„Bölcsi-tuning” Kecskeméten

2020. 12. 11., 6:00pm
Festékadománnyal és önkéntesek segítségével újult meg a kecskeméti Pöttömke Bölcsőde kerítése

Festékadománnyal és önkéntesek segítségével újult meg a kecskeméti Pöttömke Bölcsőde kerítése

Mintegy nyolcvan felnőtt és diák önkéntes munkájával, valamint a Poli-Farbe Vegyipari Kft. közel hatszázezer forint értékű festékadománya révén újult meg két hétvége alatt a Pöttömke Bölcsőde kerítése. A „Bölcsi-tuning” elnevezésű országos akció Kecskeméten a megyei esélyteremtési iroda szervezésében valósult meg.

Az önkéntesség népszerűsítése, a helyi közösségek önkéntes tevékenységbe való bevonása a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak Hálózatának (CSEÖH) egyik kiemelt vállalása. A feladat ellátása érdekében az országos hálózat megyei tagszervezetei már évek óta szerveznek és hirdetnek önkéntes akciókat, programokat.

–A családvédelmi akcióterv egyik önálló pontja a bölcsődefejlesztési program, amelynek legfőbb célja, hogy a munka és a család közötti egyensúly megtalálásában segítsen a szülőknek. A legkisebbek nappali gondozására, nevelésére és ellátására szakosodott intézmények abban is segítik a családokat, hogy biztonságban tudhassák gyermekeiket, amíg dolgoznak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a bölcsődék megfeleljenek a mai kor elvárásainak. Alpolgármesterként a napi munkám révén, egyesületi elnökként pedig kezdeményezéseinkkel, ahhoz igyekszünk a magunk eszközeivel hozzájárulni, hogy a bölcsődék olyan helyek legyenek, ahol nevelkedni és dolgozni egyaránt jó – fogalmazott Engert Jakabné, alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házat fenntartó Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke.

A „Bölcsi-tuning” Bács-Kiskun megyei intézményének, a kecskeméti Pöttömke Bölcsőde kiválasztását a Magyar Bölcsődék Egyesülete koordinálta. A Mátis Kálmán utcai intézmény kerítésének lefestése október 31-én, szombaton a szülők, a gondozónők és a dajkák részvételével az előkészítő munkálatokkal kezdődött, vagyis az összesen 250 méter hosszú kerítés csiszolásával és alapozó festésével. A csapathoz önkéntesként Szeberényi Gyula Tamás Kecskemét alpolgármestere is csatlakozott. – A közösség az emberi létünk egyik legfontosabb ismérve. Közösségben élünk, ami akkor működik jól, ha az emberek segítik egymást. Ez a projekt erre hívja fel a figyelmet – mondta az alpolgármester.

A bölcsőde kerítésének felújítási munkálataihoz a bócsai székhelyű Poli-Farbe Vegyipari Kft. mintegy 600 ezer forint értékű alapozó- és zománcfestéket adományozott. Az ecsetekről, csiszolópapírról, kesztyűkről és a maszkokról pedig az esélyteremtési iroda gondoskodott.

– Az elmúlt évtizedekben sok száz oktatási és egészségügyi intézmény megújulását segítettük minőségi hazai festékekkel, mert hiszünk abban, hogy egy szép és rendezett környezet mindig hozzásegít az egyén és a közösség fizikai, valamint mentális fejlődéséhez is. Hiszünk az összefogás erejében. A festékadományok és a négyzetméterek mögött látjuk az embert, illetve az erőfeszítéseket. Örömmel segítettük az önkénteseket abban, hogy megszépítsék környezetüket – hangsúlyozta Szabó Antal, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezetője.

A Mátis Kálmán utcai Pöttömke Bölcsőde kerítése nyolc éve volt utoljára festve, akkor is a szülők segítségével. A festék azonban az elmúlt évek során megkopott, a nagyobb felületeken, az ajtókon, kapukon lepergett, a fém pedig rozsdásodni kezdett.

– A felújítás sok munkával és jelentős költséggel jár, ezért csak ilyen összefogással és támogatással tudjuk megvalósítani. A szűkös anyagi viszonyok között nagyon jól jött ez a lehetőség. A közösségi munka révén megújult környezetben, jó érzéssel, elégedettséggel élhetjük meg mindennapjainkat az idejáró gyermekekkel – fogalmazott Ackerl Klára, a Pöttömke Bölcsőde vezetője.

Nagy Renáta, a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház irodavezetője és Ackerl Klára, a kecskeméti Pöttömke Bölcsőde intézményvezetője.

A felújítási munkálatok november 7-én, szombaton diákok részvételével zárultak. A két hétvége alatt mintegy nyolcvanan vettek részt a kerítés festésében. Eljöttek segíteni a kecskeméti Egyedülálló Szülők Klubjának ráérő tagjai is.

A „Bölcsi-tuning” elnevezésű kezdeményezés keretében önkéntesek bevonásával országszerte számos bölcsőde környezetét tették rendbe a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak Hálózatának az egyes megyékben működő tagszervezetei, önkéntesek bevonásával.

Fotók: Petőfi Népe, baon.hu - Hraskó István és keol.hu