Hálakoncert az egészségügyi dolgozóknak

2020. 02. 06., 7:30pm
Nyit a Budai Szabadtéri Színház. Ezer olyan ápolót, orvost, mentőst, kutatót hív meg és lát vendégül a Budai Szabadtéri Színház, akik az elmúlt hónapokat a frontvonalban töltötték a koronavírus ellen

Nyit a Budai Szabadtéri Színház. Ezer olyan ápolót, orvost, mentőst, kutatót hív meg és lát vendégül a Budai Szabadtéri Színház, akik az elmúlt hónapokat a frontvonalban töltötték a koronavírus elleni küzdelemben. A 2020. augusztus 31-én megrendezésre kerülő koncerten musical, operett és popénekesek lépnek fel – mindannyian ingyenesen, munkájukat felajánlva az egészségügyi dolgozók számára.

Különleges kezdeményezést indított el Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház és a Budai Szabadtéri Színház igazgatója:

2020. augusztus 31-én Budapest legújabb, 2019-ben megnyitott szabadtéri színpadán vendégül látnak ezer egészségügyi dolgozót. Olyan ápolókat, orvosokat, mentősöket, rendvédelmi és egészségügyi dolgozókat hívnak meg a különleges gálaestre, akik az elmúlt hónapokat a magyar emberek egészségének védelmét a “frontvonalban” szolgálták.

A színházigazgató szerint, bár az elmúlt hónapok számukra is keservesek voltak, hiszen minden előadás, fellépési és bevételszerzési lehetőség megszűnt, hálával kell gondolni azokra, akik a saját egészségüket is veszélyeztetve gondoskodtak rólunk és szeretteinkről a nehéz hónapokban. 

A gálán nem “csak” egy előadást, de vendéglátást is terveznek, ezért megnyitották a lehetőséget bárki számára, aki a kezdeményezés mellé állva segíteni szeretné a hálakoncert sikerességét. A Budai Szabadtéri Színház jegyoldalán, a Ticket Shop-ban támogatói jegyeket lehet vásárolni, amelyből fedezni kívánják a vendéglátást, s bíznak abban, hogy mások mellett cégek, vállalkozók is bekapcsolódnak a terv megvalósításába. 

Az eseményhez egyre több művész csatlakozik. Valószínűleg nagyon színes és változatos programot láthat majd a meghívott vendégsereg.

Eddig olyan művészek ajánlották fel ingyen a munkájukat, mint Csengeri Attila, Gergely Róbert, Polyák Rita vagy Nédó Olga hegedűművész. A színház vezetősége szívvel-lélekkel készül az eseményre, amely reményeik szerint nem csak kikapcsolódás, de örök emlék is lesz a megjelenteknek.

Július 1-én nyit a szabadtéri színház

A Budai Szabadtéri Színház idén is megnyitja kapuit, július elsejétől. A rendeleteknek megfelelően csökkentett nézőszámmal és a vendégek elszeparált ültetésével, majd 2020. augusztus 15. után szeptember végéig nagykoncertekkel és előadásokkal várják régi és új nézőiket.

Műsorra tűztek – mások - mellett Edda akusztikus koncertet, Zséda koncertet, de lesz Operett Gála, Lángos és Palacsinta fesztivál, valamint a Showszínház saját produkciója, a Képzelt riport szimfonikus szuperkoncert is látható lesz a nyár vége felé.