Mit mesélünk legszívesebben Budapestről?

2020. 25. 11., 4:10pm
A Budapest Brand Zrt.  hat év több mint 6000 “100 szóban Budapest” pályázatának közel 600.000 szavát elemezte, hogy megtudja, milyen szavakkal gondolkodunk Budapestről és fővárosi létünkről.

A Budapest Brand Zrt.  hat év több mint 6000 “100 szóban Budapest” pályázatának közel 600.000 szavát elemezte, hogy megtudja, milyen szavakkal gondolkodunk Budapestről és fővárosi létünkről.

A történetek kulcsszavai egyedi animációs videóban is megelevenednek.

A 100 szóban Budapest történetíró pályázat 2014-ben azzal a céllal indult, hogy a Budapestről szóló száz szavas történeteken keresztül elősegítse az irodalom és a városi lét összefonódását. A felhívásra idén is bárki beküldhette a saját, legfeljebb 100 szóból álló elbeszélését, amelynek az egyetlen megkötés szerint valamilyen módon Budapesthez kell kapcsolódnia.

A főváros turisztikai szervezetének megbízásából a Crow Intelligence csapata most egyedi nyelvészeti eljárásokkal elemezte az első hat év pályázatainak összes kifejezését. Összesen 6260 pályaművet vizsgáltak, amelyeket 35 éves átlagéletkorú, 1945 férfi és 4315 női szerző írt. Közöttük 3837 budapesti, és 2423 számú a nem itt élők által készített novella. „Az adatok feldolgozásánál törekedtünk arra, hogy a lehető legtöbb oldaláról megmutassuk, hogyan látják Budapestet a történetek írói. Megvizsgáltuk a pályaművekben a leggyakrabban előkerülő témákat, a női és férfi szerzők, illetve a budapestiek és a nem itt élők által leggyakrabban használt kulcsszavakat. Ezeken felül megvizsgáltuk azt is, hogy a pályázat indulása óta melyik évben milyen kifejezések domináltak” - árulta el Varjú Zoltán, a Crow Intelligence alapítója és számítógépes nyelvészeti szakértője.

“Izgalmas megnézni hat év Budapest szótérképét. Nagyon örülök, hogy egyértelműen kirajzolódik egy pozitív, érzelmes, a fővárosára büszke író képe, aki szereti a város autentikus tereit, egyedi hangulatait és aktív közösségeit” - jegyezte meg Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A legjellemzőbb szavakat egyedi animációs videóban is megmutatja a Budapest Brand Zrt. csapata, amely az Énbudapestem oldalon érhető el, a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=IFv6QHm_f4Q

A 100 szóban Budapest pályázat történetei kiválóan alkalmasak arra, hogy azok szóhasználatán keresztül reprezentatív képet kapjunk a szerzők érzelmeiről Budapesttel kapcsolatban. A projekt töretlenül növekvő sikerét jól mutatja, hogy míg 2014-2019 között 6260 pályamű született, ebben a nehéz évben rekordmennyiségű, közel 2500 novella érkezett be.

Az idei eredményeket november 17-én hirdették ki, amellyel együtt egy nagyszabású, köztéri kiállítás is megnyílt a Városháza Parkban. A 2020-as legjobb 12+1 pályamű óriásplakátokon olvasható, a pályázat eddigi hét évének három-három dobogós története pedig a park szélét képező palánksorra került ki, maradandó, antologikus emléket állítva az eddigi évek kreativitásának.

A 100 szóban Budapest köztéri kiállítása: https://www.facebook.com/events/491375241826771

A 100 szóban Budapest honlapja: http://www.100szobanbudapest.hu

További információ a projektről: https://enbudapestem.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Enbudapestem