menti szőlőkbe kalauzol. A traktor végig halad a legnevesebb soproni termelők szőlőskertjei mellett, közben rálátunk a borvidék szívére a Fertő tóra.
Elérhetőségek: Taschner Tamás
+36-30/929-1204
napoleon69@t-online.hu
UAZ-zal a szőlőskertekben
Ezek nem klasszikus túra, ahol „unalmas” adatokat hallunk, hanem megmutatják Sopron egyik olyan oldalát, olyan módon, ahogyan még biztos nem látta az érdeklődő! Közben persze kitűnő borokat kóstolhatnak. A házigazda Kocsis Miklós, a Kocsis Borászat tulajdonosa.
Jelentkezni lehet a borászat https://www.kocsisboraszat.hu/bortura/# honlapján megtalálható űrlap kitöltésével.
Az ország olyan részén jár az utazó, ahol a történelem, a kultúra, a borkészítés tudománya és a gasztronómia elválaszthatatlan egymástól. A szőlőbirtokok jelentős része ráadásul a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén helyezkedik el.
Hagyomány és megújulás
A szőlőművelés és a borkészítés hosszú évszázadok óta az itt élő polgárok megélhetését is jelenti. Napjainkban a hagyomány ötvöződik a modern, környezetkímélő technológiával és élményt nyújtó, különleges programokkal, amelyek tavasztól a szüretig tartanak.
Sopron, a kékfrankos fővárosa
A Soproni Történelmi Borvidék Magyarország 22 borvidéke közül a kisebbek közé tartozik, de kétségkívül az egyik legrégebbi, ami nagy hagyományokkal rendelkezik.
Az Alpok nyúlványai és a Fertő ölelésében elhelyezkedő, nagyjából 1700 hektáros termőterületű borvidék (soproni körzet) sajátossága, hogy a napfény melegítő, érlelő hatása a tó párolgásával együtt kedvező klímát biztosít. Ehhez társul a talaj szerkezete, amely csillámpalában, illetve agyagban és mészben való gazdagságával megfelelő alapot teremt a több évezredes szőlőkultúra folytatásához, amelynek zászlósbora a kékfrankos.
Nem véletlenül, hiszen a Soproni borvidéken található arányaiban az ország legnagyobb kékfrankos ültetvénye. Az itteni klíma azonban nem csupán a vörösboroknak, a fehéreknek is kedvez.
Sokáig feledésbe merült, de nagy hagyománya van a kései szüretelésű édes boroknak. Ezen a vidéken egyes források szerint előbb készítettek aszúbort, mint Tokajban. Habsburg Mária íródeákja az 1520-as években jegyezte fel, hogy milyen kiváló aszúbort ivott a királynő a Sopron közeli Ruszton (Rust, Ausztria). Levéltári források szerint Fertőfehéregyházán (a mai burgenlandi Donnerskirchenben) 1526-ban volt aszúszüret. Ez már csak azért is lehetséges, mert Sopron környékén jelentős volt a fehér szőlő aránya, egészen az 1930-as évekig. Ekkoriban érte el a vörösbor az összes mennyiség ötven százalékát. Korábban úgy vélték, hogy az 1890-es filoxéravész után került jelentős túlsúlyba a kék szőlő, de Krisch András történész legfrissebb kutatásai ezt cáfolják. A filoxérát megelőzően már 40–45 százalék lehetett a vörösbor aránya. Adatai szerint a kékfrankos a szocialista nagyüzemek időszakában vált a borvidék uralkodó fajtájává.
1890-ben Sopront is elérte a filoxéravész, amely óriási károkat okozott az ültetvényekben, majd következett a peronoszpóra. Ezekben az években már ismert volt a kékfrankos (egy 1890-es borversenyen ilyen néven szerepelt). Jäger Mihály borkereskedő pedig a harmincas években „soproni kékfrankosként” árusította palackos borait.
Borvidék a világörökségben
Aki ismerkedik a borvidék soproni körzetével, az rendkívül változatos tájon barangol. Kontinentális alföldi sztyeppei tó, szubmediterrán dombok és szubalpin hegyek, értékes szikes puszták, valamint magashegységek csalogatják a turistákat. Egy olyan táj, amelyet 2001-től világörökségként tartanak számon, középpontban a Fertővel és a tavat övező osztrák és magyar településekkel együtt.
