2020 – az alvás éve Magyarországon

2020. 10. 03., 11:56pm
A World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society magyarországi partnerszervezete, a Magyar Alvás Szövetség, 2020-ban meghirdeti az Alvás Évét.

A World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society magyarországi partnerszervezete, a Magyar Alvás Szövetség, 2020-ban meghirdeti az Alvás Évét.

Az alváskultúra hazai szakembereinek tapasztalataival erősítik a globális kampányban résztvevők nemzetközi üzenetét: „Better Sleep, Better Life, Better Planet – Jobb alvás, jobb élet, jobb világ.”

Magyarországon a felnőtt lakosságnak több mint harminc százaléka küzd alvásproblémákkal. Egyre kevesebbet, és egyre rosszabbul alszunk, miközben a teendőink eredményes megvalósításához nélkülözhetetlen a mindennapi jó alvás. 

Idén az alvás világnapja március 15-e.

A Magyar Alvás Szövetség kezdeményezésére és szervezésében, az alváshoz kapcsolódó egészségügyi ismeretterjesztés új formáit kívánják bevezetni. Nemzetközi kapcsolatrendszerük közvetítésével az alváskultúra széles körű megismertetését vállalják. 

Közlemény:

Márciusban került volna sor a World Sleep Day/Alvás Világnapja magyarországi eseménysorozat nyitányára a Magyar Tudományos Akadémián.

„Jelezzük, hogy a World Sleep Day/Alvás Világnapja valamint az Alvás évét bejelentő, Magyar Tudományos Akadémián 2020. március 12-ére tervezett alvás konferenciánk szervezése sikeresen befejeződött. A nagy érdeklődésre való tekintettel 150 regisztrált, valamint a sajtó és több forgatócsoport jelezte érkezését. Valamennyi általunk felkért rangos szakember felkészült az előadásának a megtartására, amelyet ezúton is tisztelettel köszönünk. A Sleepfriendly Hotel Awards 2020  díjazottjai kiválasztásra kerültek. Ezúton is gratulálunk a minősített szállodáknak: a PARISI UDVAR HOTEL-nek és a DONAUTICA HOTEL &  ÉTTEREM intézményének, valamint a külföldi kategóriában a RITZ CARLTON DALLAS HOTEL-nek az elismerésekhez.  

A Nemzeti Operatív Törzs és az egészségügyi államtitkárság javaslata alapján azonban döntés született: a koronavírus körül kialakult helyzet súlyosbodása miatt a konferenciát és a díjátadást el kell halasztani. A helyzet normalizálódását követően – előre egyeztetett időpontban –  mindenképpen meg fogjuk tartani, az első magyarországi Alvás éve szakmai eseményére, a díjak átadására  a tervezett formában kerül majd sor.

Mindezekről az Alvás éve 2020 Program vezetői március 12-én 10 órakor élő Facebook stream  közvetítésen keresztül is tájékoztatják a közvéleményt. Valamennyi partnerünket biztosítjuk  arról, hogy továbbra is igénybe vehetik a Magyar Alvás Szövetség szakmai segítségét tevékenységük során az Alvás éve program eredményes megvalósításához.

 A konferenciára regisztrált valamennyi résztvevőt mindezekről tájékoztatjuk.”

World Sleep Day  2020 Alvás éve Magyarországon Szervező Bizottsága,

Magyar Alvás Szövetség Elnöksége

G. Németh György elnök  

Forrás, infó: https://www.napialvas.hu/2020-az-alvas-eve-magyarorszagon/