A palacsintával kikövezett út Miskolctól Las Vegas

2021. 03. 11., 2:48pm
Történelmet írt a 15 éves Creppy PalacsintaHáz

 

Kis családi vállalkozásból indultak, majd számos hazai és nemzetközi díjat besöpörtek.

Meg sem álltak Las Vegasig, ahol a szakma elismerte az innovatív magyar vállalkozás franchise koncepcióját is.

Az elmúlt 15 évben legalább 1 millió palacsintát sütöttek, a ma már high-tech felszereltségű konyhájukban. Alapjaiban értelmezték újra a vendéglátást és bebizonyították, hogy a palacsinta bármilyen kulináris igényt ki tud szolgálni. Sőt az is kiderült, hogy a magyarok inkább a sósat szeretik, ha palacsintáról van szó.

Oszlánczi Réka

A palacsinták Disneylandje ma már az észak-magyarországi régió meghatározó piaci szereplője és turisztikai látványossága. Oszlánczi Rékát, a Creppy brand megálmodója a siker receptjéről beszélt.

Hogy néz ki mindez a számok tükrében?

A Creppy élményt nem lehet elmesélni, ezt mindenkinek át kell élnie! Az évről évre egyre sikeresebb magyar márka törzsvendégei tavaly több mint 48.370 palacsintát fogyasztottak el, amelynek 2/3-át a sós palacsinták tették ki. „A sós ízek népszerűségét támasztja alá a Creppy piackutatásának eredménye is, ugyanis a kitöltők 18,2%-a inkább a sós, míg 12,1%-a inkább az édes Creppy palacsintákat választja. Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc Creppy fogásuk, a válaszadók több mint fele, a sós ízvilágú Rakaván palacsintánkra szavazott”- mondta Oszlánczi Réka.

Sós palacsinták csirkével, sajttal, salátákkal

 

Minek is köszönheti a hatalmas sikert és a számos elismerést a Creppy brand?

 Az egyedi koncepció, a szakmai felkészültség, a sok éves tapasztalat, a környezettudatosság, és az innovatív gondolkodásmód mind-mind hozzájárul a siker sztorihoz.

Reimann Zoltán, helytörténeti kutató szavai jól tükrözik a siker receptjét: „Oszlánczi Réka, a Creppy PalacsintaHáz alapító-tulajdonosa, az egyik legtehetségesebb fiatal vállalkozó az országban, aki rendkívül sokat dolgozik a vállalkozásáért. Magabiztos, profi üzletasszony, sugárzik belőle a tenni akarás és a város szeretete. Csak az elmúlt években többek között a Weidlich Pál Kereskedelmi és Vendéglátó Nívódíjjal, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület emlékplakettjével, és a Miskolc Város Turizmusáért járó díjjal is jutalmazott üzletvezető megmutatta, hogy az egyik legjobb a szakmájában”

Elhivatottság, kitartás, motiváció - a jobb napokat is látott vendéglátóiparban ezek az erények különösen felértékelődtek, a pandémiával kapcsolatos intézkedések a vendéglátás helyzetét is kedvezőtlenül befolyásolták. A Creppy csapata azonban az elmúlt időszakot nem problémának, hanem kihívásnak, megoldandó feladatnak tekintette. Nem rágódtak, nem visszafelé tekintgettek, hanem azonnal reagáltak a hirtelen megváltozott körülményekre. Éttermi kiszolgálás helyett, azonnal áttértek a kiszállítás rendszerére és a vendégkör ma már természetesnek veszi, hogy akár házhoz is rendelheti az ínycsiklandó finomságokat. A minőségre, higiéniára garancia a Creppy brand neve és a tulajdonos-ügyvezető személye.

„A Creppy PalacsintaHáz életének forgatókönyvét a vendégek írják. Én csak a rendező vagyok." - mondta Oszlánczi Réka, aki nagy hangsúlyt helyez az igényes vendégkör elvárásaira, hogy az étterem minden szinten megfeleljen. A high tech megoldásokkal gazdagított vendégtér, illetve az oktatókonyha remekül példázza a palacsintás cég jövőbe mutató törekvéseit.

A digitalizáció és a vendéglátós szoftver felpörgette a Creppy működését

A vállalkozás a kezdetektől fogva az innováció elkötelezett híve, mindig keresve a leghatékonyabb és legmodernebb megoldásokat.

A digitalizáció bevezetése a vállalkozás életébe nagyban segíti a munkavégzést minden területen, így lett az ország egyik leginnovatívabb vendéglátó vállalkozása. A szakmai szoftverpark, hardver háttér, kommunikációs és oktató csatornák digitalizálása hatékonyabbá teszi a Creppy csapatának mindennapi feladatait. A covid óta új modullal és komplett, új, cégre szabott termelési rendszerrel szabályozzák a belső folyamatokat a hétköznapokban. A legnagyobb lépés a napi folyamatokat irányító vendéglátós szoftver bevezetése volt. Egy új rendszer integrálása sosem egyszerű, sok tesztelés és tanulás eredménye a napi munkavégzésbe a beillesztése. Ám a napi szintű rutin kialakítása után nagyban megkönnyíti a folyamatokat és gyorsítja, precízebbé teszi a termelést.

A tökéletes szereposztáshoz elengedhetetlen a munkatársak képzése, motiválása és megbecsülése is.

„A legtöbb dolgozónkra már hosszú évek óta számíthatunk. Sikerült anyagi megbecsülést és kiszámítható jövőképet előrevetíteni munkatársainknak, még a pandémia ideje alatt is." - tette hozzá Réka, a Creppy brand megálmodója.

Mit hoz a jövő?