A Fertő tavat az UNESCO még 1979-ben egyedi természeti értékei miatt bioszféra-rezervátummá nyilvánította, hiszen Európa nemzetközi jelentőségű vadvize és a kontinens legnagyobb sós vizű tava, az eurázsiai sztyeppe tavak legnyugatibb képviselője.
A Világörökség Bizottság Magyarország és Ausztria példamutató együttműködésben és közös irányelvek szerinti előterjesztése alapján a Fertő tavat/Neusiedlerseet az azt övező településekkel együtt 2001-ben, mint kultúrtájat vette fel a világörökségi listára.
A kékfrankos eredete
A Soproni Történelmi Borvidék legjellegzetesebb fajtája tehát a kékfrankos, amely Magyarország legelterjedtebb vörösbort adó szőlője. A Julius KühnInstitut által végzett 2016-os DNS vizsgálatok kimutatták, hogy a kékfrankos szőlőfajta az apai ágon a hunszőlő (Gouaisblanc, WeisserHeunisch), az anyai ágon pedig a Blaue Zimmettraube véletlenszerű keresztezéséből jött létre. A vizsgálatot végző kutatók a fajta származását az alsó-stájerországi régióból eredeztetik. Mivel mind a hunszőlőnek, mind a Zimettraubenak is Közép-Európában vannak a gyökerei, a fajta feltételezett francia eredete ezzel megdőlt. A kékfrankos a 18. század végén kezdett elterjedni a németországi Württembergi Borvidéken és a Habsburg Birodalom keleti részein, így Magyarországon is.
Pedig még az eredetében sem vagyunk biztosak. A szakirodalom szerint származhat Franciaországból, Portugáliából, vagy keletről, a Kaszpi-tenger térségéből. Nincs még egy olyan szőlőfajta, amelynek ennyi elnevezése lenne. Magyarországon kékfrankosként ismerjük, de használatos volt a nagyburgundi elnevezés is, német nyelvterületen nevezik Blaufränkischnek, SchwarzeFränkischnek, Frühschwarzénak, Schwarzgrobnak vagy röviden csak Fränkischnek.
Egy kis történelem
A keltáktól a királyi privilégiumokig
A Fertő tó körül alakult ki az a borvidék, amelynek múltja háromezer évre, egészen a keltákig vezethető vissza, akik már akkor felismerték a kedvező éghajlati és természeti adottságokat. Ezt bizonyítják azok a szőlőszemek, amelyeket a mai Jereván-lakótelepen találtak kora vaskori sírokban. A Római Birodalom idején Probus császár (232–282) ültettetett katonáival szőlőt az egykori Scarbantia köré. Az itt élők bekapcsolódtak a borostyánkőút által teremtett kereskedelembe és így messze földre eljuthatott a scarbantiai bor hírneve. Ebből a korból származik az ugyancsak a Soproni Múzeum birtokában lévő, kezében szőlőfürtöt tartó Silenus szobor. A római uralom soproni megszűnését követően (i. sz. 392) a szőlőültetvények felújítása – a népvándorlás után, több évszázadot követően – azokra a feltehetően bajor telepesekre hárult, akik a Frank Birodalom védelme alatt érkeztek erre a tájra. A honfoglaló magyarság csak 907-ben, a Pozsonyligetfalu melletti győztes csata után lett a vidék ura, de az őslakosság folytathatta a szőlőművelést, ugyanakkor a honfoglalók is hoztak magukkal borkultúrát. Őseink már a vándorlás során megismerkedtek a borkészítéssel. Ezt bizonyítja, hogy számos szavunk – szőlő, csiger, seprő, ászok – török eredetű és a bor szó is egyedi, nem az Európában elterjedt „vinum” változata.
Drinóczy György csornai kanonok Böngészet Sopron megye ismeretéhez című – Sopron városának szőlője fejezetében –, 1847-ben írt feljegyzése szerint (Soproni Levéltár) egy 1230-ban keltezett ajándékozási szerződés már említi az ősi soproni szőlőfajtákat, a furmintot (Zapfner), a fejérfoltost, a fejérgohért, a barna szőlőt (vadfekete), a gyöngyfejért és a sárfejért.
