by Szendi Horváth Éva
Május 6-i szabadtéri rendezvényre a színház művészei izgalmas programokkal készültek és a bejelentésre rengetegen voltak kíváncsiak. Béres Attila igazgató a 2023-2024-es évad címeit nyílt sajtótájékoztatón tudatta a publikummal.
Az évadhirdető rendezvény alkalmával a miskolci teátrum az idén is gondolt ifjú és felnőtt nézőire egyaránt.
A kisebbek táncolhattak a Miskolci Balett táncművészeivel, rajzzal, verssel köszönthették fel a kétszáz éves színházat, melyért cserébe a színház logójával ellátott lufit kaptak.
Az idősebb korosztálynak is változatos programokkal készült a színház. A színművészek mellett a teátrum zenekara és énekkara, valamint a Miskolci Balett is csodálatos produkciókkal készült a közel kétórás rendezvényen. Sőt! Az idén a színházrajongóknak különleges meglepetéssel készültek, ugyanis az érdeklődők néhány közönségkedvenc előadás legikonikusabb kellékeit és díszletelemeit testközelből láthatták. A közönség a Művészeti Tanács jelenlévő tagjaitól is kérdezhetett, akik a nyílt sajtótájékoztató keretében jelentették be a bicentenáriumi évad címeit. A rendezvény szervezője és háziasszonya Radnai Erika volt.
A Miskolci Nemzeti Színház kétszázadik évadában is nagyszabású produkciókkal készül. A szezont – épp úgy, mint kétszáz éve, augusztus 24-én – A tatárok Magyarországban című előadással indítják, melyet Szőcs Artur rendezésében láthat a közönség. A Nagyszínházban ezen kívül látható lesz még A csárdáskirálynő operett Béres Attila rendezésében, A szálemiek című színmű, melyet Rusznyák Gábor visz színre Artur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján.
A kékszakállú herceg vára operát a nagyérdemű publikum Szabó Máté rendezésében láthatja, a Kölcsönlakás című komédiát pedig Béres Attila viszi a Nagyszínház színpadára.
A Kamaraszínházban az ifjú színházrajongóknak Lázár Ervin bűbájos meséjével készülnek. Keszég László rendezésében itt látható majd a Berzsián és Dideki című mese. Szintén Keszég László állítja színpadra Az üvegcipő című vígjátékot. Szabó Máté az Ivanov című színművet viszi színpadra, a Miskolci Balett pedig Kozma Attila rendezésében az Anyeginnel készül.
A Játékszínben szintén izgalmas előadásokat mutat be a teátrum. Rusznyák Gábor rendezésében itt látható majd a Hedda Gabler, Szőcs Artur a Leonce és Lénát viszi színre, a Miskolci Balett pedig még egy szerelmi történettel készül a tánckedvelő közönségnek. A szerelem hatalma című előadásban Héloise francia apátnő és Abélard, a messze földön híres tudós pap tiltott, ám sírig tartó szerelmét jelenítik meg a tánc nyelvén.
A bérletek megújítása május 16-31. között lehetséges. A teljeskörű bérletértékesítés június 1-től kezdődik.
Fotó: Gálos Mihály Samu