A közös álom egy szépségszalon

2021. 11. 10., 1:04pm
Az álom pedig megvalósult.  Sok munkával, kreativitással, és persze küzdelmekkel, de készen van és működik.

 

Az American Dream Szépségszalon egy baráti társaság közös álma. Van köztük fodrász, kozmetikus, színművész, elektroműszerész, grafikus és kommunikációs szakember.

Középen Huszárik Kata, Fila Balázs és Vámosi Eszter

 

Mindannyian vallják Marilyn Monroe már klasszikussá vált gondolatát: „A tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak.”

Nem véletlenül lett a szalon logója MM híres piros szája a szépségpöttyel.

Vámosi Eszter, a szalon első megálmodója, a többiekkel egyetértésben azt gondolja: „Mindenki szép, kívül és belül egyaránt. Mi csak a fénykép előhívó anyagai vagyunk. Segítünk hangsúlyossá tenni azt, ami magabiztossá tesz. Hisszük, hogy ha szeretjük önmagunkat, az sugárzóvá, vonzóvá tesz. Mi csupán az eszköz vagyunk a bennünk rejlő fény előcsalogatásához.

Éppen ezért, a legkisebbektől a szép korúakig, mindenkit igyekszünk kiszolgálni, legyen hölgy avagy úr, aki betoppan hozzánk. Amikor megálmodtuk a szalont, egy olyan helyet képzeltünk el, ahova nemcsak szépülni járnak majd a vendégeink. Reményeink szerint klubjainkhoz is szívesen csatlakoznak és bátran osztják meg velünk gondolataikat: hogyan tudnánk még örömtelibbé tenni a nálunk töltött időt.”

A szalon arcai Huszárik Kata és Fila Balázs színészek, akik Eszter jó barátai is.

Szolgáltatásaik:

fodrászat - Redken termékekkel,

kozmetika - ez az első (Holly Land) HL Cosmetics Referencia Szalon,

testkezelés - LPG Alliance M6 géppel,

és manikűr/pedikűr.

Vannak klubjaik: Aki kicsit kerekdedebb, azt nem szereti. Aki úgy érzi, alig néhány kilósan is még van fogynivalója, éppúgy nem szereti önmagát, mint teltkarcsú társai. Éppen ezért álmodták meg a Big Dream és a Small Dream Klubot.

Minden hónapban szeretetnének lehetőséget adni a találkozásra, egy jóízű beszélgetésre, hisz sokkal könnyebb legyőzni a démonjainkat, ha tudjuk: más is hasonló cipőben jár. A Klubot egy szakképzett terapeuta vezeti. Hozzá csatlakozik a beauty team és egy gasztronómiai szakember, aki gyakorlati ötletekkel szolgál, hogyan lehet finom ételekkel mértékkel enni, illetve egészséges hozzávalókból bátran falatozni a hízás rémének elkerülésével.

Minden bizonnyal az estek fénypontja a Pop up-store lesz! Az Egyesült Államokból - kifejezetten a Klub estekre - érkező kollekciók az XS mérettől az XXXL-es divatig minden felölelnek, természetesen a hozzájuk tartozó kiegészítőkkel együtt.

A test szépségéhez szorosan kapcsolódik a lelki egyensúly. Az energetikai kezelés feltölt, kikapcsol és relaxál. A mindennapos rohanásban ránk fér egy kis belső kényeztetés a külcsín széppé tétele mellett! Ismerd meg szolgáltatásukat, és ami nem megy, kintről befelé, azt segítsd meg, hogy menjen bentről kifelé: legyen szó túlsúlyról, hajhullásról vagy épp körömrágásról!

 

Hogyan jött létre a szalon?

A ház jött először szembe Eszterrel, több barátja is ajánlotta - egymástól függetlenül – ezt vegye meg, de más előzménye is volt. Sokan tudják, hogy az Urai-Vámosi Kft. 31 évig egy járó beteg szakrendelőt takart, igazi családi vállalkozásként. 1989-ben, az első bejegyzett egészségügyi vállalkozás volt Eszter szüleié, amelyet halálukig vezettek. Urai doktornőről túlzás nélkül elmondható: a rendelőért és a betegeiért élt. Nem meglepő, hogy Eszternek ösztönösen olyan házat sikerült vásárolnia, amely egy ékszerdobozt rejtett. A ház földszintje, ugyanis szépségszalonként működött az előző tulajdonos idejében. Nem lehetett kihagyni, hogy a szalon ismét megnyíljon a szépülni vágyók előtt.

Tehát összeállt a kivitelező csapat és három hónap alatt sikerült megteremteni a csodát, a szalont.

Végül pedig megteremtődött az Amerikai Álom Szépségszalon teamje, akik a különböző kezelésekkel, szolgáltatásokkal a vendégek szépségének, jó érzésének előhívásán dolgoznak.

Fodrászat: Farkas Andrea Redken Artist és Valkai Barnabás fodrász

Kozmetika: Olajos Szilvia és Kreutz H. Lili

LPG- testkezelés: Szőlőskei Tímea és Olajos Szilvia

Manikűr és pedikűr: Szirmai Bernadett

Elérhetőségek:

https://www.americandream.hu/


1028 Budapest, Szepesi utca 2.

36 30 921 3531

info@americandream.hu