1270-ben V. István megerősítette a várost védő íjászokat abban a kiváltságukban, hogy saját szőlőik után ne fizessenek hegyvámot. A XIII. század második felében a szőlő és a bor már fontos szerepet játszott a város életében. Erről tanúskodik IV. László 1277-es városalapító oklevele, amely szerint az úgynevezett dézsmabort szüret idején mustként kell a győri püspöknek juttatni vagy pénzben befizetni. Egy 1379-ben készült összeírás szerint kétezren laktak Sopronban, és már említenek vincelléreket, kádárokat.
Sopron, mint borkereskedelmi központ
A bortermelés jelentőségét jelzi, hogy 1424-ben már tíz kádár és hat vincellér élt a 3500 lakosú városban.A XVI. század elejére Sopron fokozatosan egy jelentős magyar borkereskedelmi központtá, a Kárpát-medenceegyik nyugati kereskedelmi kapujává vált. 1566-ban a teljes külföldi borkivitel elérte a 8743,75 akót. (Egy soproni akó 71,5, az osztrák pedig 56,6 liternek felelt meg.) Vitték a soproni bort Alsó-Ausztriába, Csehországba, Lengyelországba, Morvaországba, Németországba, Sziléziába.
A Buschenschankok kialakulása
A szabad királyi város egyik legfontosabb privilégiuma volt az a királyi kiváltság, amely a város polgárainak bizonyos feltételek mellett megengedte a bormérést. Aki letette a polgáresküt, az saját borát otthonában egy meghatározott időszakban a kocsmainál olcsóbban, de szabott áron kimérhette. (Hogy milyen lehetett a XVI. századi Sopron élete, arról sokat és egyben keveset tudunk, de az biztos, hogy szerették a bort. Ha nem így lett volna, akkor nem rendelte volna el a városi tanács 1523-ban, hogy este nyolc órakor szólaljon meg az úgynevezett lumpenharang (Lumpenglocke), így jelezve, hogy ideje hazatérni a Buschenschankokból. Egy 1541-ben hozott helyi rendelet is megerősítette a bormérés jogát, kimondva, hogy a bortermelő csak saját házában mérheti ki, nem kereskedhet vele. Így alakultak ki a híressé vált „Buschenschankok”, amelyek kései utódai még napjainkban is őrzik az évszázados hagyományokat.
Bél Mátyás és Kitaibel Pál a soproni szőlőkről
Bél Mátyás 1723-ban hosszasan dicsérte a soproni bort (Notitia Hungariae novae historico geografica). Kiválóságának fő okaként a szőlők fekvését jelölte meg. Megfigyelése szerint, ha a Fertő vízállása magas, akkor jó termésre számíthattak a gazdák, ellenkező esetben rosszra. A szerző megállapítása napjainkban is érvényes, ugyanis, ha magas a levegő páratartalma, jobb minőségű borok érlelődnek a hordókban. Bél is említést tesz az itt termő aszúborokról.
Kitaibel Pál (1757–1817) világhírű botanikus, természettudós 1792–1816 között gyakorlatilag az egész országot beutazta. Tapasztalata szerint az ország legjobb szőlői nagyobb hegyvonulatok előhegyein és lankáin, a folyók és tavak mentén találhatóak: azokon a helyeken, ahol a hegyek beleolvadnak a síkságba. A szerző példaként Tokajt, Hegyalját és a ruszti, soproni borokat említette, nem feledkezve meg az Arad megyei Ménesi-hegyről sem. Fontosnak tartotta a talaj vizsgálatát a mélyebb rétegekben is, ahova a tőkék gyökerei hatolnak. „A márgás talajokon (finomszemű üledékes kőzet, kalcium-karbonátból és márgás agyagásványokból áll, átmenet az agyag és a mészkő között) nagyobb a borok szesztartalma, hatása pedig ugyancsak tartós. A budai, a soproni, a ruszti és a horvátországi borok is ezt igazolják.” Hogy milyen lesz a bor minősége, azt az említetteken és a szőlőfajtákon kívül a szőlőtőkék és -vesszők gondozása is befolyásolja. „... Nagyon fontos a szüret időpontjának és a bor minőségének kapcsolata. Tokajban, Sopronban, Ruszton a szüretet oly késő ősszel tartják, amennyire azt az időjárás megengedi. A szüret belenyúlhat novemberbe, ami nem kevés előnyt jelent a bor minőségére.”
