Míg országszerte több múzeum, kulturális intézmény és szálloda is bezár az idei őszi-téli időszakban a rezsiköltségek féken tartása érdekében, Visegrádon továbbra is minden megszokott szolgáltatás elérhető a kikapcsolódni vágyók számára.
Visegrád továbbra is nyitva tart
Cseke László, a Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület elnöke elmondta: a helyi attrakciók a korábbi évekhez hasonló nyitva tartással várják a látogatókat, még a belépőjegyek árai sem emelkedtek.
Továbbra is nyitva tart a Fellegvár és a Bobpálya, egész télen megrendezik a lovagi tornákat, horgászhatunk a pisztrángos tavakban, sőt wellnessezhetünk is. A magas energiaárak ellenére például a Royal Club Hotel is várja a vendégeit. Az ország egyik kedvenc kirándulóhelyének árai sem változtak sokat a 2022. őszi-téli szezonban.
„Az energiaárak emelkedése ellenére az őszi-téli szezonban stabil nyitva tartással várjuk a vendégeket, az energiaellátás környezetbarát módon biztosított a téli időszakban is. Szerencsére a wellness részlegünket sem kellett bezárnunk vagy korlátoznunk a használatát, így minden szolgáltatásunkat a megszokott színvonalon tudjuk kínálni a szállóvendégeknek” - mondta Belán Miklós, a korábban Zöld Szálloda címet is kapott Royal Club Hotel igazgatója.
Nagyvillám- sípálya
Legyen szó tehát családi vagy romantikus programról, a Dunakanyar legszebb része készen áll az utazók fogadására. Akár egy napra, akár egy hétre érkeznek a látogatók Visegrádra, garantáltan bőven akad felfedezni való. Csodás panorámájával, híres fellegvárával, lovagi tornabemutatóival, bobpályájával, vízi programlehetőségeivel kihagyhatatlan élmény a Dunakanyar jobb partján fekvő kis település. Alább áll összegyűjtve, hogy mi mindent érdemes megnézni a Budapesttől egy órás autóútra lévő Visegrádon.
Bárki lehet király és királyné
A híres Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok sikerén felbuzdulva már évek óta állandó lovagi torna bemutatókat is szerveznek. Évente több mint 350 alkalommal látható, ahogyan harcosok korhű ruhában mutatják be a régi fegyverek használatát és a harcmodort. Bemutató pedig nem létezik király, királyné és udvari bolond nélkül: akinek egy kis szerencséje van, a trónról is figyelheti a műsort.
Élő középkor
Évről évre több tízezren látogatnak el a város legmagasabb pontján fekvő Fellegvárba. Teraszáról rendkívüli panoráma nyílik a Dunakanyarra, és több, elsősorban a középkorról szóló izgalmas kiállításnak ad otthont. Visegrád másik szimbóluma a Salamon-torony – amely a lovagi bemutató nyári helyszíne is egyben - illetve a gyönyörű visegrádi királyi palota és az 500 éves reneszánsz palotakert.
Pisztráng, vadételek és szobában tálalt vacsora
Ha már Visegrád, mindenképpen érdemes megkóstolni a térségre jellemző ízeket is. Erre tökéletes hely a termelői piac, ahol egész évben, vasárnaponként 8 és 12 óra között lehet válogatni a portékák között. Nagyon finom a pisztráng, amelyet számtalan variációban, frissen készítenek az éttermekben. Az erdő közelsége miatt pedig jellemzőek a vadételek. A vadak feltűnnek az egyik visegrádi prémium szálloda, a Royal Club Hotel étlap ajánlatában is. A hotel mindenki számára nyitott éttermében emellett változatos, trendi ételekkel, bőséges kínálattal várják a kirándulókat.
Itt az ételérzékenyek is találnak számukra megfelelő fogásokat. Ráadásul, ha valaki ebben a szállodában száll meg, akár egy jakuzzis szobában tálalva fogyaszthatja el vacsoráját.
Adrenalinfokozó bobozás
Magyarország legrégebbi bobpályája a visegrádi. 1991 óta üzemel, 2002 óta téli pályával is várják az adrenalinkedvelő kirándulókat. Bármikor tökéletes program, és még a nyitva tartást sem kell figyelni, mert az év minden napján várják a vendégeket. Több tanúsítvánnyal rendelkezik, nagyon biztonságos, és egyben szép helyen is fekszik: fantasztikus kilátás nyílik a pályáról a Fellegvárra. Tipp: ha tehetjük, érdemes a hétköznapokat választani a bobozásra, mivel hétvégén hosszú sorok alakulhatnak ki a nagy érdeklődés miatt. A gyerekek 3 éves kortól szülői kísérettel, 8 éves kortól pedig egyedül is használhatják a pályát. Ugyanakkor rendszeres vendégek a párok, sőt időnként szintén beszállnak az idősebb korosztály tagjai.
