Történelem szórakoztatva

2018. 01. 08., 3:00pm
Tabulatúra Együttes: „Azt mondják, én a király leánya vagyok”.

Tabulatúra Együttes: „Azt mondják, én a király leánya vagyok”. Sztent Margit-emlékműsor, 4-12 éves korig ajánlott. 2018. augusztus 5. (vasárnap) 10.30 Szent Margit – romok (55 perc) Ingyenes előadás!

Árpád-házi Szent Margit a Nyulak Szigetének (ma Margitsziget) domonkos kolostorában élt, IV. Béla király leánya volt, mégis a legnehezebb, legmegalázóbb munkákat végezte a kolostorban, gyakran még pihenő idejében is. Önként, boldogan és büszkén csinálta, mert úgy gondolta, hogy ezzel az Úristennek szolgál. Élete ebben a komor zárdában csodák és hihetetlen események sorából
áll, melyeket a XVI. században egy tudós apáca korabeli latin szövegek alapján jegyzett le, és szép régi magyar nyelven hagyományozott ránk.
Margit nem törődött a földi dolgokkal, szép ruhái, ékszerei nem voltak, pihenni senki nem látta, még betegen is másoknak segített, hiába volt király az édesapja, mégis ő szolgálta rendtársait. Már életében legendák szövődtek alakja köré, halálakor is csodák estek körülötte, így aztán szentté avatták, és a mai napig emlékeznek rá.

A darab gondolatébresztő előadás sok primer szöveggel és idézettel. Korabeli írások és irodalmi művek alapján kiválogatott eredeti prózai emlékek, valamint stílusos, de mai nyelven megszólaló magyarázatok, prózai részek váltakoznak. A szövegmondás korabeli zenei emlékek, korhű, középkori hangszerelésben megszólaló érdekes dallamokkal váltogatva, rövid, lendületes előadássá rendezi a darabot. Egy nem mindennapi királylány életútján keresztül felidézi és bemutatja a középkori magyar kolostori élet kulturális mindennapjait.

Az előadás  felső tagozatos iskolásoktól kezdődően minden korosztály számára érthető, ha a történelem és a kultúra iránti érdeklődés szikrája megvan. A zenei világ egészen egyedi, talán azelőtt soha nem látott és hallott korabeli, középkori hangszerek segítségével mutatkozik meg.