A Creppy PalacsintaHáz teljes csapata optimistán tekint a jövő új kihívásaira.

„A jövőben a legfontosabb számunkra továbbra is az elégedett vendégek mosolya! Mindehhez elengedhetetlen, hogy a dolgozói elégedettséget fenntartsuk, hiszen a Creppy élményhez hozzátartozik a teljes csapat elkötelezett munkája.”– jelentette ki büszkén Oszlánczi Réka.

A dinamikusan fejlődő éttermi brand igazi gasztroforradalmat indított el 15 évvel ezelőtt, amivel kikövezte, és azóta is diktálja a vendéglátás nemzetközi szinten is helytálló trendjét.  Megújult weboldalán hamarosan a Creppy webshopból is rendelhetünk, és igazi nagy dobás lesz a jövőre megjelenő szakácskönyv, természetesen Creppy módra.

Tizenöt év – folyamatos fejlődés, jó ötletek, kitartó és lelkes munka – ez a siker titka!

 

A tények azt igazolják, hogy a befektetett munka meghozta gyümölcsét

Az elmúlt 15 évben a palacsintás alapokon indított vendéglátó vállalkozás a régió meghatározó piaci szereplőjévé nőtte ki magát. A jól felépített franchise szisztéma sikert hozhat az üzleti partnereknek is. Érdeklődők szép számban akadnak nemcsak Magyarországról, hanem külföldről egyaránt, hiszen a know-how magáért beszél. A ma már Creppy Center néven ismert palacsintás rendezvényközponttal is rendelkező vállalkozás tálcán kínálja a siker receptjét a hasonló gondolkodású és értékrendű partnereknek. A Creppy PalacsintaHáz elmúlt éveit jellemző 15 mérföldkő látványosan szemlélteti a dinamikusan fejlődő cég életének legfontosabb állomásait.

1-         A Creppy, a palacsintás gasztronómia nemzetközi szinten is elismert brandje, forradalmasította hazánkban a gourmet sós palacsintákat.

2-         Több mint 300 féle saját recept, egyedi íz világ, és kreatív felhasználásmód jellemzi a palacsintás márkát.

3-         A Creppy franchise rendszere bekerült a világ legjobbjai közé a Nemzetközi Franchise Szövetség (IFA) éves kongresszusán.

4-         A miskolci Creppy, Európa egyik legjobbjaként képviselte hazánkat a világversenyen Las Vegasban, ahol  beválogatták a világ 12 legígéretesebb franchise koncepciója közé.

5-         Az étterem alapító tulajdonosa, Oszlánczi Réka 2014-ben munkásságával kiérdemelte az Év Fiatal Vállalkozója kategóriában a Jövő Reménysége különdíjat.

6-         Miskolc ’nevezetességei’ közt tartják számon a Creppy PalacsintaHázat, mely a város egyik turisztikai vonzerejévé vált az elmúlt 15 év során.

7-         Tavaly a Creppy alapítója, Oszlánczi Réka, városától megkapta ’Miskolc Város Turizmusáért’ járó díjat is, hiszen a Creppyvel nagy mértékben hozzájárult az avasi turizmus újraélesztéséhez, ismételt fellendítéséhez. 

8-         Mérföldkő lehet ez a magyar gasztronómiának is, hiszen hazánk már nemcsak a gulyásról és a pirospaprikáról lehet híres, hanem a miskolci vállalkozásnak köszönhetően a különleges palacsintákról is.

9-         Az innovatív étterem számos országos és nemzetközi elismerés büszke tulajdonosa, amelyeknek köszönhetően Észak-Magyarország legjobb éttermei között tartják számon évek óta.

10-       A Creppy PalacsintaHáz megálmodója, Oszlánczi Réka a Nemzetközi Franchise Szövetség tagja, illetve a FIVOSZ alelnöke.

11-       Creppy Center néven olyan multifunkcionális élményközpont nyílt Miskolc szívében a PalacsintaHáz mellett, ami esküvők és céges rendezvények befogadására alkalmas.

A high-tech berendezéssel felszerelt multifunkcionális komplexum, többek között akár 100 fős, nagyszabású eseményeknek is helyet adó rendezvényteremmel rendelkezik. A Creppy design jegyeit ízlésesen viselő központ, franchise oktató és üzemeltetési bázisként is működik.

12-      

A nagy sikerű Creppy bor is nemrég debütált, mely a feltörekvő Bükki Borvidék szülöttje, különleges nedűje.

Emellett bemutatkozott a Creppy szörp is.

13-       A márkának Palacsinta Patrik a saját kabala figurája a családosok nagy kedvence.

Patrik jeles napokon szórakoztató meséivel mutatja be a különböző palacsintás finomságok receptjeit a gyerekeknek, a különféle országokban tett gasztronómiai utazásait elmesélve.

14-       Az elmúlt 15 évben, közel 1 millió palacsintát készített a cég, melynek 2/3-át a sós palacsinták tették ki, tehát mondhatjuk, hogy a magyarok inkább ’sósszájúak’.

Az étlapon található több mint 60 féle minőségi étel között a gluténérzékenyek és a vegetáriánusok is találnak kedvükre való, sós vagy édes íz világú fogásokat.

15-       A Creppy elkötelezett híve a környezet megóvásának. Ennek érdekében már 4 éve gyűjtik szelektíven a hulladékot és használnak energiatakarékos izzókat a palacsintás éttermeikben. A zöld megoldások terén élen járó brand, beelőzve az egyszer használatos műanyagokat kivezető rendeletet, már 2020-ban átállt a 100%-ban lebomló csomagolóanyagok használatára.

Réka és a születésnapi vendégek