Új túraút Visegrád szívéből
Nemrégiben egy új túrautat adtak át a visegrádi hegyek pompás környezetében, ami a pálos rend kolostorait, történelmi és kulturális emlékeit, máig élő hagyományvilágát mutatja be. A Pálos Út a visegrádi Keresztelő Szent János-templomtól indul, 10 állomáson át tart és Visegrádra, a templom melletti Fő utcára tér vissza. Az út egyben is bejárhó, azonban lehetőség van két kisebb körsétára bontani a Magas-hegyi nyereg, illetve a Bertényi Miklós-füvészkert között jelzett piros kereszt turistaúton. A rövidebb utak indulhatnak Visegrádról, Pilisszentlászlóról vagy akár a visegrádi füvészkerttől is.
A Pilis legszebb szurdokvölgye, az Apátkúti-völgy
A hol szűkülő, hol szélesedő patakvölgyben moha lepte sziklák, gázlók és zúgók között vezet a túraút. Az Apátkúti-völgy a Visegrádi-hegység egyik legszebb kirándulóhely. Annál is inkább, mert minden korosztály otthon érezheti magát az Apátkúti-patak közelében található vízesések, tavak, és erdei játszóterek ölelésében. A völgy bejárása 3-4 órát vesz igénybe, de a számos padnak, asztalnak köszönhetően egy kicsit bárhol meg lehet pihenni a 8,8 km-es táv alatt. A környék a kerékpáros és a lovas kirándulók számára is bakancslistás hely.
Pisztrángos tavak - Fogja meg az ebédjét!
Az Apátkúti-völgyben, a Telgárthy-réttől kicsit feljebb sétálva egy, a környéken sokáig letűntnek hitt tevékenység éli reneszánszát: a pisztrángtartás. A látogatók betekinthetnek e különleges foglalkozás fortélyaiba, tanulhatnak, horgászhatnak, etethetnek.
A Visegrádi Pisztrángos Tavak kellemes időtöltést, tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt a természetjárók, pihenni vágyó családok és a horgászsport kedvelői számára. A napijegy ára 750 Ft, igény szerint horgászbotot is biztosítanak, ez a napijegy árának részét képezi. A kifogott halakat nem lehet visszaengedni, de a pár száz méterre található Ördögmalom Erdei Étteremben vendégeink kisüttethetik kedvük szerint.
Szálláshelyekben sincs hiány
Hotelek bőven állnak rendekezésre, hiszen Visegrádon összesen 1400 darab négycsillagos szállodai ágy van – ez majdnem a város teljes lakosságának száma.
Itt található az ország egyik legnépszerűbb szállodája, a Royal Club Hotel is. A Visegrád központjától 400 méter távolságra álló 4* superior minősítésű hotel a Dunakanyar egyik legszebb részén van, a Dunára, Dunakanyarra, Fellegvárra néző panorámával. A szálloda a családosok nagy kedvence, mivel tágas lakosztályokban lakhatnak és sok, kifejezetten nekik szóló szolgáltatással találkozhatnak. Esős idő esetén sem kell unatkozni a gyerekekkel, hiszen animátor, játszószoba, és külön gyermekprogramok segítik teljessé tenni a kikapcsolódást.
A fárasztó programok után pedig mindenkinek jól esik a megérdemelt pihenés, amire alegjobb hely a tökéletesen felszerelt wellness részleg. Itt kültéri és beltéri medencék, finn és infraszauna aromaterápia, színterápia, Kneipp taposó medence, relaxációs himalájai sókuckó található.
Néhány szoba jakuzzival épült, itt a szülők is tudnak lazítani egy kicsit, amíg a gyerekek az animátorral játszanak. A szálloda különleges szilveszteri programmal készül: élőzenés gálavacsorával, tombolával, játékos vetélkedőkkel, és tűzijátékkal várja a kedves szállóvendégeket.
Minden foglalás után egy fát ültetnek
A hotel további különlegessége, hogy „zöld szállodaként” üzemel. Környezetbarát működésükért négy alkalommal részesültek elismerésben a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által, és már csak egy évnyire vannak az örökzöld cím kiérdemelésétől. Mit jelent ez a gyakorlatban?
„A hotelben napkollektorokat használunk a víz melegítésére. Ezen kívül a vendégek és a szálloda üzemeltetése által generált hulladékot egyaránt utólagosan szelektáljuk. A víztakarékos csaptelepek, az energiatakarékos vagy LED izzók, a tudatosan kialakított beszerzési folyamatok mind környezetünk megóvását szolgálják. Természetes alapanyagú tisztítószerekkel takarítunk, illetve az újrahasznosítható anyagokból készült termékeket részesítjük előnyben” – nyilatkozta Belán Miklós szállodaigazgató, majd kiemelte: 2020 szeptemberétől minden közvetlen foglalás után egy új fát ültetnek. Számításaik szerint ezzel évente körülbelül 5000 db fa telepítését segíthetik elő.
Visegrád mind a négy évszakban gyönyörű, tökéletes hely a kikapcsolódni vágyók számára. A hotel dolgozói mindent megtesznek, hogy az ide látogatók részére felejthetetlen élményeket nyújtsanak.