17. Coop Rally 2023

2023. 09. 09., 10:54pm
„Coop Rally, a minőségi magyar termékekért” szakmai program, minden év szeptemberében

 

Időpontja: 2023. szeptember 13-14.

A kereskedelmi lánc országos társadalmi felelősségvállalási programjai között egyedülállóként emelkedik ki a kezdetek óta a hazai élelmiszertermelést középpontba állító „Coop Rally, a minőségi magyar termékekért” szakmai program. 2006 óta a rally-t minden év szeptemberében megrendezik.

A most már tradicionálisnak tekinthető COOP Rally már az első évben kiérdemelte az FMCG szektor és a kormányzat támogatását. Eredménye, hogy az elmúlt évek során, a szakmai kereten túlnőve sikeresen szólította meg a fogyasztók széles rétegét is, hozzájárult a magyar termékek forgalmának növekedéséhez. Sikereit 2017-ben Magyar Termék Nagydíjjal, 2018-ban Érték és Minőség Nagydíjjal ismertek el.

A COOP üzletlánc beszállító és üzleti partnereivel, valamint az agrárkormányzattal összefogva immár 17. alkalommal szervezi meg a Coop Rally-t, amelynek kezdetek óta legfontosabb célkitűzése a minőségi hazai élelmiszertermelés középpontba állítása.

A kétnapos szakmai program során több mint hatvan résztvevő cég indít csapatot, több mint 100 autóval, 90 versenyzőpárossal. Velük együtt a média képviselői is az ország nyugati felén működő nyolc kiemelt hazai gyártó és forgalmazó központot látogatnak meg. Így megismerhetik és megismertethetik mindenki közös szívügyét: a minőségi magyar terméket és termelést.

A XVII. Coop Rally állomáshelyei

 

•    nap 1. állomás: Törley Pezsgőpincészet
•    nap 2. állomás: Gyermelyi Zrt.
•    nap 3. állomás: Sága Foods Zrt.
•    nap 4. állomás: Sole-Mizo Zrt.
•    nap 1. állomás: Alföldi Tej Kft.
•    nap 2. állomás: Co-op Star Zrt. Coop Szuper Plusz
•    nap 3. állomás: Mecsek Füszért Zrt. Raktárház
•    nap 4. állomás: Polus Sütő Kft. a Lipóti cégcsoport tagja

Sikeres és információ dús versenyzés után érkezzen mindenki célba!

Forrás: https://www.coop.hu/coop-rally/