30 éve a Duna-parton

2022. 08. 09., 4:05pm
A Francia Intézet épületét 1992-ben adták át.

 

30.születésnapját a művészetek minden ágát felölelő programmal ünnepli szeptember 10-én, szombaton délutántól egészen éjfélig.
A Francia Intézetet ugyan 1947-ben alapították. A Szegfű utcai épületből 1992-ben költözött a kimondottan számára tervezett Duna-parti épületébe.

A telek rendkívüli láthatósága különleges lehetőséget jelentett az építesz számára, hogy ismert, maradandó alkotást hozzon létre. Egyben kihívás is, hogy a budai Várhegy panorámájához és a környező történelmi városszövethez illeszkedve tervezzen egy modern épületet. Az izgalmas építészeti megoldásokkal teli építményben lehetővé vált, hogy a Francia Intézet szélesebb közönséget fogadjon. Ezzel a budapesti kulturális élet számos meghatározó eseményének helyszínévé vált az évek alatt.

A 30. évfordulós programok is ezeknek az évtizedeknek a kulturális sokszínűség fogják tükrözni. Részesei lehetünk egy külön erre az alkalomra, az épületbe tervezett légi akrobata előadásnak.

A MOME hallgatóinak Vasarely inspirálta művészeti projektjének alkotásait állítják ki az üvegteremben.

Az Andrássy-palotától a Francia Intézetig című előadáson kiderül, mi köti Rippl-Rónait a Fő utca 17.-hez. Az itt hallottakat azonnal a valóságban megtekinthetjük az épületséta folyamán.

Szintén sajátos tereire reflektál a tánc performansz, amelyben a ruha a főszereplő, és maga mesél el egy történetet.

A médiatárban kreatív digitális workshopok várják a kicsiket és nagyobbakat, vagy slam poetry a legnagyobbakat.

Erre a napra elhozták Budapestre a Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztivál díjnyertes alkotásait.

A zenei programokat az emblematikus Beat on the Brat DJ setjével indítják. Este a Bistrot français teraszán folytatják Boggie élő koncertjével, majd fergeteges táncos bulival zárják a napot.

A nyelviskolában egész nap szintfelmérőn tesztelhetik francia tudásukat az érdeklődők. Bemutatóórákon próbálhatják ki a Francia Intézet tanfolyamait, személyesen találkozhatnak a tanárokkal, valamint tájékoztatást kaphatnak a nemzetközi francia nyelvvizsgákról. A nyelviskolában ezen kívül rendkívüli beiratkozást is tartanak a szeptemberben induló tanfolyamokra.

1992-ben az épület erényeit taglalva írta a Le Moniteur: „A részletek és az atmoszférák gazdagsága adja az épület minőségét”. Mintha csak a 30 évvel későbbi, 2022. szeptember 10-i születésnapi programokat magasztalta volna.

A részletes program a honlapon megtalálható: https://franciaintezet.hu/hu/cikkek/programok/zene-szinhaz-tanc/30-eves.html

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/783289029553496/