Heti vagy akár napi rendszerességgel kerül az asztalunkra, fogyasztjuk reggel, ebédkor vagy éppen vacsorakor. De vajon hányan tudjuk pontosan, mikortól vált a bacon a világ egyik legnépszerűbb ételévé, hol ették először és hogyan terjedt el ennyire? Amit a bacon történelméről tudni lehet, a kezdetektől egészen napjainkig, itt áll összegyűjtve.
Keletről érkezett Európába
Időszámításunk előtt 1500 körül a kínaiak már fogyasztották a sertés húsának azt a részét, amit ma baconként ismerünk. Innen terjedt át szép lassan a Közel-Keletre, ahonnan a kereskedők által eljutott az ókori görögökhöz és rómaiakhoz is. Utóbbiak többnyire fügével és borral fogyasztották. A későbbi évszázadok alatt Angliába is elérkezett a hús.
A bacon szót azonban nem ők találták ki, feltehetően a német „bak” szóból származik a ma használt kifejezés. A sertés hátsó részét jelentő „bak” a francia nyelvben „bacco”-ként jelent meg, még egy országgal arrébb, Angliába már baconként érkezett meg. Fontos hozzátenni, hogy ekkor még nem a mai értelmében használták a szót: a legtöbb (sózott) sertéshúst nevezték így. Amerikába azonban először nem az angolok, hanem a spanyolok közvetítésével érkezett meg a hús. Hála Kasztíliai Izabellának, aki Kolumbusz Kristóffal az új földrészen addig ismeretlennek számító malacot küldött a gyarmatosítóknak. Az állat annyira jól érezte magát az új környezetben, hogy néhány év alatt megtöbbszöröződött száma.
Bacont hazavinni nagy dicsőség volt
A 12. században egy Dunmow nevű angol településen különleges hagyomány társult a bacon-höz. Az a férfi, aki a helyi gyülekezet előtt megesküdött, hogy legalább egy évig és egy napig nem veszekszik a feleségével, a fenti időszak után kapott egy jókora adag bacont. Innen származik az angol „bring home the bacon” (szó szerinti fordításban: hazavinni a szalonnát) kifejezés, amivel ha illettek valakit, nagy dicsőségnek számított. Az a férfi ugyanis, aki betartotta a szavát, és nem veszekedett a feleségével, békés és megbízható férfinak minősült, akit a környezete megbecsült. A fenti angol kifejezést magyar nyelvben általában kenyérkeresőnek szokták fordítani.
Elindul a nagyüzemi gyártás
Az ipari forradalom előtt a bacont mindenki maga készítette, illetve helyi piacokon lehetett megvásárolni őket a hentesektől, akik egy-két településnyi embert tudtak ellátni termékeikkel. Az ipari forradalom után, 1770-ben azonban John Harris Wiltshire-ben megnyitotta gyárát, ahol már nagyüzemi mennyiségben készültek a saját (wiltshire-i) bacon-jei. A tömeggyártásnak köszönhetően már könnyen az angolok étrendjének szerves részévé válhatott a reggeli bacon, főlként, mert a megfizethető ételek közé tartozott. 1930-ra a világ bacon- és sonkakészletének 99%-át Nagy-Britannia látta el. Érdekes, hogy a bacon a második világháborúban egy különleges szerepet is betöltött: a hús zsíros részéből robbanószert készítettek. Azóta rengeteg különböző tartósítószerrel és egyéb adalékanyagokkal próbálják módosítani vagy feljavítani a bacon minőségét. Azonban, ha megfelelő terméket szeretnénk vásárolni, ügyeljünk rá, hogy adalék- és színezékmentes opciót válasszunk! Lehetőség szerint olyat, ami csak a sótól és a bükkfa füstöléstől kap zamatot, tudtuk meg Kovács Pétertől, a Gierlinger termékeket is készítő Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatójától.
