Vízilabdásaink filmen

2021. 10. 10., 2:59pm
Egészestés mozifilm készül a magyar vízilabda aranykoráról

 

Dokumentumfilm készül a magyar férfi vízilabda-válogatott legsikeresebb éveiről. Az alkotásban az archív felvételek mellett soha nem látott beszélgetések és visszaemlékezések is helyet kapnak. Így egészen új megközelítésben, a játékosok szemszögéből, személyes történetekkel kiegészítve ismerhetjük meg a történelminek számító sporteseményeket. A film Zákonyi S. Tamás rendező-producer vezetésével készül, akit szakértők és a válogatott tagjai is segítenek, hogy minél pontosabb képet kapjunk a sztárcsapat 1997 és 2008 közötti életéről.

Peking 2016

Az archív felvételeket és friss beszélgetéseket tartalmazó mozi azt a tehetségre, csapatmunkára, alázatra és szeretetre épülő szellemiséget kívánja bemutatni, amivel a Dr. Kemény Dénes vezette csapat tizenkét év alatt három olimpiai aranyat, két Európa- és egy világbajnoki címet, valamint két világliga és egy világkupa győzelmet szerzett. 329 hivatalos mérkőzésen 273 győzelem, 16 döntetlen és 40 vereség, mely elképesztő 85,41%-os fullasztó győzelmi dominanciát mutat.

A filmben mindenkit láthatunk majd: így Benedek Tibor, Kásás Tamás, dr. Kiss Gergely, Biros Péter, dr. Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Fodor Rajmund, Vári Attila, dr. Steinmetz Barnabás, Madaras Norbert, Varga Tamás, Gergely István, Kósz Zoltán, Varga Zsolt, Märcz Tamás, Székely Bulcsú, Varga Dénes, Varga Dániel, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor vagy dr. Steinmetz Ádám is visszaemlékezéseikkel gazdagítják a történetet.

A dokumentumfilm rendezője és producere Zákonyi S. Tamás, aki már több mint 35 éve tevékenykedik a mozgóképes szakmában. Nevéhez fűződik többek között az Egerszegi Krisztinát bemutató dokumentumfilm, valamint a Steven Spielberg által rendezett München, a Szabadság szerelem és a BÚÉK, amelyeken producerként dolgozott. Az ő munkáját segíti Elek Ottó társrendező, dramaturg, Eckhardt Balázs társrendező és Babos Tamás operatőr. A filmes szakértők mellett Csurka Gergely újságíró, az Európai Úszó Szövetség (LEN) sajtófőnöke is aktív szerepet vállal a film elkészítésében, aki az elbeszélés szakmai pontosságáért és hitelességéért felel.

„A nagyközönség számára közismert eredmények és sikerek mellett a csapaton belüli folyamatokat is szeretnénk bemutatni” – mondta Zákonyi S. Tamás. „Célunk, hogy új szemszögből, a játékosok élményein keresztül láttassuk a sporttörténelmi pillanatokat, a közös munkát és az érmek mögött rejlő rengeteg küzdelmet. Megtiszteltetés, hogy részt vehetek a legendás vízilabda válogatott legjobb éveinek feldolgozásában. Ugyanakkor ez hatalmas felelősség is, hiszen egy ilyen történetet csak pontosan és hűen szabad visszaadni” – tette hozzá a rendező.

„Remek érzés újra együtt dolgozni a csapattal, és felidézni a számomra kedves emlékeket, amik az archív felvételeknek és frissen készülő beszélgetéseknek köszönhetően a vásznon is megelevenednek majd” – mesélte Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki aktív szerepet vállal a film elkészítésében.

Az alkotást a Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártás előkészítési támogatásban részesítette, amely várhatóan 2022 decemberében a Fórum Hungary forgalmazásában kerül a mozikba.