Élménydélután a Bazilikánál

2019. 09. 12., 11:05am
Rászoruló gyermekeknek szervezett élménydélutánt az adventi vásárban az Ökumenikus Segélyszervezet. Sztárok vezették a kézműves foglalkozásokat, a korcsolyázást és a mézeskalácssütést.

Rászoruló gyermekeknek szervezett élménydélutánt az adventi vásárban az Ökumenikus Segélyszervezet. Sztárok vezették a kézműves foglalkozásokat, a korcsolyázást és a mézeskalácssütést. A Kaposvárról érkező gyermekek közül volt, aki először járt Budapesten

Több mint 30 gyermek számára szervezett élményekben gazdag programot az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén.

A 8-10 éves korosztályú, a segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházának látókörében, nehéz körülmények között élő családokból érkező gyerekeket Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója és Balogh Judit, az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat szóvivője köszöntötte. 

Az egyik csoport a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába és sütésébe kapcsolódott be, egy másik csapat pedig az elkészült süteményeket díszítette föl két helyszínen, míg a gyermekek harmadik csoportja a Szent István tér közepén található korcsolyapályán, ismert önkéntesek vezetésével korcsolyázott.

A gyermekprogramokba olyan olimpiai bajnok sportolók kapcsolódtak be, mint Gyurta Dániel úszó és Dombi Rudolf kajakozó. Illetve a segélyszervezet olyan ismert önkéntesei, mint Iszak Eszter és Rátonyi Kriszta műsorvezetők.

Az élménynap közben forró teával és egy finom ebéddel kedveskedtek a gyerekeknek az Adventi Ünnep a Bazilikánál program szervezői, az MKB Banktól pedig ajándékcsomagot kaptak a vidám nap utáni hazainduláskor.
 A rendezvény kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez. A Segélyszervezet ünnepi segélyakcióit és egész éves rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni!

 

Háttéranyag a szeretet.éhség. az Országos Adventi Pénzadománygyűjtésről
Ahogyan a gyűjtés jelmondata az ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem egy egyszeri ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.

Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. Az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből: hogy a felnőtteknek kínáljon esélyt a felzárkózásra, a gyermekeknek segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében. Egy-egy családdal a Segélyszervezet munkatársai akár éveken át foglalkoznak, annak érdekében, hogy önállóan, külső segítség nélkül boldoguljanak.

 

Hogyan lehet csatlakozni?

www.szeretetehseg.hu weboldalon a Fordított adventi naptár segítségével

A 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz. 

Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is. 

A segélyszervezet november 22-től Adománypontot állított föl az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a Segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni! 

Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját.  

A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal   

Az Erkel Színház előtt az Opera által szervezett Diótörő Fesztivál keretében árusított forralt bor és más finomságok árával támogathatják a kitűzött célokat.