Amerikában is teret hódít
Az első előre szeletelt, előre csomagolt bacon egy Oscar Mayer nevű amerikai férfihoz köthető, aki az 1920-as években árasztotta el termékeivel Amerikát. A gyors felvirágzása után a 20. század második felére csökkent a bacon népszerűsége, 1953-ra a marhahús-fogyasztás megelőzte a disznóét. A ’80-as években, a kor diétatrendjei miatt, amik megpróbálták a zsíros ételeket száműzni a tányérokról, szintén kevésbé népszerű ételnek számított. A tendenciát a Hardee’s nevű gyorsétterem lánc fordította meg, mely 1992-ben megalkotta az első olyan hamburgert, amiben bacon is volt. Az új gyorséttermi fogás olyan hamar közösség kedvenccé vált, hogy hamarosan a konkurens cégek is belecsempészték a bacont a hamburgerjeikbe.
A tengerentúlon annyira imádják a bacont, hogy egy nem régi felmérés szerint az amerikaiak 65%-a gondolja úgy, hogy a hús az ő saját nemzeti ételük. Magyarországról is elmondható, hogy a bacon népszerűsége egyre nő. Sőt, egyre többen keresnek olyan prémium minőségű bacont, amely magas minőségű oldalszalonnából készül, hozzáadott adalékanyagok nélkül, mondta el Kovács Péter, kereskedelmi igazgató.
A Tamási-Hús Kft. és a Gierlinger is elnyerte a legkiválóbb márkáknak járó Superbrands díjat illetve kitüntetést
Idén tizennyolcadik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands díjat és tizenötödik alkalommal pedig a Business Superbrands elismerést, melyekkel évről évre a legkiválóbb márkákat tüntetik ki. Ebben az évben a Tamás-Hús Kft.-t Business Superbrand-díjjal, az általuk forgalmazott Gierlinger márkát pedig Superbrands kitüntetéssel jutalmazták.
A Superbrands a magas minőséget szimbolizáló védjegy. A csaknem 90 országot magába foglaló nemzetközi programban a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkákat díjazzák. A díj odaítéléséről egy többlépcsős előszűrést követően idén egy húsztagú, független, marketing szakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság döntött. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.
A díj olyan pozitív visszajelzés a brandről, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat.
Új felvágott termékek
A Superbrands elnyerése egy világos üzenet a környezet részére, hogy az adott márkában továbbra is meg lehet bízni, ezt egy szakmai grémium is elismeri és tanúsítja. Ugyanakkor a díj elnyerése jó kommunikációs lehetőséget teremt az üzleti partnerek felé is. A pozitív tartalmú üzenethez további, mindkét fél - úgy a márkatulajdonos, mint a potenciális márkahasználó - számára releváns információk kapcsolhatóak. Ezzel egyszerre tudunk hasznos információkat küldeni célcsoportunknak, és tovább haladni a kívánatos imázs irányába- mondta Dr. Totth Gedeon a BGE tanára, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Business Superbrands Szakértői Bizottság elnöke.
A Gierlinger több évtizedes, sikeres múltra tekint vissza
A Gierlinger sikertörténet 2000-ben kezdődött, Johann Gierlinger szakértelmének és szenvedélyének köszönhetően. A vállalat ma öt európai telephellyel rendelkezik, számos területen piacvezető és élen jár az innovációkban.
Új termékek
A vendéglátó ipari nagykereskedők, ipari konyhák, és a kiskereskedelemi viszonteladók is nagyra értékelik minőségüket, biztonságukat és hatékonyságukat. A hazai fogyasztók is egyre inkább felfedezik a Gierlinger márkát.
A Tamás-Hús Kft. a premium bacon termékek szinonímája
A - többek között - prémium minőségű bacon-jeiről híres Tamási-Hús Kft. 2007-ben nyitotta meg kapuit. 2020-ban az üzem területe és gyártási kapacitása több mint kétszeresére nőtt. A tavaly bevezetett innovatív termék, a fogyasztásra kész American Streaky Bacont is előállító gyártóvonalak teljes kihasználtság alatt állnak, és 2 további vonal tervezése van folyamatban.
A kft. négyszáz munkatársa 14.000 m² területen a bacon termékek számos változatát állítja elő különböző kivitelekben. Termékkínálatuk nemrégiben bővült. A változatos császárszalonna termékek és a Berner virsli mellett már felvágott családot is piacra dobtak, amely tarja és karajszeleteket és különböző vegyes, ízesített szendvicsfeltéteket tartalmaz. A cég messzemenőkig elkötelezett a munkavállalók és családjaik üzemen kívüli támogatása mellett is ezért 2021-ben családbarát vállalatként ismerték el őket.