Adomány a zene útján

2021. 29. 03., 3:40pm
A pandémiában még fontosabb a jótékonykodás

A pandémiában még fontosabb a jótékonykodás

A tavalyi év sok változást hozott, többek között az alapítványok életében is. A koronavírus-járvány hatására sok adakozási forma átalakult, megváltozott, alkalmazkodva a mindenkori járványügyi intézkedésekhez. Rendhagyó módon a Tündérkör Alapítvány most Farkas Zsomborral készített egy közös dalt, amely a jótékonyság fontosságára hívja fel a figyelmet.

Egy 2019-ben végzett kutatás szerint a 18-59 éves lakosság 68%-a szokott rendszeresen jótékonykodni. A jótékonykodók több mint felét az érzelmek motiválják az adakozásban, azaz jó érzéssel tölti el őket, ha másokon segíthetnek. A tavalyi év sok változást hozott, így kiemelten fontos, hogy aki teheti, támogassa a rászorulókat.

Minden segítség számít!
Több mint 1 éve része életünknek a koronavírus-járvány. Sokak számára a pszichés egészség megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, melynek következtében most talán még inkább szükség van egymás támogatására, a közösségi összefogásokra. Mindenki úgy segít, ahogyan a jelenlegi helyzetben lehetősége van, hiszen minden pozitív cselekedet segítség lehet mások számára. Nincs ez másképp Farkas Zsombor énekes-dalszerző, a Privát Affér frontemberének életében sem, aki a Tündérkör Alapítvány munkáját támogatja. 

„Véleményem szerint kiemelten fontos, hogy tettre készek legyünk és merjünk egy-egy jó ügy mellé odaállni. Minden ember életében van valami, amivel hozzá tud járulni ahhoz, hogy szebb és jobb legyen a körülötte lévők élete. Senki ne féljen ezzel élni” – mondta Farkas Zsombor, aki zenei tehetségével támogatja az alapítványt. „Az alapítvány mindennapi munkásságát ismerve úgy gondolom, hogy egy igazán hiteles, őszinte és nagyszerű dolog, amit napi szinten csinálnak, így örömmel támogatom én is a munkájukat” – tette hozzá az ifjú énekes-dalszerző.

A Tündérkör Alapítvány működésének célja a 16 éven aluli rászoruló, akár fogyatékkal élő gyermekekkel rendelkező családok felkutatása és támogatása. Az alapítvány működését már korábban olyan ismert művészek és formációk is támogatták, mint a Kowalsky Meg a Vega, Curtis, Csonka András, Orosz György, az Animal Cannibals, Rakonczai Imre, a Gospel USA, a Kozmix, a Kerozin és a Desperado.

„Szívből örülünk, hogy most egy olyan helyi, debreceni születésű művésszel is együtt dolgozhatunk, mint Farkas Zsombor – mondta Tóth Zsé Ferenc, a Tündérkör Alapítvány elnöke. Szerzeményével együttérzést szeretnénk kelteni az emberekben, felhívni a figyelmüket a törődés, odafigyelés fontosságára! Erre vágyunk” – fűzte hozzá az alapítvány elnöke, aki bízik abban, hogy a zene üzenete minél több emberhez eljut.

A törődésről szól az Alapítványnak írt dal:
„Mert néha egy pillanat min múlik, 
Hogy hová érkezel,
S az a kéz, mi felkarol,
Egy életet jelent
Tudom, mindig van, mi porba húz,
De jobb, ha szárnyra kélsz
Ha zuhannál, én ott leszek,
Mikor új utat remélsz”

Farkas Zsombor - Tündérek Földjén (Tündérkör Alapítvány Induló) című száma a PA Records YouTube oldalán debütált.

A klip az alábbi linken elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=C1eUlMGCGEc