Napóleon bora – a kékfrankos legendája
A XVIII. század vége felé a soproni polgárok tulajdonában 1055 hold szőlőültetvény volt. Nagyjából ekkora területű szőlőskerteket láthattak Napóleon katonái is, akik 1809. május végén foglalták el Sopront. A közel féléves francia megszállás – november 20-án távoztak – mély nyomot hagyott a város életében, de ekkor született egy szép legenda, amelyet azonban egyértelműen cáfolnak a legújabb kutatások.
A városba beszállásolt francia katonák, akiknek egyébként a parancs szerint a napi fejadagon túl (összesen 7 dl) csak este kilenc óráig szabadott a Buschenschankokban bort kimérni, frankkal fizettek. A borosgazdák hamar felismerték, hogy a katonák kétféle pénzzel rendelkeznek, fehér színű „háborús” pénzzel, melyet a hadikiadások fedezésére készíttetett Napóleon és kék színű pénzzel, mely még a régi időkből származott és értékesebb volt. A gazdák a legjobb boraikat csak a kék színű pénzért voltak hajlandók kimérni és fizetéskor csupán annyit mondtak: kék frankot! A hagyomány szerint erre a kiváló borra ragadt rá a kékfrankos név, amelyet azóta is így emlegetnek Európa számos vidékén. A történet szép, de nem igaz, hiszen a napóleoni háborúk idején Sopronban elsősorban a fehérborok voltak jellemzőek. A borvidéket a fehér szőlő uralta, a Zapfner, amit furmintnak, illetve fagyosnak is neveztek (ez Fényes Elek 1851-ben írt munkájából is ismert), valamint a Weyrer, vagyis a sárga muskotály. Ami viszont megdönti a kékfrankos legendáját, a tény, hogy Krisch András szerint 1809-ben semmiféle papírpénz nem volt forgalomban Franciaországban.
1850 – eltörlik a kiváltságokat
Az 1848-as forradalom eltüntette a társadalmi különbségeket. A városi tanács hamarosan napirendre tűzte a borbehozatal kérdését. Választmányt kért fel a javaslatok kidolgozására. A jelentés – melyet elfogadtak – azonban nagy vitát váltott ki, végül a városi tanács a belügyminisztériumhoz fordult. 1850-ben érkezett meg a körrendelet, amely szerint minden eddigi korlátozás megszűnt, vagyis a semmibe veszett a több évszázados borprivilégium. Közülük csupán a saját termésű borkimérés maradt meg, a Buschenschankokban, bizonyos feltételek mellett.
Híres borkereskedők – érdekes borospincék
Sopron borkereskedelme nem csak a középkorban, később is jelentős volt. A még napjainkban is meglévő hatalmas pincék arról tanúskodnak, hogy míg korábban a kereskedők jöttek a városba bort vásárolni, addig a XIX. században már a helyi kereskedők szállították a bort, nem csak a sopronit, a világ minden tájára. Szakértők szerint Sopronban több ezer négyzetméternyi területet foglalnak el a pincék. Többségüket napjainkban is borospinceként használják. A régi, boltíves, föld alatti építmények önmagukban is titokzatosak, hiszen néma tanúi voltak évszázadok történelmének. Ráadásul nem egy pincerendszer még feltáratlan, illetve néhány pinceág évtizedek óta befalazva várja sorsának jobbra fordulását. A történelmi városmag és a gazdanegyed utcái alatt csodálatos, boltíves pincék húzódnak meg.
Bortermelés Trianon után
A trianoni békediktátum máig ható gazdasági és lelki sérüléseket okozott az országnak. Sopron Magyarország része maradt ugyan az 1921-es népszavazást követően, de a Lajtáig húzódó területek elcsatolása Ausztriához (Burgenland) rendkívül érzékenyen érintette a várost és vonzáskörzetét, és természetesen a bortermelőket is, hiszen így legközvetlenebb piacukat veszítették el.
