Új fotósorozat, új dalok

2021. 24. 04., 10:25am
Az elmúlt év vége Nyári Aliz és családja részére számos új dolgot hozott, hiszen igazán intenzív pár hónapot tudhattak maguk mögött.

Az elmúlt év vége Nyári Aliz és családja részére számos új dolgot hozott, hiszen igazán intenzív pár hónapot tudhattak maguk mögött.

Az énekesnő ez idő alatt sem tétlenkedett, számos zenei ötlete született, amelyet a közeljövőben szeretne a közönségnek bemutatni. Mindezt a zenei megújulást egy gyönyörű fotósorozat elkészítésével indította útjára.

Alízt,, elmondása szerint, átformálta az elmúlt időszak.                          

„Megtanultam sokkal jobban értékelni az élet apró dolgait, valamint a szeretet és a hála érzése még inkább felerősödött bennem. Hálás vagyok, hogy a zene gyermekkorom óta az életem része és hogy általa az embereknek is szeretetet, jókedvet, bíztatást adhatok.” - mondta Aliz.

A továbbiakban szeretné zenei ötleteit megvalósítani, amelyeket ezalatt az érzelmileg igazán intenzív időszak alatt magában érlelt. Nővérével, Edittel közösen - eddig megjelent két albuma, méltán elismert a közönség és a szakma körében egyaránt. Nemcsak mint énekesnők hanem, mint dalszerző és szövegíró is bemutatkozhattak.

Lemezeiken és az élő koncerteken is rendszeresen helyet kaptak a szóló dalok, amelyekben egyéni kvalitásaikat mindig meg tudták mutatni.

Aliz Here To Stay című saját szóló dala az első lemezükön kapott helyet, és nagyon népszerű lett.

Ez a siker teremtette meg az énekesnő számára, hogy új dalokon dolgozzon, amik igazán tükrözik saját érzelmeit és zenei világát. A dalok stílusa olyan műfaji határokat átlépve képez egységet, mint a pop, a jazz az r’n’b és a soul.

Az új zenei ötletek inspirálták az énekesnő legújabb fotósorozatát, ahol szebbnél szebb kreációkban látható, melyet Léber Barbara álmodott meg.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy a megjelenés is tükrözze azt a zenei megújulást, amelyet hamarosan szeretnék a közönségnek bemutatni.” Egy igazán friss, mai, nőies, szenvedélyes és mégis kifinomult, elegáns stílust szeretnék képviselni mind a zenében, mind pedig a megjelenésemben.”

„Nagy öröm számomra, hogy Léber Barbara csodálatos ruháiban mindez az elképzelésem megvalósulhatott a fotósorozat által, és hogy a képek azt a fajta újjászületést tükrözik, amelyet az elmúlt időszak történései inspiráltak.”

„Szerettem volna egy olyan fotósorozatot elkészíteni, amelyben az emberek kicsit jobban betekinthetnek abba az érzelmi világba, amely az új zenéimet inspirálták.” Olyan oldalamat szerettem volna megmutatni, amelyet eddig még nem láthattak tőlem.”

„Az elegancia, a minőség számomra elsődleges, de a kicsit merészebb, nőiesebb énemet is szerettem volna előtérbe helyezni.”

Ezt a fajta megújult világot nemsokára dal és videoklip formájában is szeretné az énekesnő a közönség számára bemutatni. A szóló és a közös dalok mellett a terv az, hogy mindenképpen létrehozzanak majd egy igazi nagy családi produkciót dal formájában. Ebben meg tudják mutatni mennyire fontos számukra az összetartozás, a szeretet, az őszinte emberi kapcsolatok.

Ezzel szeretnének mindenkinek reményt adni, hogy együtt bármilyen nehézségen képesek vagyunk túljutni. 

A fotókat készítette: Lazlo Lallo

Arany estélyi ruha: Léber Barbara

A tavalyi év elismerést is hozott

Nyári Aliz Kornay Mariann Művészeti díjat kapott

Az elmúlt év őszén ismét megrendezésre került a hazánk egyik legismertebb ikonikus dalszövegírójának tiszteletére rendezett est, a Szenes Iván 10. Jubileumi Emlékkoncert.

A nagyszabású zenei eseményre az alkotóról elnevezett józsefvárosi Szenes Iván téren került sor. Generációkon átívelő dalait hallhatta a közönség - amik már életünk részévé váltak - neves énekesek előadásában.

Az ünnepi koncert alkalmával - immár hagyományosan - átadásra kerültek a Szenes Iván művészeti díjak. A Kornay Mariann Művészeti díjat ebben az évben Nyári Aliz vehette át, kiváló előadói tevékenységéért.

- Szenes Iván csodálatos dalai gyermekkorom óta végigkísérték az életemet, mindig is különös helyet foglaltak el a szívemben. Ezek azok az örökérvényű dalok, amelyekre együtt sírtunk, nevettünk és, amelyek mindannyiunk szívét megérintik. Ezek a slágerek olyan zenei értéket képviselnek, amelyet ápolnunk kell, ezért küldetésemnek tartom, hogy még inkább megismertessem és átadjam a fiatal generációk számára. - mondta az énekesnő.

Nyári Edit, Nyári Károly, Nyári Alíz