A Ferrari pezsgő győzelme a F1-ben

2021. 17. 03., 9:10am
Az eddigi champagne helyett ezen túl, legalább három éven keresztül, olasz pezsgővel koccintanak majd a nagydíjak legjobbjai.

Utolérte a változás szele a Forma-1 világát is: az eddigi champagne helyett ezen túl, legalább három éven keresztül, olasz pezsgővel koccintanak majd a nagydíjak legjobbjai. 

A bahreini nagydíjon már az új pezsgővel locsolhatják egymást a dobogósok.

Az új szerződés értelmében az idei, március végén induló szezonban már nem champagne-t locsolnak a bajnokok a Forma 1-ben, hanem a Ferrari Trento pezsgős palackjait pukkantják majd a pódiumon. Az egyezséget három szezonra írták alá.

Stefano Domenicali és Matteo Lunelli

Amióta csak létezik a száguldó cirkusz, eddig mindig champagne-nyal ünnepelték a győzelmet a legjobbak. Igaz, 1980-ban, a monzai nagydíjon egyszer már rivaldafénybe kerültek a Ferrari pezsgői is. Ennek fényében érthetőek Matteo Lunelli, a Ferrari Trento CEO-jának szavai: “egy csodálatos kalandnak nézünk elébe” – mondja, és egyúttal reméli, hogy hosszútávon a globális eladási mutatók kétszeresére nőnek majd.  Stefano Domenicali, a Forma 1 CEO-ja szerint a sportág méltó képviselőre lelt a Ferrari Trentóban; amely márkanév már hosszú idők óta jelenti Olaszországban a kiválóság szinonimáját.

Jelenleg még nem lehet tudni, melyik pezsgőt láthatjuk majd a pódiumon. Azt beszélik, valószínűleg egy egyedi címkés Jeroboam palackos Blanc de blancs lesz a befutó termék – ez legkésőbb március 28-án, a bahreini nagydíjon kiderül.

Jó hír, hogy a pezsgőélményért nem muszáj Forma 1-et nyerni, hiszen itthon is beszerezhetőek a Ferrari díjnyertes palackjai az aborbolt.com kínálatából, akár a szóban forgó Jeroboam Blanc de Blancs is; aki pedig inkább maradna a klasszikus champagne-oknál, minden bizonnyal talál kedvére való tételt a champagneshop.hu széles szortimentjében.

„A Ferrari legendája Giulio Ferrarival kezdődött 1902-ben, és az álmával, hogy Trentinoban olyan bort alkosson, mely versenyre kelhet a legjobb francia pezsgőkkel. Úttörő volt hazájában, és az első, aki megvalósította térségének kivételes potenciálját, valamint ő telepítette Olaszországban a jelentősebb chardonnay populációkat. Nem egy rendkívül exkluzív palackot állított elő, már-már megszállott minőségre fordított figyelemmel. A Ferrari azonnal jelentős nemzetközi elismerésben részesült és a mai napig egy ugyancsak válogatós ügyfélkör formál rá jogot. Jelenleg a Lunelli család harmadik generációja tartja életben a Ferrari álmot: Marcello, Matteo, Camilla és Alessandro vezetik a céget, a Ferrarit az olasz életstílus nagyköveteiként reklámozva a világban. 2017 óta organikusan művelik a szőlőiket.”

Forrás és még több információ: Decanter.