Ami hasznos lehet a bringások számára

2022. 02. 08., 12:14pm
Új app indult kerékpárosoknak, minden fontos információt tartalmaz és folyamatosan bővül

 

Dunakeszi

Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpáros barát applikációja. Tartalmazza a kerékpáros barát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat: mindent, ami hasznos lehet a bringások számára.

Vonzóbb lett Magyarországon a kerékpáros turizmus, mind többen pattannak nyeregbe és fedezik fel országunk gyönyörű térségeit két keréken. Egyre több és több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonal közül választhatunk, azonban az útvonal nem elegendő. A kerékpáros turizmus alakulásában jelentős szerepe van a térségi szolgáltatóknak is.
„Az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából szövetségünk koordinálja az országos kerékpáros barát szolgáltatói hálózat létrehozását és működését. Célunk, hogy létrejöjjön egy országos lefedettségű hálózat, amelynek tagjai megfelelnek a kerékpáros túrázók igényeinek. Magas minőségű szolgáltatást nyújtanak és ez által több vendéget, magasabb bevételt realizálhatnak” – avatott be Coates Ádám, a kerékpáros barát hálózat projektvezetője.

Coates Ádám

Kerékpáros barát szolgáltatók
A hálózathoz mindazon szolgáltatók csatlakozhatnak, akik kerékpáros barát szemlélettel fogadják a biciklivel érkezőket, ezen felül megfelelnek az egyes szolgáltatástípusokra vonatkozó kötelező, illetve opcionális kritériumoknak.

Etyek, Biatorbágy

A hálózat tagjainak listája már nem csupán a MAKETUSZ honlapján található meg. Abban az új applikációban is szerepelnek, amely Kerékpáros barát néven mind a Google Play áruházból, mind az App Store-ból ingyenesen letölthető android és ios alapú készülékekre egyaránt.
„Az applikációt folyamatosan bővítjük és fejlesztjük, annak érdekében, hogy a felhasználók minél széles körűbben alkalmazhassák akár egy-egy túrára való tervezés, felkészülés során, akár közben, ha azonnali iránymutatásra, információra vagy segítségre van szükségük” – tudtuk meg Coates Ádámtól.

Minden infó egy helyen

A Kerékpáros barát app a különböző szolgáltatók, szálláshelyek, vendéglátóhelyek, strandok, múzeumok stb. mellett tartalmazza a bringás pihenőhelyeket, az ingyenes vízvételi lehetőségeket, kutakat, forrásokat, szervizpontokat és a MAKETUSZ közreműködésével létrejött bringaparkokat. Vagyis a gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetes pumpapályákat is. A felhasználók különböző, a kerékpárosok számára hasznos, a hazai útvonalhálózatot megjelenítő alaptérképek, és térképrétegek közül választhatnak. Az egyes rétegek más-más plusz információval egészítik ki az alaptérképet, például a hő térkép réteggel megnézhetjük, hogy az egyes kerékpáros útvonalakat mennyire intenzíven használják a bringások.
„A jövőre vonatkozóan nagyon sok tervünk van. Amellett, hogy a tartalom napról napra gazdagodik, olyan új funkciók válnak majd elérhetővé, amelyek segítségével közösségi bejelentésre is lehetőség nyílik. Ez által bárki bejelenthet egy pihenőhelyet, szervizoszlopot vagy akár ajánlhat a hálózatba kerékpáros barát szolgáltatót is – tette hozzá a hálózat projektvezetője.

Bringás vándortábor

Vándortábor, Fertő-tó

Az öt éve működő MAKETUSZ küldetése a kerékpáros turizmus fejlesztése Magyarországon. Projektjeik a kezdetektől erre fókuszáltak, ennek szellemében szervezték a bringás vándortábort is, ami az iskolás korosztály számára kínál izgalmas programokat a nyári szünidőben.

Pénzes Erzsébet

„A bringás vándortábornak köszönhetően széleskörű kapcsolatrendszert sikerült kiépítenünk szerte az országban és testközelből megtapasztaltuk azt is, mire van szüksége egy kerékpárosnak kezdőtől egészen a profi szintig. Fontosnak éreztük egy olyan partneri hálózat kialakítását, ami segít egyrészt a szolgáltatóknak, hogy jobban megismerjék őket, másrészt a kerékpárosoknak a könnyebb és gyorsabb információszerzésben és tájékozódásban” – fejtette ki Pénzes Erzsébet, a MAKETUSZ elnöke.
Az egyhetes vándortábor során minden este máshol szállnak meg a gyerekek. A napokat főként kerékpáron töltik, érdekes látnivalókat, kulturális intézményeket, és természetesen strandokat, szórakozási, élményszerzési lehetőségeket nyújtó helyszíneket útba ejtve.
„A diákok és a tanárok is nagyon élvezik ezeket a táborokat, hiszen ritkán van alkalmuk ilyen aktív kerékpáros kalandban részt venni. És olyan helyekre juthatnak el, ahova korábban sosem, hiszen az ország csodás, rejtett zugaiba kalauzoljuk el őket” – mondta Pénzes Erzsébet.