A Sopron–Ruszt–Pozsonyi borvidék Sopron, Pozsony, Vas, Moson és Nyitra megyék szőlőterületét ölelte fel. Trianon után a legközvetlenebb szomszéd, a ruszti szőlővidék, amellyel oly sokszor versengett a soproni, Ausztriához került. Ezzel kettészakítottak egy olyan tájegységet, amely ősidők óta együvé tartozott. A harmincas években így aztán ismét nehéz, sokszor válságos időszakot éltek át a soproni termelők.
Mi a vizimiska?
A szőlőben a poncichterek vízi miskát (Wassermichl) ittak. Fejtés után a hordóban maradt seprűt vízzel felöntötték és külön kezelték. Ez volt a vízi miska, ami kiváló frissítő ital hírében állt.
Soproni szőlőtermelők
Sopron életében mindig jelentős szerepet játszott a szőlőművelés és a bor, köszönhetően a poncichtereknek (németesen Ponzichter). Egyedi soproni jelenség, hogy a szőlőskertekben még ma sem lehet pincéket találni. Ennek az oka abban keresendő, hogy a gyakori határvillongások miatt a borosgazdák biztonságosabbnak találták, ha a bort a városfalakon belül, a kőházak alatti pincékben tárolják. Említhető egy másik ok is: a szőlőtermelő szőlőjét gyermekei és örökösei között, rendszerint hosszában, két-három részre osztotta. Az így létrejött földterületek túl keskenyek lettek ahhoz, hogy pincét építsenek rájuk.
Meghatározó a soproni szőlőtermelők által lakott terület is, az úgynevezett gazdanegyed. Ez a belső és a külső városfal közötti terület, mindenekelőtt a Szent Mihály-templom környéke (Szent Mihály utca, Gazda utca, Szeder utca, Balfi utca), de szőlőtermelők laktak a Halász utcában, a Kis utcában, a város északi részében a Szélmalom utcában, a nyugati részében pedig az Újteleki, a Hátulsó és Rákóczi utcában. Krisch András eddigi kutatásai alapján a szőlőtermelők társadalma három rétegre bontható: gazdapolgárokra (Wirtschaftsbürger), szőlősökre (Weingärtner) és napszámosokra (Hauer vagy Taglöhner).
Poncichterek világa
Ha a soproni szőlőtermelőket kutatjuk, nem feledkezhetünk meg a poncichterekről. A „Ponzichter” szó sem a levéltári forrásokban, sem a sajtóban nem található, viszont a kifejezést szintén a soproni szőlőtermelőkre használták. A mai magyar köznyelvben ez sokkal elterjedtebb és immár magyaros, fonetikus írásformája (poncichter) is kialakult. Kik is ők? Olyan német ajkú szőlőművesek, akik a különböző időszakokban érkeztek a városba és a szőlőskertekben – mint az a névben is benne van – a sorok között, más egyéb zöldség mellett, főleg babot termeltek (Bohnenzüchter).
A „Ponzichter” egy gyűjtőfogalom, amelybe beletartoztak a gazdapolgárok is.
A kisparcelláktól a nagyüzemekig
A kitelepítések után gazdátlanul maradt szőlők megművelése részben az úgynevezett „telepesek” – a német ajkúak helyére az ország más vidékeiről és Szlovákiából költöztetett magyarok – feladata volt, később pedig megalakultak az állami gazdaságok és a szövetkezetek. A városba és környékére érkezők többsége nem értett a szőlőhöz, félő volt, hogy teljesen tönkremegy a történelmi borvidék.
Rendszerváltás – új lehetőségek
A rendszerváltás új lehetőségeket csillantott fel. Megkezdődött a kárpótlás és lehetővé vált – ismét – családi gazdaságok alakítása. A KGST-piacok összeomlása után az állami gazdaság már nem tudta értékesíteni a borait, eladósodott. 1994–95-ben részenként privatizálták.
1990-ben tehát új korszak kezdődött a soproni borászatban is, amelynek résztvevői az elmúlt évtizedekben bebizonyították, hogy képesek talpra állítani a borvidéket és új távlatokat nyitni asoproni bornak.
