Karantén utáni muzsika a kertben

2020. 15. 07., 1:20pm
Az Óbudai Társaskör vezetősége úgy döntött, — vészhelyzet ide, vagy oda — nem hagyja cserben a közkedvelt koncertszínhely és a zene kedvelőit.

Az Óbudai Társaskör vezetősége úgy döntött, — vészhelyzet ide, vagy oda — nem hagyja cserben a közkedvelt koncertszínhely és a zene kedvelőit.   

A MUZSIKA A KERTBEN című sorozat első előadásaként július 22-én este   az AQUINCUM KVARTETT koncertjére kerül sor.

Július 23-án Bősze Ádám MENDELSSOHNÉK KARANTÉNBAN című előadását élvezhetik az érdeklődők.

1830 tavaszán a Mendelssohn-gyerekek, Felix, Rebecka és Paul karanténba kerültek. Rebecka ugyanis elkapta a kanyarót, nem sokkal később pedig öccse, Paul és bátyja, Felix is megfertőződött. A család orvosa szigorú elkülönítést rendelt el. A lehetőség adott volt, hiszen a berlini házban könnyedén elfértek mindnyájan. Egy másik lakrészben, de velük lakott az öt hónapos terhes Fanny, és Wilhelm Hensel, Fanny férje. A fiatalok levélben kommunikáltak; de nemcsak leveleket írtak, hanem zenét szereztek (Fanny és Felix), illetve rajzoltak (Wilhelm) is egymásnak. A veszélyhelyzetben született szövegekből, zenei részletekből állította össze Bősze Ádám bő egy órás előadását, amelyet a közönség a Társaskörben láthat először.

Július 24-én a kertben FALUSI MARIANN ÉS SÁRIK PÉTER DUÓ ad koncertet. Falusi Mariann és Sárik Péter 2009 óta játszanak együtt. Első műsorukat a magyarországi premier után New Yorkban hatalmas sikerrel mutatták be. Azóta több közös produkciót hoztak létre, de legjobban kettesben szeretnek játszani. Duó koncertjeik igazi zenei csemegék, előadásukban az ismert magyar és világslágerek, jazz örökzöldek, kuplék békésen megférnek egymás mellett, ők pedig boldogan csaponganak stílusok és korok közt, míg közönségük minden koncerten velük énekel.

Július 27-én a kertben a zenekedvelők SNÉTBERGER FERENC GITÁRKONCERT-jét élvezhetik. Az Óbudai Társaskörben nincs nyár Snétberger-koncert nélkül! A nagyszerű gitárművész-zeneszerző, aki természetes könnyedséggel lépi át a műfaji határokat, minden évben telt házas koncertet ad a kertben. Snétberger Ferenc zenéjére a magyar cigányzene éppúgy inspirálólag hat, mint a brazil zene, a flamenco, illetve a klasszikus zene és a dzsessz. A gyökereit nem feledő művész a koncertezés mellett a Snétberger Zenei Tehetség Központ működtetésével a csodálatos missziót teljesít. Az intézmény kilencedik éve keresi és gyűjti össze határainkon innen és túl a hátrányos helyzetű, különleges zenei tehetségeket, akik személyre szabott dzsessz- és klasszikus zenei képzést kapnak a Balaton-felvidéki Felsőörsön lévő központban.

Július 29-én a közönségnek egy igazán kihagyhatatlan élményre van lehetősége, hisz’ az Óbudai Társaskör kertjében DÉS LÁSZLÓ: DALOK EGY ZONGORÁVAL című estet élvezheti.

Egyedül ülök egy szobában a zongoránál— mondja Dés László — és írom a dalt. Amikor úgy érzem, megvan, akkor elkezdem felöltöztetni, mindenféle hangszereket képzelek hozzá, hogyan is szólal majd meg, amikor kilépek vele a közönség elé. Aztán muzsikustársaimmal eljátsszuk a dalokat városról városra, koncertről koncertre, ahol csak kíváncsiak ránk. De most valami olyasmivel próbálkozom, amit még sohasem csináltam. Úgy megmutatni a dalaimat, ahogy megszülettek, a maguk egyszerűségében, líraiságában, és együtt a közönséggel megidézni, hogy milyen is az, amikor ülök egy szobában egyedül a zongoránál, és írom a dalt, -mondja Dés László.

Július 30-án kerül sor a MUZSIKA A KERTBEN idei sorozatának utolsó előadására. A DALOK A KISPIPÁBÓL—SERESS REZSŐ est szerkesztője és közreműködője Fesztbaum Béla. Kísér a Berki Sándor által vezetett Kék Duna Koncert-Szalonzenekar.

Fesztbaum Béla így mesél az előadásról:

2014 novemberében a Dalok a Kispipából című Seress Rezső-est egy, vagy talán két előadásnak indult. A szerkesztés és a Kék Duna Szalonzenekarral közös örömteli és gyors próbák alatt meg sem fordult a fejemben, hogy a Társaskör felkérése – amiért Harsányi Marinak örökké hálás leszek – eddigi szakmai életem egyik legfontosabb és legemlékezetesebb előadását hozza el. Felemelő élmény a zenekarral és a közönséggel együtt újra és újra találkozni a Seress legendával, keresni a titkot, miként képes egy képzetlen, egy ujjal pötyögő kocsmazongorista életműve érvényesen megszólalni napjainkban is. Egy, vagy talán két alkalomnak indult és most eltelt öt év és több mint harmincöt előadás. A közönség szeretete műsoron tartotta Seress Rezső történetét és keserű, fanyar, édes-bús dalait. A nagyszerű zenekarnak, az est zenei anyagát CD-n megjelentető Rózsavölgyi Kiadónak és mindenekelőtt az otthont adó Óbudai Társaskörnek szívből köszöni, a kis Seress nevében is: Fesztbaum Béla.

A szervezők biztonsági okokból csökkentették a férőhelyek számát. A koncerteket rossz idő esetén az Óbudai Társaskör Till Ottó-teremében tartják meg.