Szabó Magda emlékezete

2017. 13. 12., 2:16pm
A száz éve született az egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb magyar író, Szabó Magda, aki szinte minden műfajban remekműveket hozott létre.

A száz éve született az egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb magyar író, Szabó Magda, aki szinte minden műfajban remekműveket hozott létre.

Az első kötete 1947-ben, az utolsó pedig 2006-ban jelent meg. Életművében gyermekkönyv és ifjúsági regény, versek, elbeszélések és regények sokasága, sikeres hangjátékok és színdarabok egyaránt megtalálhatók.

A centenárium alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum egy nagy, átfogó kiállítást rendezett Szabó Magda tiszteletére.  A népszerű írónő emlékét minden olvasó szeretettel őrzi, ezért országszerte több kamarakiállítás megnyitására került sor.

Többek közt a Budapesti Operettszínházban is. 2008-ban ugyanis Somogyi Szilárd rendezésében itt mutatták be először az Abigél című musicalt, mely Szabó Magda 1970-ben írt regénye alapján készült. Az operettszínházi kiállítás Szabó Magda születésnapján nyílt meg és aznap volt az Abigél 250. előadása is. A színház díszelőadással emlékezett a száz éve született és tíz évvel ezelőtt elhunyt íróra.  A Nagymező utcai ünnepi program meghívott vendégei a Nyíregyházáról érkező diákok voltak, akik száz szál fehér rózsát helyeztek el az írónő portréja elé.

Fotó: Zsigmond László