Az elődök nyomában – kései szüretelésű borok
A filoxéravész után feledésbe merült az aszúborok készítése, mígnem Molnár Tibor – és társai, Pieler Pál és Sásdi István – egy kicsit talán a véletlennek is köszönhetően készítettek kései szüretelésű bort. – 1999-ben Sopronban volt a diplomataszüret. Október 19. volt a kijelölt nap, de ilyenkorra napjainkban már nincs nagyon szőlő Sopronban, ezért meghagytak 0,3 hektáron zenit nevű magyar fajtát. A nagy részét azonban ők szüretelték, néhány nappal később, 23-án. 28,3 volt a mustfoka. Kipréselték és ebből alkották meg azt a bort, amelyik 75 gramm maradékcukorral, 36,2 extrakt tartalommal háromputtonyos aszúminőségnek (Ausbruch) felelt meg. Ezen fellelkesedve aztán már más borászok is készítenek kései szüretelésű borokat.
Rendezvények:
Soproni Borünnep
Évente májusban, a Várkerületen rendezik meg az egész hétvégén átívelő, ingyenesen látogatható rendezvényt, amely a szőlőtermesztés és a borkészítés évszázados hagyományai előtt tiszteleg. A borfesztivál hangulatát koncertek, kulturális programok, bemutatók és a kézműves kirakodóvásár biztosítja.
Soproni Szüreti Napok
Hagyományosan a szüreti időszak kezdő eseménye szeptember második hétvégéjén és a nyári turisztikai szezon búcsúztatása Sopronban is. A rendezvényünkön a helyi borászatok kínálatán túl finom ételekkel, valamint változatos háttérzenével teremtenek jó hangulatot a baráti beszélgetésekhez, kísérőprogramokhoz. Sopron egyik legszebb parkjában, az Erzsébet-kertben! A háromnapos esemény ingyenesen látogatható.
Élménytúrák a soproni borvidéken
Aki egy kicsit is elmélyedt a soproni borvidék történetében, az már tudja, hogy a gazdák nem a szőlőkben, hanem lakóházaikban alakították ki pincéiket. Ezért aztán Sopron belvárosa és a gazdanegyed számos érdekes pincét, pincerendszert rejt. A gyönyörű környezetben fekvő szőlőbirtokok így viszont kiesnek a vendégek látóköréből. Ezt ismerte fel néhány gazda, ezért különleges és izgalmas élménytúrákat szerveznek a borvidéken.
Traktorbuli
A soproni borvidéket felfedezése egy traktor kényelmes, fedett pótkocsiján ülve, idegenvezetéssel és kóstolóval!
Az élménytúra célja felfedezni a soproni borvidéket, közelebb hozni a természetet és szőlőskerteket, megcsodálni a tájat, megnézni, hol terem a soproni kékfrankos. A lenyűgöző táj mellett háromféle bort kínálnak út közben és természetesen idegenvezetést is biztosítanak. Olyan utakat járnak be, amik csak traktorral járhatóak.
Túraajánlatok:
Három táj vonzásában
A város környéki borvidéket fedezzük fel, a traktorral a Bécsi dombról indulva a Dudlesz erdőig. Közben megcsodáljuk a mindig havas Schneeberget, a Királytölgyet, a kelták kútját, a Fertő csillogó víztükrét és megtudjuk miért hívják Asszonyvásárnak az egyik dűlőt.
A Fertő titka
A túra a Fertő-menti szőlőkbe kalauzol. A traktor végig halad a legnevesebb soproni termelők szőlőskertjei mellett, közben rálátunk a borvidék szívére a Fertő tóra.
Elérhetőségek: Taschner Tamás
+36-30/929-1204
napoleon69@t-online.hu
UAZ-zal a szőlőskertekben
Ezek nem klasszikus túra, ahol „unalmas” adatokat hallunk, hanem megmutatják Sopron egyik olyan oldalát, olyan módon, ahogyan még biztos nem látta az érdeklődő! Közben persze kitűnő borokat kóstolhatnak. A házigazda Kocsis Miklós, a Kocsis Borászat tulajdonosa.
Jelentkezni lehet a borászat https://www.kocsisboraszat.hu/bortura/# honlapján megtalálható űrlap kitöltésével.